Program
Emberek az épületek, városok mögött
Az emberi történetekre fókuszál az idén március 7–10. között a Toldi Moziban zajló Budapesti Építészeti Filmnapok a Kortárs Építészeti Központ szervezésében.
José Cura Veszprémben koncertezik
Újabb fellépőt jelentett be a VeszprémFest: július 17-én az argentin tenor, José Cura ad koncertet. Az operasztár csak itt hallható, különleges műsorában gitár- és zongorakísérettel előadott argentin népdalok és szimfonikus zenekarral megszólaló áriák egyaránt helyet kapnak.
Oscar- és César-jelölt filmek a 14. Frankofón Filmnapokon
24 film és bennük a legnagyobb francia sztárok – Catherine Deneuve, Léa Seydoux, Virginie Efira, Romain Duris, Vincent Cassel, Guillaume Canet – lesznek láthatóak a Francia Intézet szervezésében február 28. és március 10. között a 14. Frankofón Filmnapokon.
Irodalmi lélekinjekció
Már csak napok kérdése, és áthajthatjuk a naptárt márciusra, beköszönt végre az újjászületés, a lendület és a frissesség időszaka. Addig is erősítsük lelkünket irodalommal, hiszen ahogy Szép Ernő is írta: „Könyv vigasztal bajban, ha beteg vagy, gyógyít, jót tesz azzal, ki kínlódik.” Ha tavaszi virágból nem is, de a közeljövő irodalmi programjaiból gyűjtöttünk egy csokorra valót, már csak azért is, mert február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját.
Egy hónap múlva mozikban a Petőfi-film
A Most vagy soha! romantikus kalandfilm a magyar történelem kulcsfontosságú napjáról, március 15-ről és egyik hőséről, Petőfi Sándorról. Huszonnégy óra története, ami alatt a márciusi ifjak megpróbálták megváltoztatni a világot. Lóth Balázs filmje március 14-től látható a mozikban.
Moulin Rouge és Robbie Williams egy estébe sűrítve
Népszerű slágerek és magyar színpadokon ritkán hallott musicalbetétek csendülnek fel március 1-jén a RaM-ArT Színházban, a Bizarre! The Show-ban. A Menüett Produkció és a Show Dance Company előadásában sajátos világ tárul a nézők elé, az átkötőszövegek és a szereplők megszólalásai pedig komplex történetté formálják a különböző zenei stílusok dalait.
Budapest, ahogy még sosem láttuk
Áprilisig látható a Budapest 150. születésnapja alkalmából nyílt fotókiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Budapest. Az első aranykor című tárlat a századfordulós főváros hangulatát idézi meg.
Musicallel ünneplik Munkácsyt
A Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt mutatja be február 23-án a Békéscsabai Jókai Színház Koltay Gábor rendezésében.
Megmentették a szétrabolt malmot, most tárlatokat nézhetünk benne
Hogyan lesz egy pusztulásnak indult malomból kiállítótér, a hozzá tartozó pajtából pedig koncerthelyszín? Wágner Andrea pajtagazda elmeséli.
Mesék és táncok a MÁV Szimfonikusok koncertjein
Csaba Péter karmesterhez nagyon közel állnak Brahms művei, köztük a Magyar táncok, különösen a kevésbé ismert darabok. Manapság legtöbbször az I., az V. és a VI. Magyar táncot játsszák a koncerttermekben, a MÁV Szimfonikus Zenekar február 22-i és 23-i kaposvári és budapesti hangversenyein azonban megismerkedhet a közönség a kevésbé ismert No. 17–21-es darabokkal is.
Sci-fi világot teremtenek fényszobrász alkotások Budapesten
Mikrokozmosz címmel Szilágyi Csilla fényszobrász üveg és beton alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A tárlat különlegessége, hogy Herczeg Tamás lézeranimációinak köszönhetően a tárgyak mintázatai kivetülnek a falra.
Élőben részben, online teljesen ingyenes a Jazz Schowcase
Idén is megrendezik a Müpában Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjét, a Jazz Showcase-t. A tehetséges fiatal csapatok fellépése mellett ezúttal sem maradhatnak el az esti nagykoncertek, amelyeken olyan formációkkal találkozhat a közönség, mint a Gyémánt Bálint Trió, a New Fossils és a norvég trombitás, Mathias Eick, vagy épp a négy kontinensről verbuvált Àbáse.
Krúbi és a Bëlga is fellép a Bánkitó Fesztiválon
Krúbi harmadszor, a Bëlga pedig tíz év után tér vissza a Bánkitóra.
Változások lesznek az idei Balaton Soundon
A frissen bejelentett harminc fellépővel erősödik az underground vonal, de új helyre kerül a főbejárat, és változik a nagyszínpad helyszíne is az idén július 3-tól 6-ig Zamárdiban megrendezendő elektronikus zenei fesztiválon.
Március 5-én bejárható a Néprajzi Múzeum minden szeglete, ráadásul ingyen
Az intézmény hagyományosan megünnepli a napot, amelyen Xántus Jánost múzeumőrré nevezték ki. A 152. évforduló alkalmából kitárulnak a kapuk, az érdeklődőknek lehetősége lesz bejárni a múzeum minden szegletét izgalmasabbnál izgalmasabb ingyenes programok keretein belül.
Derkovits-kiállítás lesz a szombathelyi Savaria Múzeum idei nagy dobása
A Derkovits Gyula születésének 130. évfordulójára megnyíló nagyszabású életmű-kiállítás valószínűleg sokakban felülírja a „proletárfestő” sztereotípiát, de érdemes lesz helyi és országos érdekű fotótárlatokért, egy új kerámiatárlatért, a Leopold Bloom Art Award miatt és a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé ürügyén is Szombathelyre utazni.