Noé bárkája, Isolabella, Rajkai – egy budai vendéglős és az utcája

Az Isolabella egy olasz vermut és egy kis település Torinótól kőhajításnyira, az Isola Bella pedig egy gyönyörű sziget Taormina közelében, a Jón-tenger egyik apró öblében. Hogy miért éppen „Szép szigetnek” nevezték el a hetvenes évek elején ezt a kávézót/kocsmát? Talán mert a Batthyány tér és a vásárcsarnok zajos forgataga mögött egy apró, csendes, nyugodt öbölben működik.

Ha nem is irodalmi kávéház, de művészkocsma és kultkricsmi volt. Az Isolabella törzsvendégei közé tartozott például Cseh Tamás és Bereményi Géza is, mikor pár házzal arrébb, az Iskola utcában (35/A) laktak.

A kilencvenes évek végén gyakran láttam itt az egyik bokszban Petri Györgyöt üldögélni egyedül, írt, és közben üveges Pilsner Urquellt kortyolgatott. Ízlését nem vitattam. A kocsma emlékét a Dögkeselyű című film (az első magyar akciómozi, 1982) is őrzi, Cserhalmi itt, az Isolabella előtt cseréli ki éjszaka a két kocsit, jól látszik a háttérben a legendás neoncégér.

Ez a világítótest 2023-ban lekerült a bejárat fölül, de nem veszett el, most a pult mellett világít. Ekkor ugyanis – nagyjából fél évszázadnyi működés után – az Isolabella megszűnt, helyét a Rajkai vette át. Unk Emília és Unk János az édesapjuktól vették át a kocsma/kávézót, felújították (jegyezzük meg, rá is fért), és egy trendi reggeliző, brunchozó, koktélozó helyet csináltak belőle.

És hogy miért éppen Rajkai? Így hívták Emília és János ükapját, aki jól ismert vendéglős volt egykoron az Iskola utcában, a 16.-os szám alatt működött a Noé bárkájához címzett fogadója 1864 és 1894 között (nevét onnan kapta, hogy a dunai árvizek mindig elkerülték a házat). Azután Rajkai Mihály fogadós uram nyugdíjba vonult, és a családjának építtette az Iskola utca 36.-os számú, 12 lakásos házat.

A Rajkaiban régmúlt, közelmúlt és jelen összeér: a falon Cseh Tamás portréja és az Antoine és Désiré című lemez mellett jól megférnek a Noé bárkájának ódon étlapjai és megsárgult családi fotográfiák, a vadonatúj bisztródizájn a régi márványpadlóval, sőt állítólag a régi puffok a zöld borítás alatt őrzik az egykori piros huzatot, amin annak idején oly sokat üldögéltünk sörfogyasztással egybekötött világmegváltás céljából.

A Noé bárkája egyik aranykeretbe foglalt étlapján a következő ételeket olvasom: sült csibe almabefőttel, serpenyős rostélyos, rántott bárány szilvával, borjúvesés tökkel, csontvelős sült kifli burgonyával, borjúnyelv paradicsommal, marhapörkölt galuskával… Már éppen azon kapom magam, hogy nem tudom eldönteni, nyelvet, vesést vagy bárányt rendeljek (esetleg mindhármat?), mikor megérkezik a pincérnő az étlappal.

Hát az elmúlt másfél évszázadban igencsak megváltozott a módi Budán: avocado toast, bacon-egg-cheese bagel, benedict, good morning salad, bajnokok reggelije, granola bowl, amerikai palacsinta, reuben, cubano, club sandwich, chicken salad wrap, lazac és hummus bagel, super food salat, sonkás-sajtos, pisztáciás és nutellás croissant, brownie, pumpkin spice cake, matcha-chia puding vegán joghurttal és erdeigyümölcs-dzsemmel, banánkenyér, pisztáciás, karamellás mogyorós és maracujás sajttorta, vaníliafagylalt, olíva-, sonka- és sajtválogatás. Komoly pezsgő- és koktélválaszték.

Rajkai-logós fehér mélytányérban csendéletnek beillő látvány: lazac, kecskesajt, saláták, magok, edamame bab, savanyított karfiol, sárgarépa, quinoa, áfonya, borsócsíra, szezámmag, vinaigrette. Kifogástalan ízek, pazar tálalás, hadüzenet az unalmas egyensalátáknak.

Már valami hús után vágyunk, ezért a húsimádók egyik nemzetközi kedvencét, reubent rendelünk. Hogy mi a reuben, arról nincsen vita: rozskenyérszeletek között marhahús, savanyú káposzta, sajt, orosz vagy Ezer sziget öntet, aztán a szendvicset addig grillezik, míg a sajt megolvad, a kenyér megpirul.

Hogy honnan ered, ki találta fel, arról már megoszlanak a vélemények. Egyesek a múlt századi New York-i zsidó konyhában vélik megtalálni a reuben gyökereit (bár az étel nem kóser, tejterméket és húst egyszerre tartalmaz), mások egy nebraskai fűszeresben, bizonyos Reuben Kulakofskyban látják az étel ősapját, aki pókerezés közben fogyasztotta ezt a fogást a húszas években. A szendvics mára klasszikussá lett, és rengeteg változata készül világszerte, a Rajkai-verzió nagyon közel áll az eredeti recepthez, mindössze némi csemegeuborkával és céklacsipsszel lett kiegészítve.

Ahogy semmi kifogásunk nem lehet a club sandwichcsel szemben sem: egyszerű, de nagyszerű, kiváló alapanyagokból készült, tökéletesen kivitelezett rutinmutatvány. Végül egy „mindenmentes” banánkenyérrel zárunk, és nem kell csalódnunk, nem száraz, ízes, szép.

Szóval tökéletesen meg vagyunk elégedve. Tényleg mindennel, a házi jeges teával és a frissen facsart narancslével, a kiszolgálással, a tálalással… Csupán két apró megjegyzésem lenne. Értem én, hogy a turistáknak és a budai elitközönségnek ez a nemzetközi (leginkább amerikai) menü vonzó, nem is akarom én ezt megfúrni, de az azért mégiscsak furcsa, hogy a Rajkai konyhája semmiféle párbeszédben nincs se a mai magyar konyhával, se az Isolabella-, se a Rajkai-kor magyar konyhájával.

Szerintem simán elférne az étlapon néhány hagyományos honi csavar: lecsókrém, kolbászcsipsz, Puszta koktél… A másik: ezen a szinten azért már meg kellene oldani a kánikulában a belső tér valamilyen hűtését.

Címlapfotó: Budapest, Iskola utca, balra a Franklin utca torkolata, szemben a Gyorskocsi utca sarkán álló ház látható. Fotó: Fortepan/Kozák