Keresés
Átadták Kisléghi Nagy Ádám festményét a Karmelita kolostorban
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Pusker Júlia adott koncertet a magyar kultúra napján a Karmelita Beethoven-termében, ahol egy új műalkotást, a termet díszítő festményt, Kisléghi Nagy Ádám Szent párbeszéd című képét is átadták.
Bagó Bertalan: „Ezt a fájdalmas múltat mindenképpen újra ki kell nyitni”
Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című darabját mutatja be november 11-én a Vörösmarty Színház. A valós eseményekre épülő történet az ügynökkérdéssel foglalkozik, és a ‘60-as évek indiántábor-világát mutatja be Bagó Bertalan rendezésében.
„Párkapcsolati kérdésekről is legyen szó az oktatásban” – Beszélgetés Rajkai Zoltán színművésszel
Színművész. Katonás. Szinkronhang. Rendező. Hívő. Családapa. Sportember. Hét szó, amelyből kirajzolódik egy egész élet. A hetes különleges szám, a Bibliában gyakran a teljességet jelenti. Hét szóból összeállhat a teljes (élet)kép?
Amikor olvasom, otthon érzem magam
Születésének kétszázadik évfordulójára a magyar popszakma számos képviselője szerzett zenét Petőfi Sándor verseire. Kiemelkednek közülük Pély Barna invenciózus feldolgozásai. Erről a munkájáról faggattuk a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus díjas énekest, dalszerzőt.
Locarnóban versenyez Szimler Bálint első nagyjátékfilmje
Az egyik legrégebbi, legnagyobb presztízsű A kategóriás seregszemle, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál idei versenyprogramjának első- és másodfilmes tehetségeket bemutató szekciójába beválogatták Szimler Bálint alkotását, a független produkcióként megvalósult Fekete pontot.
Madarak szállnak szárnyak nélkül
Temesvár olyan város, amely tágasságával, otthonosságával, európai levegőjével sokáig kísért még a látogató álmaiban. A magyar színház színészeivel való találkozás pedig olyan, mintha hosszú idő után hazatérve újra régi jó barátokkal lehetne az ember. Bárcsak soha ne kellett volna eljönnöm onnét!
A kertművelés ugyanúgy a kultúránk része, mint az irodalom
Megjelent Kovács Gyula és Ambrus Lajos Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című könyve. A szerzőkkel március 24-én Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett a Nemzeti Színházban megrendezett Tündérkerti napon.
„Nem jellemző az ipari múlt büszke felvállalása” – Kapusi Krisztián várostörténész a népek miskolci olvasztótégelyéről
Krisztiánt nagyfokú realitásérzék, tárgyszerűség jellemzi, és rosszallóan beszél az olyan lokálpatriótákról, akik lírával pótolják a tartalmat. De amikor azok csoportjának tagjaként említi magát, „akik itt maradtunk”, abból nem lehet nem kiérezni a Miskolc iránti engesztelhetetlen ragaszkodást.
Április 21-én történt
1862-ben Budai Népszínházban ezen a napon mutatták be az első magyar operettet, A szerelmes kántor című egyfelvonásost. Ezen a napon született Táncsics Mihály író, politikus 1799-ben, Olajos György grafikusművész pedig 1953-ban.
Egy szeméttelepből is lehet rangos fesztiválhelyszín
Idén kiszámíthatóbb állami támogatással, időben tervezhetnek a kulturális fesztiválok – hangzott el a Magyar Zenei Tanács kerekasztal-beszélgetésén, ahol az is kiderült, mitől egyedi, izgalmas egy fesztivál, és vajon érdemes-e kiszolgálni a közönség ízlését.
Ha egy katakönyöke nevű étel mellett ott lenne a gulyásleves, melyiket választaná?
A hungarikumok listáján egyedüli vendéglátóhelyként szereplő Gundel étterem vezető séfjével beszélgettünk.
Új dallal jelentkezett Friderika
Új dalt adott ki minden idők legeredményesebb magyar eurovíziós versenyzője, Friderika.
Kelemen Gáspár döntős a Bartók Világversenyen
A Zeneakadémia hegedűsöknek meghirdetett 2023-as Bartók Világversenyén hatan léphetnek fel a szombati döntőben a nagyközönség előtt. A csütörtök este véget ért középdöntő eredményeként egy-egy svéd, német, magyar, cseh, moldáv és japán állampolgárságú induló jutott tovább.
Zoób Kati rovata – A szövetborítók története
Mi köze van a textilművészetnek a könyvkiadáshoz? Hát az irodalomnak a divathoz? Zoób Katinak a Magyar Kultúra magazinban megjelent írásából kiderül.
Az acsai porta, ami összefogja a környék népzenészeit
Hogyan lett több mint tíz éve a közösségi élet központja a Galga Folk Porta Acsán? Herédiné Sinkó Mónika pajtagazda elmeséli.
Nagy Klaudia Vivien az ország első űrorvosa
Magyarországon elsőként végezte el az Európai Űrügynökség (ESA) által akkreditált űrorvosszakképzést Nagy Klaudia Vivien, ezzel a kardiológus az ország első ESA-minősített űrorvosaként támogatja az európai űrhajósok küldetéseit, köztük a kijelölt magyar űrhajós, Kapu Tibor 2025-re tervezett misszióját is.
Augusztus 7-én történt
1911-ben ezen a napon látta meg a napvilágot Bibó István Széchenyi-díjas író, politikus, jogász, akadémikus, a 20. század egyik legnagyobb magyar demokratikus gondolkodója, de ma ünnepli születésnapját Charlize Theron Oscar- és Golden Globe-díjas dél-afrikai színésznő, producer (képünkön).
Tengerpart, kávé, dolce vita
A Virág Judit Galériában megnyílt Róma–Budapest tárlaton a nagyközönség számára soha vagy nagyon ritkán látható alkotásokon keresztül mutatják be, hogy Itália miként hatott a magyar képzőművészekre, többek között Csontváry Kosztka Tivadarra, Gulácsy Lajosra, Patkó Károlyra és Vaszary Jánosra.
Előadó-művészeti színterek biztonságos üzemeltetéséről képzik tovább a szakembereket
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft., a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola, a Magyar Teátrumi Társaság, a Magyar Színháztechnikai Szövetség és az OISTAT Magyar Központ közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával létrejött 30 órás képzés célja, hogy az előadó-művészeti szakemberek számára alapos ismereteket nyújtson a színpadi, színházi biztonság technikai, műszaki és jogi aspektusairól.
Az elmúlt 20 év emblematikus alkotásai láthatók a Budapest Design Weeken
Idén október 5. és 15. között 20. alkalommal rendezik meg a Budapest Design Weeket (BDW), amelyre jubileumi programsorozattal készül a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál fókuszában a BDW elmúlt 20 évének legkiemelkedőbb szereplői, alkotásai és eseményei állnak.