Keresés
A legjobb gyerek- és ifjúsági előadások Kaposváron versenyeznek
Huszonöt előadással és számos szakmai és kísérőprogrammal várja az érdeklődőket a XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, amelyet május 6. és 10. között rendeznek a somogyi vármegyeszékhelyen.
Ezek a számítógépek hozták el a digitális kultúrát az iskolákba
Új időszaki kiállítást láthatunk az iskolagépek történetéről School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban címmel 2024. március 8-tól május 1-ig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, majd május második felétől Budapesten, a Neumann Társaság Báthori utcai székházában.
Karácsony a MÁV Szimfonikus Zenekarral
A MÁV Szimfonikus Zenekar 2023. december 23-án ünnepi koncerttel zárja az idei évet a Zeneakadémián, Dénes István vezényletével.
Szarka Gyula lemezbemutató koncertet tart a Fonóban
Betlehemi csillag című új albumát mutatja be Szarka Gyula Kossuth-díjas előadóművész és zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja december 16-án a Fonó Budai Zeneházban.
Indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyszezonja
Az európai kamarazenekarok élmezőnyében jegyzett Liszt Ferenc Kamarazenekar 60 éves jubileumának ünneplése után is nagy energiával indítja a hetedik évtizedet is.
Elhunyt Éri Péter népzenész
Életének 70. évében vasárnap elhunyt Éri Péter Kossuth-, Liszt Ferenc- és Martin György-díjas zenész, népzenész, a Muzsikás együttes tagja – tudatta Facebook-oldalán a művész lánya és az Óbudai Népzenei Iskola.
Katona Ágota nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját
Megszületett az eredmény a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál 2023-as, „Felhők” hívószóra kiírt irodalmi pályázatán. A zsűri döntése alapján a szakmai díjat Katona Ágota Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotása nyerte.
Már több mint százhetvenezren látták a Szépművészeti Csontváry-kiállítását
A július 16-ig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is nyitva áll a látogatók előtt, az utolsó hétvégén 9 órakor nyitja és este 9 órakor zárja kapuit az intézmény.
Az új tanévben közel 3,5 milliárdos keret támogatja a kutatói utánpótlást
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2023. évi pályázatain mintegy kétezer nyertes részesülhet ösztöndíjban összesen közel 3,5 milliárd forint értékben. A 2016 óta futó program eddigi éveiben 26 milliárd forintnyi keretből mintegy 13 ezer egyetemista és fiatal kutató kapott támogatást.
Hosszabb nyitvatartás a hosszú hétvégén a Szépművészeti Csontváry-kiállításán
A hosszú hétvégén, szombaton, vasárnap és hétfőn már reggel kilenc órától nyitva áll a látogatók előtt a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállítása.
Csaknem négyszáz alkotást neveztek az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra
Csaknem négyszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet október végén rendeznek.
Augusztusig Budapestre költöztek a pécsi Csontváry-festmények
A szállítás utolsó darabjaiként trélerre tették a Janus Pannonius Múzeum két legnagyobb Csontváry-festményét (a 385×714 centiméteres Baalbek és a 362x516 centiméteres Mária kútja Názáretben képeket), és a Szépművészeti Múzeumba utaztatták őket.
Koreai tenor nyerte a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
Park Jihoon lett a 30 ezer eurós első díjas a Zeneakadémia 2024-es Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén.
A Thealter kapja a Színházi Kritikusok Céhének különdíját
A szegedi MASZK Egyesület által szervezett Thealter fesztiválnak adományozza a Színházi Kritikusok Céhe azt a különdíjat, amellyel több évadon át ívelő teljesítményeket, törekvéseket ismer el.
Minden szálláshely megtelt a Duna Napokon Torockón
Színes programkínálattal, az Összetartozunk! kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal zajlanak a 10. Duna Napok eseményei az erdélyi Torockón.
Március 9-én történt
1842-ben Verdi Nabucco, 1861-ben pedig Erkel Ferenc Bánk bán című operáját mutatták be ezen a napon. Míg előbbi a milánói ősbemutatót követően azonnal siker lett, utóbbit sok krtitika érte hányattatott utóélete során.
Október 31-én történt
Ma van a reformáció napja annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A képen Luther arcmása egy wittenbergi autón.
Szeptember 27-én történt
Az 1921-ben ezen a napon született filmrendező, Jancsó Miklós szerint (képünkön, Kende Jánossal) „a siker is véletlen. Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani.”