Keresés
Szigligeten koncertezik a Kollár-Klemencz Kamara4
A Szigligeti Alkotóház kertjébe várják az érdeklődőket egy kora őszi zenés estére a szervezők. Szeptember 12-én a Petőfi Színpadon koncertezik a Kollár-Klemencz Kamara4 nevű formáció.
A piruett királynője: Rökk Marika
Száztíz éve, 1913. november 3-án született Rökk Marika, a múlt század harmincas és negyvenes éveinek ünnepelt primadonnája, Németország legnagyobb revüfilm-sztárja, aki még 85 évesen is táncra perdült a színpadon.
Árnyak a kertben – nálunk járt a világhírű indonéz bábművész
Egy indonéz bábművész, ráadásul az árnyjáték egyik szupersztárjának fellépése a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum jávai mintára tervezett kertjében – ennél tökéletesebb párosítás nem is létezik.
Azt a színházat, amelyik nem vállal kockázatot, megette a fene
Meczner János az Arany János Színház és a Budapest Bábszínház igazgatójaként két generáció színházi szocializációját határozta meg, intézményvezetőként és tanárként pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy a szakmán belül emancipálódjon az ifjúsági és gyerekkorosztály, valamint a báb műfaja.
Kálloy Molnár Péter is zsűrizi a budapesti filmfesztivál alkotásait
Dokumentumfilmmel, animációs és élőszereplős kisfilmekkel jelentkezhetnek a pályakezdő, főleg iskolás alkotók a Budapest Művelődési Központ által meghirdetett A Mi Kultúránk (AMiK) rövidfilmfesztiválra. A szervezők azt várják a nevezőktől, hogy mutassák meg, mit jelent számukra az érték kifejezés.
Mácsai Pál, Csuja Imre és Für Anikó is verset mond a kisföldalattin
Újra versek szólalnak meg a világörökség részét képző Millenniumi Földalatti Vasút állomásain: a kortárs és klasszikus költemények a három nyári hónap egy-egy hetén lesznek hallhatók a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésének köszönhetően.
A lengyel nemzet édesanyjaként él a köztudatban az Árpád-házi királylány
Nyolcszáz éve, 1224. március 5-én született Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia védőszentje. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi bejelentése szerint az Árpád-házi magyar szenteket felvonultató arany emlékérme-sorozat legújabb darabja neki állít emléket.
Ez a pelikán vért szív, nem táplál
Május 10-én, pénteken mutatja be a Radnóti Színház A pelikánt Ördög Tamás rendezésében. A modern dráma egyik nagy úttörője, August Strindberg darabja az emberi természet kíméletlen tanulmánya, sebészeti precizitással a psziché mélyére hatol, hogy feltárja egy családon belül a hamis illúziók működtetésének hatásait.
A legkifinomultabb énekes színész, Tito Gobbi
Száztíz éve, 1913. október 24-én született Tito Gobbi, a múlt század egyik nagy operalegendája, egyik legnagyobb baritonja, aki nemcsak kiváló operaénekes, hanem nagyszerű színész is volt.
Szeretjük látni a nevünket leírva, de mi a tétje?
Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas kárpátaljai költővel a határátlépésről, a könyveiben megjelenő történetekről és az istenhitről beszélgettünk.
Hamarosan visszatérhetnek a szerzetesek a zsámbéki kolostorba
A premontrei kolostor felújítására a zsámbéki önkormányzat által kiírt pályázatot a Közti Zrt. nyerte meg. A kolostor kiemelkedő jelentőségű középkori építészeti emlék, amelynek a felújítás után újra funkciója is lesz: visszatérhetnek a premontrei szerzetesek a kolostorba.
Juronics Tamás más nézőpontból vizsgálja a férfi-női kapcsolatot
Míg fiatalabb korában a koreográfus kizárólag szerelmi oldalról vizsgálta a férfi-női kapcsolatot, most a házasság kérdéseit szeretné a tánc nyelvére fordítani.
Először a Margitszigeti Szabadtérin a Mária főhadnagy
A két nagy múltú színház, a Margitszigeti Színház és a Budapesti Operettszínház, újra közös produkcióra készül. Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot láthatja a közönség augusztus 9-én a Margitszigeten.
A Müpában búcsúzik Európától a Manhattan Transfer
Fél évszázad után int búcsút a színpadnak a világ egyik legsikeresebb énekegyüttese, a The Manhattan Transfer. A világhírű vokális kvartett nagyszabású világ körüli turné keretében búcsúzik a reflektorfénytől, Európában utoljára november 29-én, a Müpa színpadán láthatja őket élőben a közönség.
A magyar zenekari kultúra értelmezhetetlen a Pannon Filharmonikusok nélkül
A Pannon Filharmonikusoknak egy régió nagyzenekaraként fel kell vállalni azt a felelősséget, hogy valamennyi korosztálynak kínáljon programot, a sokszínűségben azonban mégsem vesznek el. A kompromisszummentes minőség miatt képesek önazonosak maradni – mondja Horváth Zsolt, az együttes igazgatója.
Vasbetontól a mikrobiológiáig a Kádár-kor Budapestjén
A Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál idén a ’70-es évek építészetét állította középpontba egy hétvége erejéig. Első hallásra bátor vállalkozásnak tűnt a korszak kiválasztása, hiszen a szocializmus építészete nem a legnépszerűbb építészeti korszakok közé tartozik. A fesztivál és az épületek iránti érdeklődés azonban túlszárnyalt minden előzetes várakozást, több százan zarándokoltak el a lakótelepekre, a SOTE Nagyvárad téri Elméleti Tömbjéhez, a Komjádi uszodához vagy a budavári Hilton szállóhoz.
Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában
A Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában című kiállítás Wittelsbach Erzsébet magyar királyné magyar népművészet iránti érdeklődését mutatja be, ezzel a magyar néprajz egy eddig még rejtett szeletét tárva a látogatók elé. A kiállítás március 30-tól látogatható a Hagyományok Házában.
Fókuszban a rövidfilmírás a Balázs Béla-pályázaton
Az írókat és a forgatókönyvírókat szólítja meg a Friss Hús a legújabb pályázatával, amelyre március 3-ig várják a jelentkezéseket.
A szerzők joggal elégedetlenek a digitális jogdíjakkal
Meghaladták a pandémia előtti mértéket a beszedett jogdíjak 2022-ben, a digitális lett a fő bevételi forrás globális összesítésben. Közép- és Kelet-Európában viszont még alig tért magához a zeneipar, a magyarországi szerzői jogdíjak is veszítettek reálértékükből.
Hungarikum lett a székelykapu és a lángos
A Hungarikum Bizottság döntése értelmében hungarikummá vált a székelykapu mint a faragóművészet és a díszítőművészet értékét őrző, hagyományos erdélyi építészeti elem, amely a székelyföldi régió házainak bejáratánál és kertek kapuinál látható.