Keresés
Bach H-moll miséje zárja a 40. Régi Zenei Napokat
A Capella Savaria és a Purcell Kórus hangversenyével zárul a 40. Régi Zenei Napok július 6-án este nyolc órakor a Fehérek templomában Vácott.
Műemlék lesz a piliscsabai Makovecz-campus egy része
Míg az egyetemi épület – és jó néhány társa – védett lesz, addig számos struktúra elveszíti korábbi státuszát az augusztus 23-án hatályba lépő döntés szerint.
Civilizációnk lemérhető a szaloncukrok bővítményein: írók karácsonyi feljegyzései
Mi az ünnep lényege? Összegyűjtöttük Pilinszky János, Füst Milán, Csoóri Sándor, Esterházy Péter, Gyurkovics Györgyi, Tüskés Tibor, Mészöly Miklós és Nemes Nagy Ágnes karácsonyi feljegyzéseit.
Október 25-én történt
1896-ban ezen a napon avatták fel az Iparművészeti Múzeumot I. Ferenc József és II. Vilmos német császár jelenlétében, a millenniumi ünnepségsorozat záróeseményeként. A nagyközönség számára az épület csak egy év múlva, a belsőépítészeti munkák befejezését követően nyitott meg.
Kétszáz első kultúrrandi
Pénteki kultúrrandi című sorozatunkban mindezidáig kétszáz izgalmas, fiatal magyar alkotót mutattunk be: tengeri régészt és ételtervezőt, költőt és fényfestőt, bűvészt és bábkészítőt, tetoválóművészt és játéktervezőt csakúgy, mint márkakaépítőt vagy bútorfestőt. Közülük idézünk fel néhányat.
Májusban indul a Margitszigeti Szabadtéri Színház évada
Május 19-től szeptember 11-ig színházi előadások, koncertek, táncelőadások, operagála, klasszikus balettek és operák is várják a közönséget a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A szezonnyitó előadás a Mária evangéliuma című rockopera lesz.
Előretolt Helyőrség Íróakadémia írótábor Várpalotán
Orbán János Dénes Kossuth-díjas költő, az intézmény elnöke részvételével szimbolikus helyszínen tartott írótábort a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) által működtetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia november 8–10. között. Az írótábor programjain jelen volt Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, a programokat az akadémia oktatói koordinálták. A hallgatók idén újra számos régióból gyűltek össze az eseményre.
Csíkban nincs langyos víz – Beszélgetés Veress Alberttel, a Csíki Játékszín igazgatójával
A Magyar Színházak Szövetségének 2023-as fesztiválján, Temesváron ültünk le Veress Alberttel, a Csíki Játékszín igazgatójával. Igaz, hogy előző este színészként lépett közönség elé, de nem az alakítás ad témát, hanem az, hogy 2021 áprilisa óta igazgatja a csíkszeredai teátrumot.
A pantomim és a néptánc elemeit is felhasználta koreográfiáiban Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója
Huszonöt éve, 1999. december 20-án hunyt el Eck Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, érdemes és kiváló művész, aki Pécsett létrehozta Magyarország első modern táncszínházát, a Pécsi Balettet.
Vonatperformansz és utazó laboratórium az idei Placcc Fesztiválon
A Placcc Fesztivál idén is majdnem egy hónapon keresztül zajlik külföldi és magyar közreműködőkkel, több tematikus eseménysorozattal – vonaton, vasútállomáson, folyóparton és egyéb rendhagyó helyszíneken.
Több mint száztízezren vettek részt idén az erdélyi Vibe Fesztiválon
Több mint száztízezren vettek részt az elmúlt hétvégén Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválján, a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
A zsebből is mozgókép folyik
Mindig örömhír, ha egy új vajdasági magyar film van születőben, és most ez történik. Bicskei Zoltán filmrendező a napokban kezdi forgatni Bolondmese című tévéfilmjét.
Puskás Panni regényét jelölték az Európai Unió irodalmi díjára
Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényét jelölték Magyarországról az Európai Unió irodalmi díjára – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az MTI-vel pénteken.
Liszt Ferenc születésnapján zárult Mészáros Zsolt Máté koncertsorozata
Mészáros Zsolt Máté a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjának keretében dolgozik Liszt összes orgona- és harmóniumművének új összkiadásán, a koncertsorozaton kutatása eredményeit mutatta be.
„Boldog voltam, művész voltam, ittam, mulattam, szerettem” – így élt Krúdy Gyula
Kilencven éve, 1933. május 12-én hunyt el Budapesten Krúdy Gyula, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb alkotója, Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd alakjának megteremtője.
Rendhagyó portréfilm készült Nádas Péterről
A Kárpáti György Mór rendezte, Saját erdő című dokumentumfilmben a Kossuth-díjas író, a modern magyar irodalom meghatározó alakja az élet fontos kérdéseiről vall.
A Ludwig Múzeum és a Budapesti Metropolitan Egyetem idén is folytatja együttműködését
A METU tervezőgrafika szakos hallgatói a 2023-as tanévben is izgalmas projekteken dolgoznak együtt a magyar és nemzetközi kortárs művészeti alkotásokat bemutató Ludwig Múzeummal.
A szirom teljesebbé teszi a virágot – beszélgetés Vitkay-Kucsera Ágota operaénekessel
Vitkay-Kucsera Ágota énekel, tanít, előadásokat tart, a tudományok és a művészetek doktora titulust is megszerezte. Repertoárja nem korlátozódik a klasszikus zenére, operettslágereket, musicaldalokat és magyar nótákat is énekel. Madár Anikó kérdezte őt a Helyőrség oldalán.
Frankl Péter: Eleget játszottam életemben
A 89 éves Frankl Péter Londonban élő Liszt-díjas zongoraművész nemrég Budapesten járt, kifinomult játékát mégsem élvezhettük. Ennek okáról is szó esett interjúnkban.