Művészet

„A színház pokoli műfaj” – Beszélgetés Tapasztó Ernővel

Sorra nyeri a díjakat a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak. A kisvárdai fesztivál után az Atelier-n zsebeltek be két elismerést a különleges zenei és vizuális világú történetért.

Érdeklődő, zeneszerető és rejtőzködő – Interjú Col Legnóval

Ezen a nyáron Magyarország egyik legnépszerűbb bigbandje, a Budapest Jazz Orchestra is visszatér az élő koncertezéshez. Naptárukban érdekes programok sorakoznak. Több helyszínen is eljátsszák például Col Legno A Duna című darabját, amelynek ősbemutatója 2019-ben, Baján, a Duna-parton volt, szintén az ő tolmácsolásukban.

Analogues – Kőszeghy Flóra kiállítása

Kőszeghy Flóra építész, képzőművész az elmúlt négy évben készült festményeiből mutat be válogatást a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a szentendrei ÚjMűhely Galériában.

Koncz Gábor életművét bemutató kiállítás nyílik Mohorán

A rendezvény egyben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész születésnapi köszöntése is lesz a Tolnay Klári Emlékházban.

„A dolgok fonákja sokkal jobban érdekel, mint a színe” – Interjú Csáki Róberttel

Sanyi, hagyjál már békén, mondtam, hogy beszélhetsz vele, csak várd ki a sorodat! Persze, tudom, hogy izgatott vagy, hiszen ő festett meg, de attól még át kell gondolni, mit kérdezünk tőle, nem lehet csak úgy fejjel a falnak rohanni. Sanyi, jobb, ha én mutatlak be, még a végén összevissza beszélsz.

Circus Flow: artisták és festmények a hullámzó Duna partján

A Circus Flow összművészeti fesztivál a visegrádi kikötőt egy estére kiállítótérré és cirkuszi sátorrá varázsolta.

Kiállítással emlékezik Ezüst György festőművészre a budapesti Szlovák Intézet

Az Ezüst György 85 című emlékkiállítás a családi hagyatékból mutat be válogatást, merítve a művész 35 éves pályafutásából az 1970-es évektől 2006-ig.

Megnyílt az Apponyi Geraldine-ról elnevezett cukrászda a Múzeumkertben

Nem csupán a Geraldine-ról elnevezett Auguszt Cukrászda nyílik ma a Múzeumkert kertészházában, hanem az MNM Apponyi Geraldine albán királyné egykori ügyvédjének, dr. Hunyor Imrének a fényképalbumával is gazdagodik.

A Hive és a Quo vadis, Aida? is szerepel a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Hagyományaihoz híven a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb, legkülönlegesebb és legszínvonalasabb alkotásait.

Gazdag leletanyag került elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely egyik tömegsírjából

A reméltnél is nagyobb arányban kerültek elő leletek a Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata során.

Kétszáznál is többen énekelnek együtt a világhírű szopránnal a Kórusok éjszakája online 2021-es dalában

A Csíkszerda kórus tagjai Emma Kirkbyvel éneklik a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt.

Roma dívák és húrzsonglőrök – Cimbaliband: Gipsy Fushion

Karakteres hangú roma dívák és húrzsonglőrök elevenednek meg a Cimbaliband Gipsy Fushion című legújabb zenei anyagában, amely a Fonó gondozásában jelent meg. A cimbalom Chuck Berryje, vagyis Unger Balázs vezette zenekar lemezén Horváth Alexandra énekel, aki Őrkőről érkezett Budapestre, tarsolyában az erdélyi cigányfolklór legszebb kincseivel. A lemez Horváth Alexandra és a Cimbaliband kétéves közös koncertezésének lenyomata.

Hatalmas sikerrel debültált a Meg se kínáltak a 6színben

A sikeres bemutató után vidéken is látható lesz a Bödőcs Tibor művéből rendezett előadás Thuróczy Szabolcs főszereplésével.

Inspirációk – beszélgetés Buhály Józseffel

Azt szokták mondani, meglepődnénk, ha látnánk, miféle indulatok munkálnak mások lelkében. Nos, anélkül, hogy valami csodás léleklátónak hazudnám magam, elmondom: én bizony gyakran megdöbbenek, mikor egy-egy akaratlan megjegyzés nyomán bele-belepillanthatok, milyen hajtóerők, félelmek, remények, szándékok mozgatják ismerőseimet. Művészemberek ihletforrásáról azonban semmit nem tudok. Így aztán kétszeresen is meglepődtem, amikor Buhály József azokról az inspirációkról mesélt, amelyek a festményei megszületéséhez sugallatot adnak.

Megkezdődött a 74. cannes-i filmfesztivál

Leos Carax Annette filmjének díszbemutatójával, az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben startolt a filmes seregszemle.

Meghirdette új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház

Barnák László főigazgató elmondta, a társulat hosszú kihagyás után újra sokszínű műsorral várja a nézőket.