Keresés
Zenével a lélekért – Senior programot indít a Budapesti Filharmóniai Társaság
Június 4-én, a pedagógusnap alkalmából a Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthonban indul az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság 20 állomásos sorozata, melyet a Magyar Zeneterápiás Egyesülettel közösen hoztak létre.
Robert Capa Olaszországban
A Magyar Nemzeti Múzeum Robert Capa in Italia című kiállítása – a San Gimignano-i siker után, ahol csaknem ötvenezren nézték meg a második világháború olaszországi frontjain készült Capa fotográfiákat –, most Pármában mutatkozik be. A Capa Mestersorozat III. 937 fotográfiáját, amelynek majdnem tizede készült Olaszországban, 2009 elején vásárolta meg a Nemzeti Múzeum.
Csángó örökségből magaskultúra
A Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt meg az Antal Imre csángó festőművész munkáit bemutató kiállítás, mely hiánypótló, mert bár a művész szőtteseit, oktatói tevékenységét jól ismerik, képeit ritkán láthatja a közönség. „Ahogy Bartók a népművészetből magaskultúrát varázsolt, úgy a csángók öröksége is azzá válhat” – mondta a megnyitón Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Pályázati felhívás 16 és 30 év közötti költőknek
16 és 30 év közti, kötettel még nem rendelkező költők számára hirdet szakmai mentorálásra és bemutatkozásra lehetőséget teremtő nyílt pályázatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
Mozart egyetemes meséje, A varázsfuvola – podcast
A Magyar Kultúra Podcastok Egyetemes műsorának e heti témája Mozart operája.
Kolonits Klára bravúrszerepkörben lép színpadra a Hoffmann meséiben
Több mint negyedszázad után tér vissza a Magyar Állami Operaház repertoárjára Offenbach várva várt főműve, a Hoffmann meséi. A darabot kettős szereposztásban mutatja be az Erkel Színház, melyek közül a december 4-i premieren Kolonits Klára, László Boldizsár és Kálmán Péter énekli a főszerepeket Székely Kriszta rendezésében. Az Opera együtteseit Kesselyák Gergely vezényli.
Műteremlakásban született
Műteremlakásban született címmel nyílt kiállítás szeptember 14-én a szentendrei MANK Galériában, ahol 17, műteremlakásban alkotó művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők október 9-ig. „Évente egy alkotást adnak át a művészek a MANK-nak, amelyek aztán magyar közgyűjteményekbe kerülnek, gyarapítva a kortárs gyűjteményeket” – mondta el Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója.
Ingyenes ária- és kamaraestek mellett fizetős előadásközvetítést kínál hétvégén az Opera
Kiss Judit Anna és Kiss András énekesek fellépésével folytatódik péntek este a Magyar Állami Operaház ingyenes MaszkaBál közvetítéssorozata, a fizetős tartalmak között elsőként szombat este A tündérkirálynő című noir-opera felvételét tekintheti meg a közönség.
Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdetnek zeneszerzőversenyt
Idén Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdeti meg az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt a Budapest Music Center (BMC) és a Müpa, a pályaműveket augusztus 15-ig várják.
Rendhagyó programok éjszakája
Számos múzeum kínál rendhagyó programokat a Múzeumok Éjszakáján. Többek között az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum is különleges programokkal készül, utóbbi filiáléi több izgalmas rendezvénnyel várják a látogatókat.
Véget ér az ünnepi programsorozat
A héten ér véget a „150 éves a Vigadó” programsorozat, amellyel a Magyar Művészeti Akadémia székháza, a Pesti Vigadó megnyitásának 150. évfordulóját ünnepli, a történetének tiszteletére rendezett kiállításokkal, konferenciákkal, hangversenyekkel és színpadi előadásokkal.
Ifjúsági előadás készül az Operában Puccini vígoperájából
Toronykőy Attila középiskolás diákoknak szánt új rendezésében mutatja be a Gianni Schicchit – Schicchi 2.0 néven – a Magyar Állami Operaház.
Magyarország az Oscar-gálán
Vasárnap adták át az Egyesült Államok legrangosabb filmes elismeréseit, az Oscar-díjakat. Ennek apropóján gyűjtöttük össze azokat a magyar filmes alkotásokat, melyek a jelölésig, esetleg még tovább eljutottak.
Ligeti valóra vált álma a Ligetben
A Magyar Zene Háza előcsarnokában ősz hajú matrónák és totyogó babák zsibonganak, a „szomszéd várból”, a Müpából népes programszervező csapat érkezik „háztűznézőbe”. Bőven van látni- és hallanivaló. Ma a ház újabb részlegét, a kreatív hangteret mutatták be.
Online tartalmakkal segíti az oktatást a Nemzeti Múzeum
Online segédanyagokkal, virtuális kiállításokkal és adatbázisokkal támogatja a történelemtanárok munkáját, illetve szolgálja ki az érdeklődőket a járványügyi korlátozások alatt is a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM).
A tavasz ünnepe Budapesten
A 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál április 10. és 26. között ismét Európa nyüzsgő kulturális központjává varázsolja a magyar fővárost. 17 napon keresztül, 43 helyszínen, több mint 170 program várja az érdeklődőket. A klasszikus koncertek mellett idén is számos opera-, jazz-, világzenei, crossover, tánc- és színházi produkció, képzőművészeti és szabadtéri program közül válogathatnak a látogatók.
Negyvenéves Pál István Szalonna
Júniusban ünnepli negyvenedik születésnapját Pál István Szalonna, Liszt Ferenc-díjas és Magyar Érdemkereszttel kitüntetett népzenész, érdemes művész, a hazai és a határon túli táncházmozgalom kiemelkedő alakja.
Ismét VERSeny a Nemzetiben
Hétvégén ismét Nemzeti VERSenyt rendeznek a Nemzeti Színház színpadán. A döntősök versklipjeit és a versmondókat nemcsak élőben a helyszínen, hanem a Nemzeti VERSeny és a Magyar Versmondók Egyesületének Facebook-oldalán is nyomon követhetik a nézők.
Nemzeti VERSeny
József Attila A város peremén című versével aratott győzelmet Pál Péter lendvai versenyző a magyar nyelv napja alkalmából november 13-án a budapesti Nemzeti Színházban megrendezett Nemzeti VERSeny döntőjén. A szavalóversenyen 28 versenyző lépett színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megtekintette a közönség a nap folyamán.
Támogatást nyújt a Filmalap
Tizenegy filmes hiányszakma – többek között segédoperatőr, vágó asszisztens, naplóvezető és rendező asszisztens – gyakorlatorientált képzését támogatja több mint 55 millió forint értékben a Magyar Nemzeti Filmalap, amely elindította a pályakezdők szakmai tapasztalatszerzését elősegítő filmesgyakornok.hu online adatbázist is.