balett

A Zágrábi Horvát Nemzeti Színház az Erkelben

A társulat egy vígoperával és egy modern táncelőadással vendégszerepel Budapesten január 21-én és 23-án.

„Az érdekel, hogyan vagyunk mi, emberek a világban”

A világ egyik legismertebb és legelismertebb kortárs koreográfusának darabja, a Chroma februárban Magyarországra érkezik. Interjú Wayne McGregorral.

Az Anna Kareninát mutatja be a Győri Balett a Müpában

Szombaton tartja az Anna Karenina című produkció budapesti bemutatóját a Müpában az idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Győri Balett.

A diótörő az Operettszínházban

A Budapesti Operettszínház színpadán 30 év után láthat ismét balettelőadást a közönség.

Hol nézzünk Diótörőt?

Összegyűjtöttük, idén hol láthatjuk Csajkovszkij népszerű művének előadását a fővárosban és vidéken.

Ma mutatja be a Hamupipőkét a Szegedi Kortárs Balett

A produkciót a Tisza-parti városban péntektől, a Budapesten december 11-től láthatja a közönség.

Az Anna Kareninát mutatja be a Győri Balett

A premiert szombaton a Győri Nemzeti Színházban láthatja a közönség, december közepén pedig a Müpában.

Kortárs Hamupipőke

Új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett.

Ünnepel a Győri Balett

Könyvbemutatókkal, kiállításokkal, pódiumbeszélgetéssel és előadásokkal ünnepli az idén 40 éves Győri Balett a kerek évfordulót Győrben és Budapesten.

40 év a Győri Balettnél

15. alkalommal adott otthont a táncművészetnek Győr. A Magyar Táncfesztivál mint a szakma egyik legrangosabb eseménye, óriási érdeklődés mellett zajlott és nagy sikerekkel zárult.

Hamupipőke balettcipőben

A balettművészet nagyjait két évszázada foglalkoztatja Hamupipőke története: az 1800-as évek elejétől zseniális koreográfusok sora készítette el saját, olykor meglepően formabontó változatát e klasszikus mesére. Prokofjev 1945-ben bemutatott kompozíciója, melyre Alekszej Ratmanszkij is megalkotta most Budapesten látható balettjét, játékos és lírai, groteszk és szellemes, áradó és talányos – kiváló alap a varázslatos történet újszerű feldolgozására.

Visszatekintés a múltba a mából

Az idén februárban 50. születésnapját ünneplő Juronics Tamás koreográfus 67. balettelőadására készül. Mélyre nyúl: családi traumákról és a kollektív tudattalanról mesél, miközben saját történeteket is elrejt koreográfiájában. Fő zenei motívumként kedvenc zeneszerzőjének a hitvallásról született művét hívja segítségül.

Több pantomim, több játék kell

A Solymosi-díjjal jutalmazott táncművészt balettkarrierjéről kérdeztük.