Színpad

Herceg a vasfüggöny mögött

A 20. század egyik legmeghatározóbb magyar balett-táncosa, Róna Viktor emlékkiállításán jártunk a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Képek a Recirquel új előadásából

A Vági Bence rendezte Solus Amor az emberi lét különféle dimenzióit kutató trilógia záródarabja, amely a társulat által megteremtett műfaj, a cirque danse nyelvén szólal meg. A darab bemutatója tegnap volt a Müpában.

Csak a szellemiség lehet autentikus

Almási-Tóth András állította színpadra az idős Monteverdi rendhagyó színpadi művét, a Poppea megkoronázását, amely az operatörténetben először – némileg elhagyva a mitológiát – valós történelmi eseményeket dolgoz fel.

Megéri elfáradni, ha úgy érezhetjük: történt valami

„Folyamatosan ellene kell mennem az ösztöneimnek” – mondja a József Attila Színház Amadeus-bemutatójában Salierit alakító Fila Balázs. A színművésszel az egyik próba után gonoszságról és sajátos színpadi KRESZ-ről is beszélgettünk.

Se hála, se gratuláció – Interjú Gál Tamással

Gál Tamás Dosky- és Jászai-díjas színészként hozzászokott a népszerűséghez, amelyet színházigazgatóként már nélkülöznie kell. A Komáromi Jókai Színház nemrég kinevezett vezetője tudja, hogyan épül fel a nulláról egy színház. Színészképzésről, kocaborászatról és a színházba vezető tizenöt kilométeres ösvényről is beszélgettünk.

Ünnepel a Magyar Táncművészeti Egyetem

Fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepli a Magyar Táncművészeti Egyetem. A jeles dátumról szűk körben, egy előadással emlékeznek meg október 14-én a Nemzeti Táncszínházban.

Dobszó űzi a varjakat – Új művészi úton az Állami Népi Együttes

A kezdés lélegzetelállító. A fergeteges ritmusú dobszóra szinte berobban a tánckar a színpadra. Ízelítő az október 30-i és 31-i bemutatóból, a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) új darabjából. Az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadás friss műsoruk.

„Lehet, hogy a modoromban van valami félreérthető?!”

Barta Ágnes kaposvári diplomázása óta tagja a Nemzeti Színháznak, jelenleg több mint tíz előadásban játszik, tavasszal a Mellékhatások című sorozatban debütált. Befelé fordulásról, színpadi magára utaltságról és a Színház- és Filmművészeti Egyetemről is beszélgettünk.

„Erősségem a nehézségek leküzdése”

Nem dédelget szerepálmokat – rendhagyóan indult a pályája, így gyakorlatiasabban gondolkodik ennél. Az Opera idei évadának kamaraénekesével, Boncsér Gergellyel az Opera Magazin beszélgetett a múlt erőpróbáiról és a jövő örömteli munkáiról.

Az Amadeust mutatja be a József Attila Színház

Peter Shaffer Amadeus című darabját mutatja be a József Attila Színház október 10-én, szombaton. A Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerzőről szóló művet Tasnádi Bence és Fila Balázs főszereplésével, Koltai M. Gábor rendezésében tűzik műsorra.

Népmesei ősbemutató a Békéscsabai Jókai Színház színpadán

Újragondolt formában, népzenei, népművészeti és néptáncos eszközökkel viszik színpadra a Holló Jankó című ismert népmesét a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A mese-tánc-játék nagyszínpadi ősbemutatója szombaton lesz.

Boeing, boeing – őrület a köbön

Finisbe ért a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjáték próbafolyamata a Vörösmarty Színházban. Marc Camoletti Guinness-rekorder művét október 10-én mutatják be a nagyszínpadon Bagó Bertalan rendezésében.

Carmen-esttel indít a Székesfehérvári Balett Színház

Carmen című háromfelvonásos táncszínházi esttel indítja új évadát jövő szerdán a Székesfehérvári Balett Színház.

Hátborzongató szerelmi történet: Az öreg hölgy látogatása a Vígszínházban

Dürrenmatt klasszikusát Rudolf Péter rendezésében, Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza főszereplésével október 16-án mutatják be a Vígszínházban.

„Az Adáshibát erőszakosan, öncélúan nem lehet átalakítani”

Öt hónappal a tervezett időpont után, a kényszerűen félbeszakadt évad miatt elhalasztott bemutatót szeptember 7-én végre megtarthatta a Pécsi Harmadik Színház, Vincze János rendezésében műsorra tűzhették Szakonyi Károly keserű komédiáját, az Adáshibát. Épp ötven évvel ezelőtt a Pesti Színház adott otthont az ősbemutatónak Várkonyi Zoltán rendezésében.