Keresés
Stratégiai terv készül a magyar animáció fellendítésére
Animációs stratégia készül, amelynek fontos eleme a szakemberképzés és a tehetséggondozás – mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos csütörtökön Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztivál, a MOZ.GO keretében tartott sajtótájékoztatón.
Szenvedélyes operák a Nemzeti Filharmonikusok új évadában
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2024/2025-ös évadának koncertjei a korábbi évekhez hasonlóan bejárják a hangversenyrepertoár valamennyi fejezetét, tallózva régi és új között.
Megújult a Csokonait ihlető kaposvári Dorottya-ház
Átadták a mintegy kétmilliárd forintból felújított Dorottya-házat, egy Csokonai Vitéz Mihályt megihlető ünnepség helyszínét Kaposváron. Szita Károly, a város polgármestere felidézte: a Fő utcában álló épületben tartották 1798-ban a gróf Széchényi Ferenc Somogy vármegyei főispáni beiktatását követő ünnepségeket. A mulatságokon Csokonai Vitéz Mihály is részt vett, az ott szerzett élményei ihlették a Dorottya, avagy a dámák diadalma a fársángon című vígeposzának megírására.
A nagy magyar rock and roll svindli
Az ötvenes évek második felében, amikor a legnagyobb energiák a rock & roll táncesteken szabadultak fel, mi, magyarok nem a tánccal voltunk elfoglalva, hanem azzal, hogyan kell szétvágni Sztálin szobrát, és milyen messziről kell elhajítani a Molotov-koktélt. Vagyis a forradalommal. Utána pedig azzal, hogyan tüntessük el 1956 nyomait, a legbiztonságosabb trezorba helyezve az emlékeket: a szívünkbe.
Mit árul el rólunk a születési évünk?
A Modem legújabb tárlata, a Hanyas vagy? különleges perspektívát kínál, amelyben a generációs sztereotípiák találkoznak az alkotói szabadsággal.
Kalóztánccal vonzzuk be a jövő férfi táncosait
Hiába mesés és látványos egy balettdarab, ha a kisebb korosztály számára komoly kihívást jelent a tánc nyelvének értelmezése. Hála az Opera vezetésének és kreatív alkotóinak, gyermekeknek szánt formában mutatják be májusban – a Csipkerózsika és A hattyúk tava után – immár a harmadik klasszikus balettet, A kalózt. Radina Dacéval, a Magyar Nemzeti Balettintézet művészeti vezetőjével az alkotási folyamatról beszélgetett Bőcs Annamária.
Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai
2024-ben is több milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek támogatására. Magyarország Kormánya elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, ezért a nehéz gazdasági helyzetben is segíti a hazai és határon túli fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában.
Kántor Péterre emlékeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Kántor Péter hetvenötödik születésnapján a róla elnevezett alapítvány szervezett estet a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz Termében a három éve elhunyt nagyszerű lírikus emlékére. A műsor jelmondata a költő egyik sora volt: s-mindent-beleng-valami-lenni-szép.
Mesék és táncok a MÁV Szimfonikusok koncertjein
Csaba Péter karmesterhez nagyon közel állnak Brahms művei, köztük a Magyar táncok, különösen a kevésbé ismert darabok. Manapság legtöbbször az I., az V. és a VI. Magyar táncot játsszák a koncerttermekben, a MÁV Szimfonikus Zenekar február 22-i és 23-i kaposvári és budapesti hangversenyein azonban megismerkedhet a közönség a kevésbé ismert No. 17–21-es darabokkal is.
Munkácsy képei inspirálták a Brüsszelben kiállító divattervezőt
A 19. századi festő alkotásai ihlették meg a magyar divattervezőt, akinek munkáiból tárlat nyílt a brüsszeli Liszt Intézetben. A kiállítás Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója, valamint a Magyarország és Luxemburg közötti diplomáciai kapcsolatok centenáriumának alkalmából jött létre.
Kalmár Zsuzsa kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt
Kalmár Zsuzsa, a szabadkai Népszínház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt kedden Szabadkán.
Új néven folytatódik a Városmajori Színházi Szemle
Új névvel és koncepcióval folytatódik idén a Városmajori Színházi Szemle. A Szemle Plusz előadásai egy részének a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett a margitszigeti Kristály Színtér is helyet ad.
Külföldi bábművészek vendégeskednek a Kövér Béla Bábszínházban
Magyar, szlovén és angol bábművészek vendégeskednek a hétvégén a szegedi Kövér Béla Bábszínházban a 10. Színházi Olimpia részeként.
Klasszikusokat értelmeznek újra a legizgalmasabb kortárs koreográfusok
Öt nap alatt nyolc társulat előadásait láthatja a közönség a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházában és Kamaraszínházában, és újra lesz TáncSzínTér a Színház téren.
Mexikótól Londonig repít minket a Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum 2025-ben nyíló időszaki kiállításain keresztül – Budapestről ki sem mozdulva – körbejárhatjuk a világot. Az ősi mexikói kultúráktól és a magyar keménycserép történetétől a Victoria & Albert Múzeum magyar vonatkozású fotóin át a foltvarrókig izgalmas témákra számíthatunk.
Megtartották Kiskőrösön a Petőfi-emlékév helyi zárórendezvényét
A Petőfi-emlékév mára szervesen beépült a nemzet emlékezetébe – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára kedden Kiskőrösön, a Petőfi 200 emlékév helyi zárórendezvényén.
Október 20-án kezdődik a Héttorony Fesztivál
Építészeti programokkal, koncertekkel, kerekasztal-beszélgetéssel várja az érdeklődőket a határokon átívelő Héttorony Fesztivál a kultikus Makovecz-épületekben, a már megszokott és új helyszíneken is a Fonó Budai Zeneház és a Kultúrpart szervezésében október 20. és november 20. között.
Kiosztották a Városmajori Szemle Plusz programsorozat díjait
A Városmajori Szabadtéri Színpad 11. éve futó, válogatott vidéki és határon túli előadásokat felvonultató, zsűrizett seregszemléje idén dupla előadásszámmal, a városmajori színpad mellett a margitszigeti Kristály Színtéren is várta a nézőket. A két zsűri 10 kategóriában osztott díjakat.
A fecskefarkú pillangó lett az év lepkéje
A fecskefarkú pillangó közönségszavazás alapján nyerte el a címet.
Olasz kulturális örökség lehet a Vespa robogó
A kultikus Vespa robogó nemzeti kulturális örökséggé nyilvánításáról terjesztett be a parlament elé törvényjavaslatot a Lega kormánypárt. A márka ezzel mentesülne az emissziós határértékek miatti regisztrációs korlátozások alól.