Bóbita Bábszínház

Idén is a Szamárfül a nyár legvidámabb fesztiválja

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált, az ország egyik legszínesebb, kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló programsorozatát. A legtöbb program ingyenesen látogatható.

Pöttöm Panna és Aranyszívű Juliska a Bóbita Bábszínház következő évadában

Három premierrel, egy felújított darabbal és korábbi produkciókkal készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház.

Három új produkció a pécsi Bóbita Bábszínház új évadában

Három premierrel és a korábbi években bemutatott több produkcióval, négy új bábszínész érkezésével készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház.

Több pécsi művészeti intézmény is csatlakozik a Színházi Olimpiához

A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett mellett a Pécsi Harmadik Színház, két pécsi bábszínház, a Bóbita és a MárkusZínház, továbbá az Országos Diákszínjátszó Egyesület is csatlakozik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához.

Öt új produkció lesz a pécsi Bóbita Bábszínház ősszel induló évadában

Négy bemutatóval és egy felújított produkcióval készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, amely további mintegy húsz darabot tart műsoron az előző évadokból.

Közösen mutatja be a Háry Jánost a Pannon Filharmonikusok és a Bóbita Bábszínház Pécsen

Muzsikusok, operaénekesek és bábszínészek összjátékában kel életre Kodály Zoltán Háry Jánosa a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) közös produkciójában csütörtökön és szombaton Pécsett.

Torzonborzolt kedélyek

Egymásra hangolt, jóízű, látszólagos felelőtlenségében nagyon is felelős játékkedv jellemzi a pécsi Bóbita Bábszínház legutóbbi, Torzonborz és a holdrakéta című bemutatóját.

A pécsi színházi szál

Pécs színházi élete rendkívül sokszínű. Vajon mi lehet ennek az oka? Van valami a levegőben a Mecsek alján? Ismerjék meg a város színházait, társulatait!

„Bóbita, bóbita táncol”… – Hatvanéves a Bóbita Bábszínház

A hatvanéves, pécsi székhelyű Bóbita Bábszínház fennállása óta számos előadással csalt mosolyt gyermekek és felnőttek arcára egyaránt; sikerük, országos és határon túli hírnevük évtizedek óta töretlen.

A diótörő – karácsonyi varázslat a pécsi Kodály Központban

Zene, tánc és mese egy estén a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház közös előadásában.

A Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok állítják színpadra a Háry Jánost

Muzsikusok, operaénekesek és bábszínészek összjátékában kel életre Kodály Zoltán Háry Jánosa a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok zenekar közös produkciójában november végén.

Négy bemutatót tart a pécsi Bóbita Bábszínház a következő évadban

Négy új bemutatót tervez az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, az intézmény emellett tizennyolc darabot tart műsoron az előző évadokból.

Pécsi kulturális csatorna indult

Összefogtak a pécsi kulturális intézmények, hogy online kulturális tartalommal lássák el a közönségüket a veszélyhelyzet idején. A Pécsi Nemzeti Színház, a Pannon Filharmonikusok, a Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház tartalmi kommunikációs együttműködést folytat a krízis alatt.

A bábok lelke

A bábos képzőművészet minden csínját-bínját ismerik a pécsi Bóbita Bábszínház műhelyének alkotói. Bódiné Kövecses Annával és Nagy Kovács Gézával beszélgettünk a bábkészítés mesterségéről.

Izgalmas január a pécsi bábszínházban

Remek darabokkal indítja az évet a Bóbita Bábszínház Pécsen.

Három új bemutatóval készül a Bóbita Bábszínház

A társulat a 2018/2019-es évadban 266 előadást mutatott be a közönségnek, csaknem 34 ezren nézték meg a darabokat, közülük mintegy ötezren bérletet váltottak.