Popkult
Egy ideig nem koncertezhet Adele
Az énekesnő betegség miatt elhalasztja márciusi koncertjeit és szünetet tart a Las Vegas-i fellépéseiben.
Többet ért az élete, mint egy titulus
Hetvenöt éve, 1949. február 22-én született a Forma-1 egyik legnagyobb alakja, a háromszoros világbajnok osztrák Niki Lauda. Az emberek csodálatát nemcsak a versenyeken aratott győzelmeivel vívta ki, hanem azzal is, hogy szörnyű balesete után hatalmas akaraterőről tanúbizonyságot téve ismét autóba ült és újra világbajnok lett.
33-as fordulatszámon utazunk a múltba
A Lemezbörze afféle veterántalálkozó: összejön néhány száz, néha néhány ezer ember, akik annak idején ott álltak a Fekete Lyuk lépcsőjének alján, a Petőfi Csarnok büféje előtt, ott voltak Prágában 1990-ben Rolling Stones-on, vásároltak 1986-ban a Dob utcai lemezboltban, ott voltak a józsefvárosi Fater klubban, a Rádayban: mindenhol, ahol az elmúlt negyven évben megtörtént a rock and roll.
Mindig tövig nyomjuk a gázt
Az Animal Cannibals 35 éve ül a hiphop vonatán. Tavaly jelent meg és viharos gyorsasággal el is fogyott dupla Best of vinyllemezük, amely egy ideig a Mahasz-listát is vezette. Qka MC-vel és Ricsipível beszélgettünk.
Egy biztonsági öv is lehet divatos?
A Fashion Diffusion Hungary divatnapjain megfért egymás mellett a pitonbőr kézitáska, az alsónemű és az antik alakokat ábrázoló gipszszobor is. A háromnapos rendezvény bemutatta, milyen sokféle is lehet a divat, és hogyan jut el egy-egy tervező a kifutóig.
Újra kiadják az ABBA Waterloo című albumát
A lemez címadó dalával nyerte meg a svéd popegyüttes 1974-ben, ötven évvel ezelőtt a Brightonban tartott Eurovíziós Dalfesztivált.
Amikor a gitárzene kötelező leckének számított
A magyar könnyűzenében Szörényi Levente kitörölhetetlen kézjegyet hagyott korszakos rockoperáival, a beatzenét és könnyűzenét összeházasító dalaival. De hogyan látja a kezdeti szárnypróbálgatásokat? Erről is mesélt a Helyőrség.ma oldalán.
Milliárdos bevételre számít Las Vegas a legnagyobb amerikai média- és sporteseménytől
Las Vegas városának akár egymilliárd dollár bevételt is hozhat, hogy ott tartják vasárnap este az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét, a Super Bowlt, ami évek óta az amerikai televíziók legnézettebb közvetítése.
Két világ egy zene, avagy a popkultúra nagy esküvői
Szabó Lőrinc szerint a legnagyobb boldogság az, amikor két világ egy zenét teremt. Ez a zene az esküvőkön mutatkozik meg legteljesebb módon, bár ahány esküvő, annyi ceremónia. Sokak számára már a szertartáson is kiderül, milyen a kapcsolati összhangzattan, ám a popkultúra nagy esküvőin meglepetések is előfordulnak... A Trónok harca egyik menyegzőjén például megölik a násznépet (hasonló történik a Kill Billben is), de a Maroon 5 Sugar című klipjében maga a zenekar lesz a meglepetés, mégpedig igazi esküvőkön.
Pénteki kultúrrandi Szelei Dóra film- és kliprendezővel
Saya Noé, Ivan & The Parazol, Carson Coma, Fehér Balázs – nekik mind rendezett már klipet Szelei Dóra, aki számára szerelemprojektek a zenés videók. De hasonló elköteleződéssel készít filmet a Wavy Budapest hiphopkollektíváról vagy kisjátékfilmet egy élsportoló kamasz lány testképzavaráról.
Harminc éve férgek rágják az életünket
A Tankcsapda harmadik albuma, a Jönnek a férgek 1994-ben jelent meg, és több szempontból is változást hozott az együttes életébe. A punkos, puritán hangzást felváltotta a feszesebb, metálosabb, kiforrottabb hangkép, s a lemez megjelenése után már a Petőfi Csarnokot is megtöltötte a közönségük.
Nekem csak úgy működik, hogyha fejjel belemegyek
Tinédzserként magyar ifjúsági bajnok bokszoló volt, végül mégis zenész lett, és bár nincs olyan hangszeres zenei műfaj, amelyben ne érezné otthon magát, mégis a blues áll hozzá a legközelebb. A Magyar Kultúra magazin Tátrai Tiborral készült interjúját ajánljuk.
Dalfeldolgozásokkal köszöntötték Hobót a Petőfi Zenei Díj Életmű Gáláján a Dunán
A hazai könnyűzenei élet egyik legrangosabb elismerését vette át február 3-án Földes László Hobo a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gálán. Az előadóművészt Hobo-dalfeldolgozásokkal, versekkel és személyes történetekkel köszöntötték a zenei és színházi színtér kiválóságai a Duna csatornán látható műsorban.
Taylor Swift Grammy-történelmet írt
Taylor Swift negyedszer is elnyerte a legjobb album díját, ezzel új rekordot állított be a vasárnap este Los Angelesben megrendezett gálán, ahol Jay-Z felesége, Beyoncé példáján keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy a díjazási rendszer nem működik jól.
Megállni a végtelen lába előtt
Negyven éve, 1983-ban jelent meg a Bikini Hova lett? című bemutatkozó albuma, amelyet számos szakmai listán kiáltottak ki minden idők legjobb magyar poplemezének. A következő év végén Németh Alajosnak – immár Nagy Feró nélkül – kellett helytállnia a Bikini élén az új énekessel, D. Nagy Lajossal. A Bikini a szakmai presztízs mellé megkapta a sztárstátust is, aminek olyan tárgyi bizonyítékai vannak, mint az aranylemezek sora és a telt házas turnék. Németh Alajos – vagy ahogy mindenki hívja: Lojzi – akár abba is hagyhatná, hiszen mindent elért, amit itthon el lehet érni. Vele beszélgettünk.
A Karthago júniusban a Margitszigeten ad koncertet
Az idén 45 éves Karthago együttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet június 15-én.