Kerény, deákul Quirinus, katonatiszt, aki a legendai hagyomány szerint Hadrianus császár alatt a II. században szenvedett Rómában vértanúhalált.
Az örökvárosból származó ereklyéit a rajnavidéki Neuss őrzi. Matthias Zender kiváló kutatásaiból tudjuk, hogy a szent ottani hatalmas román temploma messzesugárzó Kerény-kultusz forrása, amely Belgiumra, Luxemburgra, Franciaország északi részére, szórványosan a keleti német vidékekre, így – ezt már mi tesszük hozzá – a XIII. század folyamán a Szepességbe is eljutott. Főleg járványos betegségek és jószágvész idején folyamodtak hozzá. A rajnai jámborságban a négy marsall, Vier Marschalle, eredetileg "istállómester" közé tartozott, tehát ott Remete Szent Antallal, Kornéllal és Huberttel együtt a legtiszteltebb középkori jószágpatrónusok között tartották számon.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

A magyar mezőgazdasági szakirodalom egyik megteremtője, a keszthelyi Georgikon tanára, PETHE FERENC (Büdszentmihály, 1763. március 30. – Szilágysomlyó, 1832. február 22.) a debreceni református kollégiumban folytatott teológiai és bölcseleti tanulmányokat, majd Alma Materének anyagi támogatásával hosszú, nyolc éves külföldi tanulmányutat tett. Elsősorban holland protestáns egyetemeken bővítette ismereteit, de tanulmányozta a gazdasági és politikai viszonyokat számos más európai országban: Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Poroszországban, Spanyolországban, Dániában és Svédországban is. 1796-ban Bécsben szerkesztette az első magyar gazdasági szaklapot, a Magyar Újság-ot. Ebben akarta közreadni külföldi tapasztalatait, de a lap egy év után érdeklődés hiányában megszűnt. 1797-től Pethe az első hazai mezőgazdasági tanintézetben, a Festetics György által szervezett Georgikonban  tanított matematikát, üzemszervezést és mezőgazdasági építészetet és ő vezette a tangazdaságot is. Tanóráit az általánosan elterjedt latin nyelv helyett magyarul tartotta. Különböző nézeteltérések miatt elhagyta az intézetet és uradalmi inspektorként, bérlőként dolgozott. 1814 és 1818 között ismét egy szaklapot szerkesztett, a Nemzeti Gazdá-t, azonban ez is megszűnt előfizetők hiányában. Életének utolsó éveit Erdélyben töltötte és a lapszerkesztéssel itt is megpróbálkozott: egy politikai lapot, a Hazai Híradó-t adta ki, ismét csak csekély sikerrel.
Pethe főműve a terjedelmes, a mezőgazdasági üzemtan egészét átfogó Pallérozott mezei gazdaság című könyv volt. Első kötetében (1805) a talajtannal valamint növénytermesztéssel foglalkozott, a második kötetben (1808) a kertészeti, szőlészeti és erdészeti ismereteket tárgyalta, a harmadik kötetben (1814) pedig az állattenyésztés kérdéseit foglalta össze. Felismerte a belterjes termelés jelentőségét, felhívta a figyelmet arra, hogy a növénytermelés és állattenyésztés közötti helyes arányokat vetésforgó alkalmazásával lehet kialakítani. Hangsúlyozta a tejtermelés fontosságát. Legnagyobb teret a juhtenyésztés kérdésének szentelt, mivel felismerte, hogy az európai textilipar konjunktúrája miatt ez az ágazat nagy jövő előtt áll.

Pethe Ferenc korántsem csak elméleti ember volt; gyakorlati szakemberként is jelentős eredményeket ért el. A talajművelésben és az őrlésben alkalmazott eszközöket szerkesztett, tökéletesített, így például kis vonóerővel mozgatható ekét, boronát. A holland példa nyomán a szélmalmok hazai meghonosítását szorgalmazta. Igazi polihisztorként a mezőgazdaságtól távolabb eső területek is érdekelték. 1812-ben adták ki kétkötetes Mathézis-ét, majd megjelent Természethistória című műve, ez utóbbi azért is jelentős, mivel magyar nyelven az első kísérlet volt a biológiai tudományok rendszerének áttekintésére.
Pethe Ferenc törekvései túlságosan is előremutatóak voltak, korának feudális viszonyai és a napóleoni háborúk utáni gazdasági válság nem kedveztek megvalósulásuknak. Az általa javasolt változások feltételei csak a XIX. század közepe táján jöttek létre.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988 [Fehér György])