Popkult

Valami kis jelet ad a készülék

Na, ez már valami! – halljuk a lemez felütésében, amikor is feLugossy Laca azt mondja, hogy ő bizony egy nagy s*gget lát, de lehet, hogy csak hallucinál. És tényleg, ez már valami volt: a magyar pop legmerészebb kalandja. Negyvenéves a Bizottság Kalandra fel!! című albuma.

Lépcsők a rock and roll mennyországba

Az ország, a város egyszerre lépjen, nem akarok hiányozni, én sem, én sem – hív közös nagy sétára az első magyar breakszám, az 1983-as Lépjük a lépcsőt. Már ezért is megkerülhetetlen Fenyő szólóalbuma, a Miki, amely abban az évben jelent meg, amikor ő feloszlatta a kor legsikeresebb zenekarát, a Hungáriát.

Hogy lesznek ezek túlélők, valami itt korcsosul

Cseh Tamás Frontátvonulása, amely negyven éve jelent meg, az egyik legfontosabb honismereti gyűjteményünk, amely a popkultúrához kötődik. A szépirodalom és az érzelmi többlet felől közelítve nehézsúlyú mű és mindenképpen kulcslemez.

Rettenetes sötét van

Negyvenéves a P. Mobil Heavy Medal című albuma, ennek örömére másodszor is megjelent a lemez CD-változata. Az első még 2003-ban, tehát húsz éve, a Hungaroton kiadásában, idén pedig a Grund Records publikálta, egy koncertfelvételt adva hozzá kísérőajándékként. De vajon hol helyezkedik el a Heavy Medal az örökmozgók 50 éves életművében?

Rock and roll időutazás Ceaușescu Romániájában

Megjelent a nagyváradi Metropol Group 55 Years Of Rock című albuma, amelyen a hetvenes évek első felében készült, eddig kiadatlan demófelvételeiket és a 2021-es székelyudvarhelyi koncertjük részleteit hallhatjuk.

A kutya elveszett, de hosszú évek után hazatalált

Több mint negyven évvel a Kopaszkutya című Szomjas György-mozi 1981-es bemutatója és húsz évvel a CD-kiadás után végre vinilen is megjelent a film zenéje, amely eredetileg a Hobo Blues Band kettes albuma lett volna. A lemez merészsége, társadalomkritikus arcéle egyedülálló a magyar rock and roll történetében.

A lélek titokzatos csatatere – A Halál móresre tanítása című VHK-lemez jubileumára

1988-ban jelent meg a Vágtázó Halottkémek bemutatkozó albuma, amely nemcsak a Halált, de a pártállami kultúrpolitikát is móresre tanította. Hiszen addig, amikor csak lehetett, megakadályozták a zenekar fellépéseit.

„Felülről mindig minden rendben van” – az EAST negyven éve megjelent lemezéről

Az EAST már 1980-ban felvette A valóság hangjai című kislemezdalát, de míg látomásos költői világukból eljutottak a hétköznapi valósághoz, eltelt három év. 1983 őszén jelent meg Rések a falon című albumuk, a rendszerváltás előtti magyar pop egyik legmerészebb, lemezen is megjelent kísérlete.

A test is költészetet szül – Ladik Katalin fotó- és videótárlata Szentendrén

Október 21-én nyílik Ladik Katalin költő, előadóművész és performer fotó- és videótárlata Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban.

Magyar rocktörténet képregénykockákban elmesélve

Október végén kerülhet a boltokba a Magyar rocktörténet képregénysorozat első része, amely afféle rajzos kalandozás a honi rocktörténet első két évtizedében. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szeptember 30-án jelképesen bejárhattuk a képregénykockák labirintusát.

Tárlatvezetés az ifjúság múzeumában – Kőbányai János Beat(korszak)regény című könyvéről

Az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötet egyik mottója Bella István Az ifjúság múzeuma című verséből idéz, mely szerint „Az volt a jó az ifjúságban, hogy nem tudtam, ez ifjúság”. Kőbányai mindazt, ami a hatvanas–hetvenes években jobbára csak sejtés, legendárium volt, pontosítja, definiálja, felcímkézi. Ahogy a muzeológus is mindent megjelöl a tárlókban, szinopszisokat készít a kiállítandó anyagokhoz, interjúkat rögzít a még élő szereplőkkel.

A popikon, édesanyjával – a lendvai Warhol-kiállításról

Aki utazgatott már a Kárpát-medencében, az megéli ennek az olvasztótégelynek az ütközőzónáit a társadalmi-kulturális közérzetben. Az országhatárok mentén mindig vibrál valami ki nem mondott feszültség, zavarodottság vagy mélabú. Kivéve a szlovén határt, Lentiből Lendvára menet. Itt béke van.

Az univerzum lekódolása tíz percben – avagy hogyan forgatja fel az internetet újra és újra a Minecraft titokzatos lezárása?

A Minecraft nevű túlélő sandbox játék egyetlen megírt narratívájának szerzője az általa alkotott zárószöveg jogait publikussá, azaz bárki által szabadon felhasználhatóvá tette. Döntésének hátterét hosszú posztban fejtette ki Julian Gough, amelyből felsejlik az End Poem néven elhíresült, párbeszéd formájában megírt szöveg – és úgy általában a videójáték – körüli szerzői jogi huzavona.

Pénteki kultúrrandi Borbély Mátyás zenész-zeneszerzővel

Játszott már Szeder és Szatmári Juli folk-pop felhangú zenekarában, megfordult sokféle formációban, mígnem tavaly visszatért legkedvesebb projektjéhez, az általa alapított Mr. Moodburn trióhoz. Borbély Mátyás egyszerre menedzsere, zeneszerzője és basszusgitárosa a zenekarnak. Vele beszélgettünk.

Minket saját magunktól kellett volna megvédeni – Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével beszélgettünk

Aki bújt, aki nem, megyek – énekelte a KFT 1983-ban. A játékra felhívás újra aktuális, ugyanis június 10-én mutatja be a Magyar Zene Háza a zenekar 40 éve megjelent Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő showját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.

A Minecraft költője nem adta el versét a Microsoftnak, odaadta hát mindenkinek

Több mint egy évtizeden át nem rendezték a Minecraft alapítói, illetve új tulajdonosai a játékot záró Végvers jogait, ezért a szerző, Julian Gough végül a közösség számára mondott le szerzői jogairól. A szerző mindezt drámai, barátságról és dollármilliárdokról szóló bejegyzésben jelentette be.