Színpad

Táncolj, Poirot! – Detektívkalandok az Orfeumban

Május 28-án az Erzsébet körúti Orfeumban bemutatták a Poirot az Orfeumban című, két darabból, a Darázsfészekből és a Sárga íriszből álló „vacsoraszínházi előadást”. A semleges „előadás” megjelölés nem véletlen: krimi, dráma, táncos-komikus és revüszerű elemek keverednek benne, sőt még annak a nagy rejtélynek megfejtéséhez is közelebb jutunk, valójában kicsoda Hercule Poirot.

Haumann Pétertől búcsúzik Szakonyi Károly

Azóta, hogy a 25. Színházban Haumann Pétert mint Szókratészt megismertem, mindig is elbűvöltek alakításai, remek beszédművészete, mely nem csupán úgy volt erénye, hogy bravúrosan birtokolta mestersége nélkülözhetetlen eszközét, hanem úgy is, hogy többdimenzióssá formálta a szavakat, plasztikussá téve a hallhatót.

Egyensúlyban címmel mutatja be új estjét a Magyar Nemzeti Balett

Először láthatja színházi körülmények között a magyar közönség az elismert francia koreográfus, Thierry Malandain Don Juan és a Seregi-díjas Venekei Marianna Tűzmadarak című koreográfiáit a Magyar Nemzeti Balett Egyensúlyban című modern estjén.

A nemzet özvegye olvasópróba-demóján jártunk az Örkény Színházban (videó)

Miért fontos a történelmi múlt feldolgozása a színpadon? Mit kezdhet valaki egy olyan történettel, amiről csak a szüleinek van közvetlen tapasztalata? Egyáltalán, miért lehet mindez érdekes?

Nem szavalat, hanem kísérletező előadás – Szamosi Zsófia Az apostolról

Petőfi Sándor elbeszélő költeményét Stork Natasával, Szilágyi Ágotával és Szamosi Zsófiával láthatja a közönség a 6színben. A bemutató június 4-én lesz.

Rég várt bemutatók a tatabányai Jászai Mari Színház új évadában

Az új szezonban a Jászai Mari Színház 6 felnőtt- és 9 gyerekbemutatóval várja a közönséget. A több évad óta működő, táncelőadásokat magába foglaló sorozatot pedig Tánc 2022/2023 címen hirdeti meg a teátrum az új évadban.

Hollandiában kapott díjat Az Ügy, a Soharóza catwalk koncertje

A Soharóza a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megkapták az eddigi legrangosabb nemzetközi elismerésünket az O. festivalon Rotterdamban.

Bánk, bán nélkül – beszélgetés Markó Róbert rendezővel

A Veszprémi Petőfi Színház, a Kabóca Bábszínház, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház együttműködésében mutatták be a Bánk bánt. Az előadás rendezőjével, Markó Róberttel beszélgettünk személyes és szakmai kérdésekről.

„Nem gondolok magamra művészként, csak suszterként” – Beszélgetés Göttinger Pállal

Mondják, a suszter maradjon a kaptafánál. Göttinger Pálnak viszont sokféle kaptafája van, és ezek majdnem mindegyikéről kérdeztük.

Tizenhét bemutató a Csokonai új évadában

„Élő színház a ma emberének – új formák, hagyományok” − így összegzi a Csokonai Színház a 2022/23-as évadát. A debreceni társulat tizenhét premiert, köztük öt ősbemutatót visz színre.

AlkalMáté Trupp – Egy legendás színészosztály vállalkozásának története

A könyvhétre jelenik meg Gyárfás Dorka és Somos Ákos könyve az AlkalMáté Truppról, Máté Gábor első színészosztályáról.

„A színészeknek is naponta kellene a képességeik karbantartásával foglalkozniuk”

Klímatudatosabbá tehet-e bennünket egy színházi előadás? Érti-e a hazai közönség a bohócos némajátékokat? Mi a baj a magyarországi színészképzéssel? Marofka Mátyással, a Létra Kulturális Egyesület művészeti vezetőjével, színész-rendezővel és színésztrénerrel számos szokatlan témát érintettünk.

A kísérletezés privilégiuma – Beszélgetés Balázs Attilával, a temesvári színház igazgatójával

Balázs Attilával, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színész-igazgatójával Veszprémben ültünk le beszélgetni. Bár nem kirándult a városban, hanem játszott a temesvári és két veszprémi színház koprodukciójában készült Bánk című előadásban, II. Endre karaktere helyett inkább színházvezetési kérdéseket boncolgattunk.

Huszonöt társulat mutatkozik be a Magyarországi Bábszínházak Találkozóján

Június 11–16. között rendezik a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóját Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház szervezésében.

„Belekerültünk Magda és Tibor életébe” – Beszélgetés Krajcsi Nikolett-tel a Magda, a Szabó előadásról

Május 22-én különleges előadás látható a Karinthy Színházban, amely nem csupán arra keresi a választ, ki volt valójában az a Szabó Magda, aki rajongó boldogsággal élte életét férje, a szintén író Szobotka Tibor oldalán, hanem azt is megmutatja, ki is volt ez a nehéz, hányattatott sorsú férj. A Magda, a Szabó alkotói és előadói Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor, akik nem csupán a színpadon alkotnak egy párt.

Hat nagyszínpadi bemutatóra készül az egri színház

Hat nagyszínpadi bemutatóra készül a 2022–2023-as évadban az egri Gárdonyi Géza Színház, az évadnak a szerelem lesz a központi témája – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.