Keresés
Üstökösök után kisbolygókat fedezett fel a magyar csillagász
Második magyarként augusztusban választották be a Nemzetközi Csillagászati Unió legújabb tiszteletbeli tagjai közé Sárneczky Krisztiánt, aki júliusban két üstököst fedezett fel egy héten belül, a napokban pedig több új kisbolygót is talált.
Mellőzött színészek is szerepelnek Coppola új filmjében
A világhírű amerikai rendező elmondta, hogy szándékosan választott legújabb, Megalopolis című filmjébe olyan színészeket, akik mostanában mellőzöttek voltak Hollywoodban. Így például John Voight és Shia LaBeouf is a szereplőgárda tagja.
Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
A temesvári születésű Illy Ferenc találta fel a pörkölt kávészemek aromáját frissen tartó vákuumcsomagolást és a gőzöléses elven működő kávégépet is.
Főzzünk együtt lekvárt úgy, ahogyan a régiek csinálták!
Nem kell bele adalékanyag, csak gyümölcs és cukor meg egy pici citromsav, hogy megmaradjon a színe. Győri Józsefné Zsóka osztja meg családi receptjeit a Petőfi Akadémia kisfilmjében.
Éteri elektropop, nem underground funk
Izgalmas dal debütált a napokban, a Maluridé és a Mörk énekese, Zentai Márk közös kompozíciója.
Százéves fotók az eltűnt lámakolostorok titkos életéről
A magyar Kelet-kutatás talán legbefolyásosabb 20. századi alakja, Ligeti Lajos nyelvész, orientalista munkásságának állít emléket az Utazás a kamera körül: Ligeti Lajos belső-mongóliai kutatóútjának mindennapjai, 1929–1930 című kiállítás az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban.
Alföldi Róbert, Stohl András és Trokán Nóra is Szigligeten játszik
Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két, Puskás Tamás rendezte Molnár Ferenc-darabbal várja a közönséget a Szigligeti Várudvarba. Július 30-tól augusztus 4-ig esténként a Delila, augusztus 13. és 20. között pedig a szerző talán leghíresebb, de biztosan legszemélyesebb darabja, a Játék a kastélyban lesz műsoron.
Zenebonával és vigalommal indul a Generali Gyerek Sziget
Kezdődik a vakáció: irány a Hajógyári-sziget, ahol három napon át – június 21. és 23. között – vásári forgatag, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek és cserkészek várják a családokat. A Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai minden korosztálynak izgalmakat és feltöltődést kínálnak.
Minden, ami zene, minden, ami érték
Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton. A HangFeszt programjában szerepel Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaénekes, a Szent Efrém Férfikar, valamint Fábián Zoltán zeneszerző.
Tízmilliárd forint jut az egyetemeknek a Pannónia Programban
Tízmilliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a Pannónia Ösztöndíjprogramban, melynek célja, hogy a magyar egyetemisták, oktatók külföldi tapasztalatokat szerezhessenek a világ vezető egyetemein.
Szervátiusz Jenő-díjas alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Műcsarnokban
Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett Kárpát-medencei festők, grafikusok, szobrászok, textil- és keramikusművészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön Budapesten, a Műcsarnokban.
Vizsgálatot és törvénymódosítást követelnek Dél-Koreában a filmipari szakemberek
Bong Dzsun Ho, az Élősködők Oscar-díjas rendezője és a dél-koreai szórakoztatóipar más képviselői vizsgálatot követelnek, mert szerintük a rendőrség nem megfelelően kezelte a néhai színész, I Szongjun állítólagos droghasználata miatt indított nyomozást.
Őskori barlangrajzokból nyílik kiállítás a Nemzeti Múzeumban
2024. január 23-án új régészeti kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely a legismertebb festett őskőkori barlang, a spanyolországi Altamira falfestményeinek világát mutatja be.
Csendes megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emlékére
A forradalom és szabadságharc leverésének évfordulója alkalmából megkoszorúzta az 1956-os áldozatok emlékművét a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájában a Nemzeti Örökség Intézete a 21-es Parcella Emlékmű Alapítvánnyal, az ’56-os Kegyeleti Bizottsággal és az Erdély Művészetéért Alapítvánnyal közösen.
Október 25-ig lehet jelentkezni a Kossuth-szónokversenyre
A verseny döntőjét november 11-én a Nemzeti Színházban rendezik meg.
Dél-koreai képregény-kiállítás nyílt a Koreai Kulturális Központban
Miben más a koreai képregény, a manhva a nyugati vagy más keleti társukhoz képest? Miért olyan népszerű Dél-Koreában az okostelefonokra tervezett digitális verziója, a webtoon? Ezekre a kérdésekre is válaszol a budapesti Koreai Kulturális Központ október 2-ától látogatható képregény-kiállítása.
Október 2-án történt
1869-ben ezen a napon született Mahátma Gandhi indiai politikus, szellemi vezető, akinek neve az erőszakmentes, polgári ellenállás jelképévé vált. Ezt a napot 2007 óta az erőszakmentesség világnapjaként ünnepeljük.
Klösz György Budapest-fotóiból nyílt kiállítás a Fiumei úti sírkertben
Klösz György német-magyar fényképész halálának 110. évfordulóján megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben. Ez alkalomból a a magyarországi városfotózás úttörőjének a korabeli Budapestet bemutató fotóiból nyílt szabadtéri kiállítás.
Közép-európai Zenetörténeti Kutatócsoport alakult a Zeneakadémián
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen létrehozott tudományos műhely egyik célja, hogy a magyar zenekultúra elmúlt háromszázötven évét regionális kontextusban tárja fel. Első nemzetközi konferenciáján, a Bartók Világverseny részeként magyar és európai szakemberek mutatták be eredményeiket.
Elárverezik a Rolling Stones dobosa, Charlie Watts ritka könyveit és jazzrelikviáit
Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának könyveit és jazzrelikviáit bocsátják árverésre szeptemberben Londonban – számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn. Az aukció egyik fénypontja A nagy Gatsby árverése lesz.