Keresés
Koncert Ducsai Szabolcs emlékére
A Ducsai Szabolcs Alapítvány a nemrég elhunyt trombitás emlékére első alkalommal szervez koncertet. Az esemény október 17-én lesz a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
Rekordszámú film a 15. Koreai Filmfesztiválon
Harmincnyolc filmmel, közönségtalálkozóval, filmes utcazenével, valamint koreai tánc- és dalversennyel ünnepli 15. születésnapját a Koreai Filmfesztivál október 14. és 21. között a budapesti Corvin és a debreceni Apolló moziban.
Az eredeti Harry Potter-varázspálcára is lehet licitálni Londonban
A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény első, keményfedeles kiadása az előzetes becslés szerint akár 150 ezer fontért (68 millió forintért) is elkelhet egy novemberi londoni árverésen.
Geoffrey Rush Kristályglóbuszt kap életművéért Karlovy Varyban
Geoffrey Rush ausztrál színész Kristályglóbuszt kap a világ filmművészetét gazdagító rendkívüli munkásságáért az idei nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban – közölte Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke kedden Prágában egy sajtótájékoztatón.
The Space – Új kortárs galéria nyílt Budapesten
Hajnal Gabriella Kilátás című kiállításával megnyílt a The Space Contemporary Art Gallery and Management.
Fotótriptichon
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Fotóművészeti Tagozatának Fotótriptichon címmel nyílik kiállítása május 18-án a szentendrei ÚjMűhely Galériában.
Beethovennel a szabadban – A Nemzeti Filharmonikusok nyári martonvásári koncertsorozata
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar idén nyáron is gazdag műsorú Beethoven-hangversenyekkel várja közönségét Martonvásáron, a Brunszvik-kastély festői szépségű, történeti múltat idéző parkjában július 2-án, 9-én és 16-án.
Művészeti fesztivált rendez a jegybank
Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás címmel hétvégi eseménysorozatot szervez a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) és az MNB Arts & Culture május 7–8-án, majd 14–15-én az MNB Budai Központjában.
Balázs János az amszterdami Concertgebouw-ban és a genfi Victoria Hallban lép fel
A genfi Archipel Fesztiválon mutatják be Eötvös Péter első zongoraversenyét, melynek szólistája Balázs János, a svájci bemutatót a szerző vezényli. Az amsterdami Concertgebouw-ban Fischer Iván dirigálja a Concertgebow Zenekarát, ahol a zongoraművész Bartók 2. zongoraversenyét adja elő.
Mozart és Salieri a Zeneakadémián
Mozart és Salieri címmmel ad koncertet március 10-én 19:30 órakor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Zeneakadémián.
A kiégéssel foglalkozik a Tünet Együttes új előadása
A kiégéssel foglalkozik a Tünet Együttes új előadása, amelyet Nothing personal címmel mutatnak be február 25-én és 26-án. A Jurányi-házban látható új produkcióhoz Boldizsár Ildikó meseterápiás módszere adott inspirációt.
Újra Futótűz a Radnóti színpadán
Négy év után újra a Radnóti Színházban látható a Futótűz című előadás. Wajdi Mouawad nagy sikerű drámája Alföldi Róbert rendezésében január végén kerül műsorra, egyelőre Csomós Mari személyes jelenléte nélkül.
Decemberben vár a Független Iparművészeti Kortárs Szalon
A Független Iparművészeti Kortárs Szalont, azaz a FIKSZ-et december 11-én és 12-én rendezik meg a budapesti Károlyi-palotában, közel hetven kiállító művész részvételével.
Fődíjat nyert a magyar elsőfilm Temesváron
A Lejobb tudomásom szerint nyerte a legjobb film díját a temesvári filmfesztiválon. A hazai közönség decemberben láthatja a Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotópáros első mozifilmjét, mely Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével készült.
Újra megrendezik a szegedi papucs napját
Több mint száz táncos felvonulásával kezdődik el szombaton a szegedi papucs napja, amelynek célja népszerűsíteni a több mint ötszáz éves, páratlan lábbelit.
Gyenyisz Macujev online jazzkoncertje a Müpa Home-on
A kivételes tehetségű és bámulatos teherbírású orosz zongorista ezúttal nem a klasszikus zenei repertoárjának darabjait hozza el a magyar közönségnek. Helyette inkább megvillantja a könnyedebb oldalát: barátaival közösen egy kifejezetten a Müpa nézőinek szánt, exkluzív jazzkoncerttel lepi meg a rajongóit április 22-én.