Jeles napok
Május 3-án történt
Ma ünnepli harminchatodik születésnapját Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincötszörös Európa-bajnok magyar úszónő. Az első versenyző, aki egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. Hosszú Katinka viaszfigurája megtekinthető a Madame Tussauds Budapest Múzeumban, 2022-ben mutatták be a róla készült Katinka című dokumentumfilmet, és a 483454 Hosszúkatinka kisbolygó is őrzi a nevét.
Május 3-án történt
1469 A katolikus cseh rendek Olmützben cseh királlyá koronázták Hunyadi Mátyást.
1791 Lengyelországban elfogadták a világ egyik legrégibb és a maga idejében leghaladóbbnak számító alkotmányát.
1889 A Magyar Tudományos Akadémia báró Eötvös Loránd fizikus személyében először választott természettudóst elnökévé.
1891 Megalakult a Magyar Balneológiai Egyesület.
1899 Budapesten megalakult a Ferencvárosi Torna Club (FTC).
1921 Életbe lépett az Írország felosztásáról szóló, a brit parlament által 1920 novemberében elfogadott törvény.
1947 Életbe lépett a második világháború utáni japán alkotmány.
1968 Párizsban diáktüntetések kezdődtek, tiltakozva a párizsi egyetem nanterre-i fakultásának bezárása ellen. A következő napokban számos francia városban összecsapások zajlottak le a tüntetők és a rendőrök között. Május 30-án Charles de Gaulle elnök feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki.
1973 Belgiumban tizenöt ország 239 bankja létrehozta a bankok globális fizetési rendszerét (SWIFT).
2008 Mianmar déli részén, az Iravádi (Irrawaddy) folyó deltájának térségében óránként 190 kilométeres sebességű széllökésekkel söpört végig a Nargis nevű ciklon. A természeti csapásban 138 ezren haltak meg vagy tűntek el.
2018 Bejelentette megszűnését az ETA, a Baszk Haza és Szabadság (Euskadi Ta Askatasuna) nevű terrorszervezet, amelynek célja egy független baszk állam megteremtése volt.
Május 3-án született
1469 Niccolò Machiavelli, az első jelentős politológiai műnek számító A fejedelem olasz szerzője
1620 Zrínyi Miklós költő, hadvezér és politikus, a Szigeti veszedelem című eposz szerzője
1750 Hajnóczy József, a magyar jakobinus mozgalom mártírja
1764 Sigray Jakab, a magyar jakobinus mozgalom mártírja
1784 Horvát István nyelvész, történész
1873 Hevesi Sándor rendező, író, műfordító, kritikus, a Nemzeti Színház igazgatója
1885 Medgyaszay Vilma Kossuth-díjas színésznő, a magyar sanzonéneklés megteremtője
1898 Golda Meir, Izrael állam egyik alapítója, Izrael első és egyetlen női kormányfője
1903 Bing Crosby Oscar-díjas amerikai filmszínész, énekes
1919 Pete Seeger amerikai folkénekes, dalszerző
1921 Sugar Ray Robinson amerikai ökölvívó, a sportág egyik legnagyobb alakja
1924 Ernyei Sándor Munkácsy Mihály-díjas grafikus, érdemes művész
1933 James Brown Grammy-díjas amerikai zenész, „a soulzene keresztapja”
1934 Georges Moustaki görög-francia énekes
1934 Kővári György Ybl Miklós-díjas építész
1936 Szilágyi János újságíró, műsorvezető, riporter
1938 Toldy Mária énekesnő, énektanár
1947 Gór Nagy Mária színésznő, színészpedagógus
1954 Tamási László András Liszt Ferenc-díjas karnagy
1964 Oberfrank Pál Kossuth-díjas színművész, színigazgató
1965 Bódi László (Cipő) a Republic együttes énekese
1969 Hajós András magyar zenész, énekes
1984 Ötvös András magyar színész
1989 Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónő
1991 Dobó Enikő színésznő
Május 3-án halt meg
1270 IV. Béla Árpád-házi magyar király, a tatárjárás után az ország újjáépítője, „a második honalapító”
1481 II. Mehmed török szultán, Bizánc elfoglalója, aki 1456-ban sikertelenül ostromolta meg Nándorfehérvárt
1758 XIV. Benedek, a 247. római pápa, a tudós pápa
1869 Füredi Mihály operaénekes
1908 Türr István, a magyar szabadságharc és az olasz egyesítési mozgalom hőse, mérnök, a Korinthoszi-csatorna építője
1945 Garay János olimpiai bajnok kardvívó
1952 Csanády György költő, újságíró, rádiórendező, a Székely himnusz szövegének szerzője
1961 Dinnyés Lajos kisgazda politikus, 1947–48-ban miniszterelnök
1969 Vincze Imre kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
1979 Abádi Ervin író, grafikus
1986 Bálint Endre Kossuth-díjas festő, grafikus
2006 Karel Appel holland absztrakt expresszionista festő, szobrász
2013 Feszt László romániai magyar grafikus, főiskolai tanár
2014 Gary Stanley Becker Nobel-díjas amerikai közgazdász
2020 Szilágyi István magyar színész, Lópici Gáspár megformálója
2024 Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, edző, a nemzet sportolója