Jeles napok

Jeles napok

Avilai Nagy Szent Teréz

Teréz, azaz Nagy Szent Teréz, profán utalásokban Avilai Teréz (1515 – 1582) az Egyház egyik legnagyobb női szentje, a világirodalom legnagyszerűbb nőíróinak egyike, VI. Pál egyházdoktorrá nyilvánította (1970). A hagyomány szerint egy szeráf az isteni szeretet tüzes lándzsájával döfte át a szívét (transverberatio). Ezt a jelenetet örökíti meg Bernini híres szobra a római S. Maria Vittoria-templomban.

Többek között megreformálta a sarutlan karmelita rendet, amely Bécsben, majd a hajdani habsburgi birodalom más városaiban is gyökeret vert. Szakrális hatására több helyen is rámutatunk.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium  (részlet)

A látássérültek nemzetközi napja / a fehér bot napja

A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.

Megindult az utasokat is szállító lófogatú postakocsi (delizsánsz) forgalom – 1750

Bécs és Budapest között 1750 október 15-én indult meg a személyszállító postakocsi – a közbeszédben elterjedt nevén: delizsánsz – forgalom. 1752 szeptember 18-tól már menetrendszerűen közlekedett. Az éjszaka is közlekedő delizsánszt gyorskocsinak nevezték. Az országos hálózat csomópontja Budán, a mai Batthyány téri vásárcsarnok helyén álló postaház volt. A menetrend szerinti járatok innen indultak Bécsbe eleinte hetente, majd naponta, később pedig az ország különböző pontjai felé. A vasúti közlekedés csak a XIX. század végén tette fölöslegessé a delizsánszt – 1888-ban állították le. Ma már csak az I. kerületi Gyorskocsi utca neve emlékeztet rá.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források:  Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000, Budapest Lexikon)

Marchart József születésnapja – 1896

MARCHART JÓZSEF, (Debrecen, 1896. október 15. – Debrecen, 1964. szeptember 15.): vízépítő mérnök. Gyakorlati működését az Alsó- szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulatnál kezdte, előbb mint gátfelügyelő, majd gépészmérnöki diplomájának megszerzése (1933) után mint szakaszmérnök. Korszerűsítette a társulat ármentesítő műveit és fejlesztette belvízlevezető hálózatát. Utóbb részt vett a tiszalöki öntözőrendszer tervezésében is. 1956-tól 1960-ig a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki vezetője volt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; M

Pantocsek József születésnapja – 1846

PANTOCSEK JÓZSEF (Nagyszombat, 1846. október 15. – Tavarnok, 1916. szeptember 4.): botanikus, mikropaleontológus, orvos, a mikrofotográfia első magyarországi alkalmazója. Egyetemi tanulmányait Göttingenben és Bécsben végezte. Bécsben 1875-ben orvosdoktor, majd Tavarnokon körorvos lett. 1896–1914 között Pozsonyban közkórházi igazgató főorvos. 1866-tól botanizált, 1872-ben fél évig tanulmányozta Hercegovina, Montenegro és Dalmácia flóráját és faunáját. 1880-tól főleg a kovamoszatok kutatásával foglalkozott s ezen a területen világhírű tudós. Széles körű szakirodalmi munkásságot folytatott. Számos új növényt írt le, nevéről több fajt neveztek el. Magyarországon elsőnek ő foglalkozott mikrofotográfiával. Mikroszkópos felvételeit bemutatta az 1885-i országos kiállításon, 1890-ben pedig az amatőrkiállításon, ahol aranyérmet nyert.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A kézmosás világnapja

A világnap célja, hogy rámutasson a szappannal történő kézmosás jelentőségére, mivel a legtöbb fertőzés kialakulása szorosan összefügg a kézmosás hiányával. A higiéniás helyzet a fejlett országokban sem megnyugtató, pedig ideális higiéniás tudatossággal csökkenthető lenne a fertőző betegségek kialakulása.

