Jeles napok
Május 6-án történt
Ma ünnepli hatvanharmadik születésnapját George Clooney kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai filmszínész, producer és rendező. Az ír, német és angol felmenőkkel rendelkező művész a Vészhelyzetben című tévésorozat Ross doktoraként lopta be magát a nézők szívébe, majd olyan filmekben láthattuk, mint a Sivatagi cápák, a Viharzóna, a Michael Clayton, Az amerikai, a Solaris és a Gravitáció.
Május 6-án történt
1338 III. András lánya, Erzsébet halálával nőágon is kihalt az Árpád-ház.
1527 V. Károly spanyol és német király (1530-tól német-római császár) zsoldosai elfoglalták Róma városát, majd feldúlták és kifosztották az örök várost. A vérengzés Sacco di Roma néven vonult be a történelembe.
1635 Pázmány Péter esztergomi érsek megalapította a Nagyszombati Érseki Egyetemet.
1837 Elkészült a Hild István tervezte egri bazilika, az esztergomi és a budapesti után az ország harmadik legnagyobb temploma.
1889 A párizsi világkiállításon megnyitották a közönség előtt a francia főváros jelképévé vált Eiffel-tornyot.
1937 A New York melletti Lakehurst fölött felrobbant és lezuhant a hitleri Németország büszkesége, a Hindenburg nevét viselő Zeppelin léghajó.
1942 A Midway-szigetek térségében megkezdődött a második világháború csendes-óceáni hadszínterén fordulatot jelentő tengeri ütközet az amerikai és a japán erők között.
1946 Az Egyesült Államokban működni kezdett a világ első programozható, elektronikus, digitális számítógépe, az ENIAC.
1959 Pekingben megkötötték a magyar–kínai barátsági és együttműködési szerződést.
1972 A Liszt Ferenc téri könyvklubban, egy bérelt teremben megrendezték az első táncházat a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas táncegyüttes részvételével.
1982 Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tagja lett.
1994 Felavatták az Anglia és Franciaország között, a La Manche csatorna alatt épült alagutat (Csalagút).
2023 A londoni Westminster-apátságban, az angol–brit monarchia ősi koronázótemplomában megkoronázták III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját és királynői rangú hitvesét, Kamillát.
Május 6-án született
973 Szent II. Henrik német-római császár, Gizella királyné bátyja
1574 X. Ince, a 236. római pápa
1758 Maximilien Robespierre, a francia forradalom alatt a jakobinus terror vezéralakja, „a megvesztegethetetlen”
1792 Martin Ohm német matematikus, az aranymetszés szabály leírója
1828 Ráth György jogász, művészettörténész és műgyűjtő
1856 Sigmund Freud osztrák pszichiáter, a pszichoanalízis módszerének kidolgozója
1856 Robert Peary amerikai sarkkutató, aki 1909-ben elsőként érte el az Északi-sarkot
1868 Gaston Leroux francia író, fő műve a musicalként és filmen is sikert arató Az operaház fantomja
1895 Rudolph Valentino olasz-amerikai filmszínész, a némafilmkorszak legnagyobb férficsillaga
1904 Harry Martinson Nobel-díjas svéd író és költő
1904 Újváry Sándor író, költő, könyvkiadó
1910 Tatay Sándor Kossuth-díjas író
1913 Dávid Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus
1915 Orson Welles Oscar-díjas amerikai színész, rendező, az Aranypolgár című filmklasszikus alkotója
1924 Szipál Márton magyar-amerikai fotóművész
1925 Temessy Hédi színésznő, érdemes művész
1930 Pázmándi Margit kétszeres Ybl Miklós-díjas építész
1943 Türk Péter Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, érdemes művész
1946 Endrényi Egon Balázs Béla-díjas fotóművész
1952 Christian Clavier francia színész (Jöttünk, láttunk, visszamennénk)
1953 Sir Tony Blair volt brit miniszterelnök
1957 Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró
1958 Nagy T. Katalin Németh Lajos-díjas művészettörténész
1960 Anne Parillaud francia színésznő (Nikita)
1961 Goretity József József Attila-díjas irodalomtörténész, műfordító
1961 George Clooney kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, producer és rendező
1963 Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész
1972 Sárik Péter Erkel Ferenc-díjas jazz-zongoraművész, zeneszerző, a Sárik Péter Trió alapítója
1977 Pataki Ferenc színész
Május 6-án halt meg
1338 Boldog Erzsébet magyar királyi hercegnő, domonkos apáca, az Árpád-ház utolsó sarja férfiágon
1638 Cornelius Jansen holland teológus
1859 Alexander von Humboldt német természettudós
1862 Henry David Thoreau amerikai költő, író, a polgári engedetlenség filozófiai megalapozója
1904 Franz von Lenbach német festő
1941 Maróti Géza műépítész, szobrász
1949 Maurice Maeterlinck Nobel-díjas belga flamand származású, francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró
1952 Maria Montessori olasz orvos, pedagógus
1960 Ábrahám Pál operettkomponista
1963 Kármán Tódor matematikus, fizikus, az aerodinamika és a repüléstudomány kiemelkedő alakja
1975 Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, az utolsó hercegprímás
1978 Csalog József régész, etnográfus, múzeumigazgató
1992 Marlene Dietrich német–amerikai filmszínésznő, énekesnő
1994 Mészáros István, az első magyar kajakozó-világbajnok
1995 Scholz Erik Munkácsy Mihály-díjas festőművész
2002 Lakatos István költő, műfordító, Baumgarten-, Kossuth- és József Attila-díjas
2004 Barney Kessel amerikai jazzgitáros, az akkordalapú dallamok mestere
2008 Gencsy Sári operaénekes, érdemes művész
2015 Mátay Lívia Balázs Béla-díjas díszlettervező, érdemes művész
2019 John Lukacs Széchenyi-díjas magyar történész