Művészet
A Rózsavölgyi Szalon következő bemutatói
Több bemutató várja a nézőket a Rózsavölgyi Szalonban, ahol új művészeket is megnézhetünk.
Csáki Róbert festőművész új alkotásai a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában
Csáki Róbert festőművész új alkotásai mellett az alkotó személyes kedvenceit mutatja be az a kiállítás, amely szerdától látható Budapesten, a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában.
Elkezdődött az idei Bartók Világverseny
A részt vevő kvartettek fellépési sorrendjének meghatározásával kezdődött hétfőn délután a Zeneakadémia vasárnapig tartó 2021-es Bartók Világversenye. Az ezúttal vonósnégyes formációknak rendezett megmérettetés élő fordulói a Solti Teremben várják a közönséget.
Bükkábrányi, szentendrei és egri tárlatok nyerték Az év kiállítása 2021 díjat
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Vagonlakók – Trianon árvái című állandó kiállítása, a bükkábrányi Jószerencse Háza A vándorló bánya titkai című állandó tárlata és az egri Dobó István Vármúzeum Egri borkóstoló – A szőlőművelés öröksége című virtuális kiállítása nyerte el Az év kiállítása 2021 díjat, amelyet hétfőn adtak át Budapesten.
„Kár volna alább adni” – Beszélgetés Szilágyi Csenge színművésszel
Néhány éve elhatározta: nem ragaszkodik tárgyakhoz, fotókhoz, hiszen minden fontos emléket magában őriz. Egy csettintésre el tud jutni a végletekig, inkább arra kell ügyelnie, hogy ne legyen sok. Magával ragadó lendülete, figyelme, érzékenysége nemcsak a színpadon szembeötlő, hanem egy beszélgetés során is.
25 éves a Káva Kulturális Műhely
A Káva Kulturális Műhely és színház idén ünnepli fennállása 25. évfordulóját. A Káva ebben a két és fél évtizedben segített meghonosítani itthon a részvételi színház műfaját, aminek célja előremutató társadalmi változások elindítása interaktív, közösségi részvételen alapuló előadások révén.
A Leopold Bloom Award finalistáinak munkái a Q Contemporaryban
A Leopold Bloom képzőművészeti díj döntőseinek munkái kortárs helyzetekre adott reflexiók, szóljanak akár a női szerepekről vagy az emlékezet rögzítéséről.
Ez van – Szamódy Zsolt Olaf retrospektív fotókiállítása
Szamódy Zsolt Olaf retrospektív fotókiállításával vesz részt a Fotóhónap2021 fesztiválon a Magyar Fotográfiai Múzeum.
A hullámkarton új élete – Öt megoldás a csomagolóanyag felhasználására
Ha sokan nem is tudják pontosan, hogy mi a hullámkarton, már biztosan találkoztak vele, hiszen az életünk jóval több területén jelen van, mint gondolnánk: napjainkban – amikor a fenntarthatóság fontosabb, mint bármikor – az egyik legnépszerűbb környezetbarát csomagolásnak számít, hiszen újrahasznosítható, strapabíró, könnyen kezelhető, tárolható és dizájnolható, ráadásul rendkívül költséghatékony is.
„Zokniban füleltem” – Bemutatták Szalay Zoltán fotóalbumát
„Higgyék el, nem bolondultam meg, a képek megszólítják az embert, és beszédbe elegyednek azokkal, akik odafigyelnek rájuk” – mondta Kincses Károly fotómuzeológus, az Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek – Szalay Zoltán fotóalbuma című kötet képszerkesztője az Örkény István Könyvesboltban megrendezett könyvbemutatón. Ott jártunk.
Elkezdődött a Blokád forgatása
1990. október 25-én robbant ki és bénította le négy napra az egész országot a taxisblokád. Most, 31 évvel később elkezdődött a viharos eseményeket feldolgozó mozifilm, a Blokád forgatása, amelynek központi alakja a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök.
Topművészekkel indul az Artotek
Új magyar képzőművészeti közvetítőportál indul, melynek célja a hazai képzőművészek ismertségének növelése, új értékesítési lehetőségek kialakítása.
„Ösztönlény vagyok. Remélem, sokáig megmarad az éberségem” – Interjú Zakariás Zalán rendezővel
Még forró nyár volt, mikor erdélyi színházi berkekben felröppent a hír: Zakariás Zalán rendező Magyarországra szerződött. A baróti születésű alkotó Bukaresttől Budapestig, Nagyváradtól Debrecenig több társulattal dolgozott már vendégrendezőként. 2009-től a sepsiszentgyörgyi, majd a székelyudvarhelyi színház művészeti irányítója volt, szeptembertől viszont a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként folytatja munkáját. Sorsról, életpályáról, példaképekről, román és magyar színházi hagyományokról beszélgettünk vele.
Kis Hajni: Külön falka – kritika
Kis Hajni a Szép alak és a Last Call című rövidfilmjei után immár a moziban is bizonyítja, hogy érdemes odafigyelnünk rá – és még inkább a hőseire. Tórh Menyhért írása a Filmtett.hu-n jelent meg.
70 éves Orosz István
Ma hetvenéves Orosz István Kossuth-, Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, rajzfilmrendező, festő, érdemes művész, a Nemzet Művésze.
Már lehet nevezni a 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra
Jövő tavasszal ismét megrendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket január 10-ig várják.