Művészet
Éteri live sessiont készített a mïus és az Attaray Visual
A mïus egy hiánypótló live session videóval eleveníti fel a lassan egy éve megjelent Études de Battements című nagylemezének dalait.
Vaksötétben felszínre tör a feszültség – elkészült a Black Comedy
Újabb produkció készült el, és kerül befőttesüvegbe a Szegedi Nemzeti Színház képzeletbeli almáriumában, hogy a várva várt kapunyitásig startra készen várja a kulturális élményekre kiéhezett közönséget.
„A tudást, amit megszereztem, nem rejthetem véka alá"– Radics Ferenc visszaemlékezése
Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes Zenekarának zenekarvezetője hosszú utat tett meg, míg az együttes prímási posztjára került. Csermák Zoltánnak mesélt.
A személyiség blank space, felfedezésre váró terület
Jagicza Patrícia festményei érzékeny és érzéki kompozíciók, amelyek a klasszikus festészeti hagyományból építkeznek, de mellőzik az akadémizmus szigorúságát.
Három színt ismerek a világon – Bede Kincső kiállítása a TOBE-ben
A fotográfus első egyéni tárlata március 10. és április 17. között tekinthető meg a TOBE Galleryben.
Londonban is sikert aratott a k2 Színház előadása
A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, erős mezőnyben nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán.
„A megtalált útnak van értelme” – Dunai Tamás a kultúra lélekformálásáról
Dunai Tamás színművésszel göröngyös lélekről, tangóharmonikáról és az első anyai pofonról is beszélgettünk.
A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte a 2020-as Média Építészeti Díját
Egy üllői családi házzal a Konkrét Stúdió csapata a legjobb épület kategóriában, míg Szántó Hunor Albert Táj-Restaurációs Központja a legjobb terv kategóriában nyerte el a 2020-as Média Építészeti Díját.
23 fiatal kapott állami zenei ösztöndíjat a Filharmónia Magyarország online átadóján
A szakmai kuratóriumi döntések után 2021-ben rendhagyó módon, az online térben hirdették ki, hogy kik érdemelték ki az állami elismerést zenei területen.
„Az ikon másik létezési szférába vezet át” – Ruzsa György új könyvéről
Ruzsa professzornak mindenről van egy története, az ikonokról pedig számtalan. Ezek néha kedvesen viccesek, sokszor komorak, és az egyikben még Sztálin is szerepel. A nagy hatalmú diktátor, aki a birodalma vesztétől rettegve egy ikontól remélt segítséget.
Veszprémbe költözik a Magyar Mozgókép Szemle
A Veszprém-Balaton régióba költözik a Magyar Mozgókép Szemle, együttműködésben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozattal – mondta el Káel Csaba, a magyar mozgókép fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A romantika építőmestere, Feszl Frigyes
Kétszáz éve született a romantikus építészet legnagyobb magyar mestere, Feszl Frigyes, aki magyaros hangvételű terveivel elsőként igyekezett nemzeti identitásunkat az építészet nyelvén kifejezni.
„A lélek sötét éjszakájából a fény világába való megérkezés”
Február 20-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Hager Ritta, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas iparművész, textiltervező, gobelinművész.
Február végéig lehet nevezni a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra
Február 28-ig lehet nevezni a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet május 28. és 30. között rendeznek meg Gödöllőn a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál részeként.
Elhunyt Brunner Győző, a Metro és a Taurus egykori dobosa
Az évtizedek óta Kanadában élő zenész hosszú betegség után, 77 évesen halt meg.
Így építik újra a múltat – Erre használják a látványtervezők a Fortepan képeket
Ha egy kosztümös filmhez le kell csekkolni, hogy egy pesti utcasarok hogyan festett a hatvanas években, hogy pontosan hány szögletesek is voltak az újságosbódék a harmincas években, hogy milyen tapéta dívott a hetvenes évek presszóiban, vagy akár az a kérdés merül fel, hogy mivel érdemes kitakarni egy Demszky-karót, a látványtervezők elsőként archív fotók között kutatnak, amihez gyakran használják a Fortepant is.