 

Október 15-én történt

„Az igazán nagy színészek alázatosak. Ahhoz, hogy az ember ilyen hosszú ideig tűzvonalban lehessen, már kevés az ego, ahhoz nagyon kell szeretni és tisztelni azt, amivel éppen foglalkozik” – fogalmazta a ma hatvanhatodik születésnapját ünneplő Rudolf Péter. A Vígszínházat igazgató Kossuth-díjas színművész nevéhez számos filmszerep is fűződik, többek között a Cha-cha-cha, a Szerencsés Dániel, az Üvegtigris, az 1945 és az Egy szoknya, egy nadrág című mozikban nyújtott emlékezetes alakítást.

95ff3639-9e58-4de5-8ccd-0e22772c3255.jpg
Rudolf Péter. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Október 15-én történt

1384 Lengyelország királynőjévé koronázták Nagy Lajos király kisebbik lányát, Hedviget (Jadwigát).
1529 Nagy Szulejmán török szultán befejezte Bécs sikertelen ostromát, és seregeivel hazaindult.
1619 Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokába kerül a pozsonyi várban őrzött Szent Korona.
1750 Megindul a menetrendszerű postakocsijárat Bécs és Buda között. A kétnapos utat 15 forintért, azaz két borjú áráért tehette meg az utas.
1815 A trónjáról lemondott Bonaparte Napóleon francia császár megérkezett száműzetésének színhelyére, a brit gyarmat Szent Ilona szigetére.
1875 Rákosi Jenő igazgatása alatt, a mai Blaha Lujza téren megnyitotta kapuit a budapesti Népszínház.
1880 Kölnben befejeződött az akkor a világ legmagasabb épületének számító dóm 1248-ban megkezdődött építése.
1917 Franciaországban kivégezték a Mata Hari néven ismert holland táncosnőt, minden idők leghíresebb kémnőjét.
1944 Kudarcba fulladt Horthy Miklós kormányzó „kiugrási kísérlete” a második világháborúból.
1949 Budapesten kivégezték a koncepciós Rajk-per fővádlottjait, Rajk Lászlót, Szalai Andrást és Szőnyi Tibort.
1982 Megtartotta első bemutatóját az újonnan létrejött budapesti Katona József Színház.
1990 Mihail Gorbacsov szovjet elnöknek ítélték oda a Nobel-békedíjat.
1990 Megkezdte a kereskedelmi mobilszolgáltatást a Westel Rádiótelefon Kft., a mai T-Mobile.
1991 „Megszületett” Magyarország első .hu-ra végződő internetes címe, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet weboldala, a sztaki.hu.
1997 Andy Green brit autóversenyző a nevadai sivatagban a világon elsőként lépte túl a hangsebességet szárazföldön.
2003 Elindult a világűrbe az első kínai űrhajós, Jang Li-vej.
2006 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán helybeli romák brutális kegyetlenséggel halálra verték Szögi Lajos tiszavasvári tanárt.
2015 Kigyulladt és leégett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten, az Alkotás utcában.
2019 Végrehajtották Detroitban az első olyan dupla tüdőátültetést, amely elektromos cigaretta okozta tüdőkárosodás miatt vált szükségessé.

Október 15-én született

Kr. e. 70 Publius Vergilius Maro római költő
1608 Evangelista Torricelli olasz matematikus és fizikus, a higanyhőmérő feltalálója
1814 Mihail Lermontov orosz költő, író, drámaíró
1833 Bakay Nándor kötélgyáros, közgazdasági szakíró
1844 Friedrich Wilhelm Nietzsche német filozófus
1846 Pantocsek József botanikus, mikropaleontológus, orvos, a mikrofotográfia első magyarországi alkalmazója
1863 Springer Ferenc, a Ferencvárosi Torna Club alapító elnöke
1896 Marchart József vízépítő mérnök, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki vezetője
1917 Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező
1920 Mario Puzo amerikai író, A keresztapa című regény írója
1920 Henri Verneuil francia filmrendező
1923 Italo Calvino olasz író
1930 Philippe Leroy francia filmszínész
1933 Fülöp Géza Balázs Béla-díjas fénymegadó
1935 Bobby Joe Morrow háromszoros olimpiai bajnok amerikai sprinter
1940 Peter Doherty Nobel-díjas ausztrál állatorvos, immunológus
1943 Kiss András Liszt Ferenc-díjas hegedűművész
1944 David Trimble Nobel-békedíjas észak-írországi protestáns politikus
1948 Chris de Burgh brit popénekes, zeneszerző
1949 Tanya Roberts amerikai színésznő
1959 Rudolf Péter Kossuth-díjas színész, a Vígszínház igazgatója
1964 Gazdag Tibor színész, zeneszerző
1969 Kolonits Klára Kossuth-díjas opera-énekesnő
1978 Járai Máté Jászai Mari-díjas színész
1980 Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó
1981 Vági Bence Harangozó Gyula-díjas koreográfus, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója

