Keresés
A londoni V&A Múzeumban kap állandó helyet David Bowie archívuma
A világ legnagyobb iparművészeti múzeumában, a londoni Victoria & Albertben kap állandó helyet David Bowie legendás angol zenész több mint nyolcvanezer tételből álló archívuma.
„Megéreztem az arcomon a könnyeket” – Marilyn Monroe a Miskolci Balett színpadán
Harangozó Lilivel, a Miskolci Balett táncosával főként első, parádés miskolci szólószerepéről, Marilyn Monroe-ról beszélgettünk, de a művészsors nagy kérdőjelei is szóba kerültek.
A könnyűzene piramisának tetejét adja majd a Póka Egon Művészeti Akadémia
Új könnyűzenei képzés indul a Miskolci Egyetem és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésében Budapesten. A Magyar Zene Házában tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogyan valósult meg az intézmény, és mi kell ahhoz, hogy egy külföldön már meghonosult képzés itthon is termékeny talajra leljen.
Amerika ősi tárgyaitól a fonográfig – Tematikus tárlatvezetés-sorozat a Megérkeztünk kiállításban
Új sorozatot indít a Néprajzi Múzeum. Március 23-tól minden második csütörtökön egy-egy speciális megközelítés szerint járható be a Megérkeztünk című tárlat.
Árnyékok a falon – a 6szín Kizárólag az utókor számára című előadásáról
A tizenkét éves Kucses Éva 1938 januárjában kezdi a naplóját. Az elhatározást az írásban tartott kisebb-nagyobb szünetek és kósza szövegkezdemények követik. Nem kell sok ahhoz, hogy a lelkes szerző rádöbbenjen, mennyire könnyebbnek tűnt az emlékek rögzítése, ameddig csak elképzelés volt.
Jászberényi Sándor szerint a mészárlás nem mutat sehová, ez a tragédia benne
Jászberényi Sándor Mindenki másképp gyászol című kötete a héten horvát nyelven is megjelent, ennek apropóján beszélt a zágrábi Interliber Nemzetközi Könyvvásáron arról, hogyan hatottak rá a háborús élmények, és arról, hogy mi is a célja az írással.
A Goethe-érem egyik idei díjazottja a budapesti OFF-Biennále kurátorcsapata
Gaga Csheidze grúz filmmenedzser, valamint Ji-vej Keng tajvani kurátor és dramaturg mellett a budapesti OFF-Biennále hatfős kurátorcsapatát is elismerték idén Németország hivatalos érdemérmével, a Goethe Intézet által kiosztott Goethe-éremmel, jelentette be Carola Lentz, a Goethe Intézet elnöke.
Több, mint hatmillió forintot gyűjtött a Képző a török földrengés károsultjainak
Az online adománygyűjtésen és a jótékonysági aukción, amelyre a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és hallgatói ajánlották fel alkotásaikat, hatmillió-száznyolcvanezer forint gyűlt össze.
Magyar festőzsenik kiemelkedő alkotásait árverezi el a Virág Judit Galéria
Tihanyi Lajos, Moholy-Nagy László és Paál László jelentős műveit is árverésre bocsátják a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 16-án.
A Semmitől az Egyig lépnek a Mai Manó Házban látható fotófilmek
Hámos Gusztáv és Katja Pratschke első önálló, nagyobb léptékű magyarországi kiállítása az alkotópáros legjellemzőbb műfajának, a fotófilmnek a segítségével mesél szabadságról, történelemről és Budapestről.
Olimpiai legendák, Picasso és a tánc Oscarjának magyar győztese is belefért ebbe a hétbe
Az olimpiától Picassóig, Ványa bácsitól Radnóti Miklós kedvenc helyein át Kaposvárig. Mozgalmas hetet zártunk, mutatjuk a kedvenc cikkeinket!
A Tankcsapdában zenekari életünk nagy részét nem a zenélés teszi ki
Vannak lágy, akusztikus gitárral, finom dallamokkal operáló számaink, de olyanok is, ahol hörgés, köpködés, lángtenger, két lábdob és üvöltözés van. Mindkettő mi vagyunk – mondta Lukács Laci, az együttes énekese, aki a hazai rock belterjességéről, a zenekari élet szervezéséről és a debreceniségről is beszélt.
Ez a moldvai csángó közösség nem szeretné kidobni a magyar kultúrát
Kik a moldvai magyarok? Mit jelentett háromszáz évvel ezelőtt a nemzet fogalmunk? Hogyan gondolkodtak az őseink a magyarságról? Hegyeli Attilát kérdeztük.
Azonosították a legelső pálos kolostorok egyikét a Magyar Nemzeti Múzeum régészei
Sikeresen azonosították a sokat keresett Insula Pilup Sanctae Helenae templomát és magát a remeteséget múzeumbarát önkéntesek segítségével az MNM Nemzeti Régészeti Intézet szakemberei Taliándörögd határában.
Nyomtatót és pipettát adtak a magyar díjazottak a Nobel-díj Múzeumnak
Hagyományosan minden díjazott adományoz egy számára fontos tárgyat a Nobel-díj Múzeumnak. Az idei Nobel-díjasok, köztük Karikó Katalin szerdán adták át adományaikat a stockholmi múzeumnak.
Csaknem 200 helyszínen várják a tudomány iránt érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján
Idén országszerte csaknem kétszáz helyszínen mintegy 2600 programmal várják a tudomány iránt érdeklődőket szeptember 29-én és 30-án, a Kutatók Éjszakáján, az ország legjelentősebb tudományos fesztiválján.
A Kutatók éjszakájának látogatói közt ott lehet a jövő nagy innovátora
Ötvenkét településen 250 intézmény mintegy 2600 programmal várja országszerte az érdeklődőket pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján – közölte a kulturális és innovációs miniszter az esemény keddi sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi építészeti fődíjat nyert a soproni Csík Ferenc uszodával a KÖZTI
BigSEE Architecture nemzetközi nagydíját rekreáció és sport kategóriában a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte el a soproni Csík Ferenc uszodával, emellett az építésziroda további három projektjéért is elismerést kapott.
Baranyában és Fejérben is várják a látogatókat a Kultúrpajták és Tündérkertek
Kultúrpajta- és Tündérkert-ajánló a Baranyában és Fejérben kalandozóknak.
Százötven programmal várják a látogatókat a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon
Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál, amelyen 50 helyszínen mintegy 150 programmal, koncertekkel, zene- és táncelőadásokkal, kiállításokkal és ékszerbemutatókkal várják városszerte a látogatókat.