Program
Ha május, akkor Múzeumok Majálisa
Idén 27. alkalommal rendezi meg a nagy sikerű Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum. Május 25-26-án a szakmai bemutatók mellett színes programokkal, koncertekkel, kézműves vásárral, fesztiválhangulattal várják a családokat, érdeklődőket.
Alapító atyákkal a múltról, a jelenről és a jövőről
Március 28-án a harmincéves Szegedi Kortárs Balettet köszönti a Nemzeti Táncszínház.
Tíz kerületben kelnek életre a Budapest Nagyregény történetei
42 pályamű érkezett a Füge Produkció felhívására, amellyel a főváros egyesítésének 150. évfordulójára készült Budapest Nagyregény fejezeteinek helyspecifikus művészeti akciókban történő feldolgozására vártak javaslatokat.
Szatyormustrától a kisnemesi otthonok találkozójáig tart a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál
Április 3. és 30. között rendezik meg a Békéscsabai Tavaszi Fesztivált, egy hónapon keresztül 36 programot kínálnak az érdeklődőknek – hangzott el a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.
Megjelentek lemezen Szarka Gyula dalai, amelyeket az Assisi Szent Ferencről szóló darabhoz írt
Isten komédiása címmel megjelent CD-n az Assisi Szent Ferenc életéről készült színdarab zenei anyaga. A dalok zenéjét Szarka Gyula szerezte Katona Imre azonos című darabjához.
Ismét Banksy-kiállítás Budapesten
A The World of Banksy – Az utca a festővásznam kiállítás a Király utcai Komplex Kiállítóteremben látható május 3-tól, majd folytatja az útját Velencébe, Nápolyba és New Yorkba.
Ingyenesen követhető a Nemzeti Filharmonikusok koncertje
A Nemzeti Filharmonikusok művészei március 28-án Vashegyi György vezetésével egy 18. századi koncertszervezői gyakorlatot idéznek fel.
Fanyűvésre hívták Novák Pétert Szennán
A falu bolondja ötödik részében Novák Péter Szennára látogat, ahol megismerkedik az erdészek embert próbáló munkájával, hogy aztán belecsöppenjen a faluközösség ünnepi készülődésébe.
Mit lát a bőr, mit érint a szem?
Bőrlátás címmel nyílt Metzing Eszter második önálló kiállítása az INDA Galériában.
Zeng az élet, zeng a tér
Azért lett Zengő Tér, hogy mindig zsibongjon benne az élet, a gyerekzsivajtól a felnőttkacajokig, zenéig és beszélgetésekig – meséli a csíkszeredai kultúrpajta alapítója, Ádám Rebeka.
Századszor játsszák A diktátort a Vígszínházban
Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. Az emblematikus filmből készült zenés színpadi átirat Eszenyi Enikő rendezésében, ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével március 25-én századik alkalommal látható a Vígszínházban.
Húsvéti gálakoncert a Budapesti Operettszínházban
Emberfia címmel húsvéti gálakoncertet rendeznek március 29-én, nagypénteken este a Budapesti Operettszínházban. A műsorban elhangzik Andrew Lloyd Webber Requiem című miséje.
Így lett Nemes Nagy Ágnes bizonytalan lányból a 20. század egyik legfontosabb költője
Hogyan érvényesülhetett a múlt századi irodalmi életben és léphetett elő annak élére egy költőnő a történelmi események sodrásában? Nemes Nagy Ágnes nem mindennapi, traumákkal szegélyezett életútját mutatja be Juhász Anna országjáró produkciója, melyben a költőóriás alakja mellett kirajzolódik a korabeli értelmiségi közeg társadalmi helyzete és kapcsolatrendszere is.
Jókai a Jókaiban
Jókai Mór A bolondok grófja című darabját mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Gyermek-ifjúsági előadásként, egy felvonásban állítják színpadra Jókai Mór vígjátékát Halasi Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezésében március 26-án.
Kemény Henriknek állít emléket Nizsai Dániel monodrámája
A Hány éves a kapitány? kimondottan felnőtteket megszólító, havi rendszerességű bábelőadások sorozata már harmadik évada fut a szegedi Kövér Béla Bábszínházban, és töretlen lelkesedéssel hirdeti: a báb nem csak gyerekjáték! Ebben a hónapban Nizsai Dániel monodrámája, A bábjátékos lesz terítéken.
A közösség kerül a középpontba a színházi világnapon Kolozsváron
A közösséget állítja a középpontba a színházi világnapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely idén jótékonysági gyűjtést is szervez a színházi ünnepen.