Október 15-én halt meg

1243 Szent Hedvig bajor hercegné, Szilézia védőszentje
1564 Andreas Vesalius németalföldi orvos, a modern anatómia atyja
1817 Tadeusz Kościuszko lengyel szabadsághős
1834 Boráros János, Pest nevezetes alpolgármestere
1873 Riedl Szende nyelvész, lapszerkesztő, akadémikus
1905 Szász Károly költő, műfordító, egyházi író, országgyűlési képviselő, református püspök
1917 Mata Hari (Margaretha Geertruida Zelle) holland táncosnő
1946 Hermann Göring német repülőtiszt, porosz miniszterelnök, birodalmi marsall
1949 Fröhlich Pál fizikus, egyetemi tanár, a polarizációs színkép felfedezője
1959 Fejér Lipót Kossuth-díjas matematikus, akadémikus
1964 Cole Porter amerikai zeneszerző és szövegíró, musicalkomponista
1974 Rusznyák István kétszeres Kossuth-díjas orvos, akadémikus
1982 Selye János osztrák-magyar származású kanadai belgyógyász, vegyész, a stresszelmélet kidolgozója
1989 Danilo Kis szerb író, esszéista
1990 Schnitzler József Kossuth-díjas orvosprofesszor
2000 Konrad Emil Bloch orvosi Nobel-díjas német–amerikai biokémikus
2006 Tarnói Gizella magyar újságíró, rádiós szerkesztő, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese
2012 Norodom Szihanuk kambodzsai király
2018 Arto Paasilinna finn író, A nyúl éve című regény szerzője
2018 Paul Allen, a Microsoft amerikai társalapítója
2023 Éri Péter Kossuth-díjas népzenész, a Muzsikás együttes tagja

#eztörténtma

Ez is érdekelheti

Az egyéniség csak a stressz hevében képes tökéletesen kiformálódni

„Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá” – állította Selye János, a 20. század egyik legnagyobb hatású orvoskutatója, aki először írta le tudományosan a stressz tünetegyüttesét.

„Szabadkai vagyok” – mondták ők

Ha Szabadka híres szülötteit vesszük sorra, az első, aki eszünkbe juthat, valószínűleg Kosztolányi Dezső lesz. De mellette még sok polgára vált híressé a szecessziós Szabadkának, s nélkülük nem lenne ma a város az, ami. A teljesség igénye nélkül most bemutatunk néhányat közülük.

Luxusnak tűnik csak hangokat eregetni, ha mondhatnék is valamit

Kolonits Klára operaénekes nemrég egy gálaesttel ünnepelte színpadra lépésének 30. évfordulóját, és bebizonyította: a hangja izgalmas, új színekkel teli, pedig – mint mondja – akadt, aki azt gondolta, megőrült, hogy Verdi-szerepeket vett elő. Őt azonban a kihívások éltetik, és abból akad bőven: a Testnevelési Egyetem sport-mentáltréner mesterképzésére jár, szabadidejében pedig kerteket tervez és a sajátját szépítgeti.

Fábri Zoltán variációi a kiszolgáltatottságra

A harminc éve ezen a napon elhunyt Fábri Zoltánra öt legendás filmjével emlékezünk a Körhintától Az ötödik pecsétig.