Centrál Színház

Verselő pedagógussal és daloló folkrendőrökkel éltük túl a világvégét

A moziban világvégét néztünk, a Budapest Parkban rádiót hallgattunk, de a kastélyban is jót játszottunk e heti cikkeink tanúsága szerint.

Papírízű valóság – Játék a kastélyban a Centrálban

Alföldi Róbertnek és László Zsoltnak jól áll ez a klasszikus komédia.

A tíz legjobban várt szeptemberi színházi bemutató

Műfajtól független évadindító válogatásunkba szinte csak klasszikusok kerültek, köztük több olyan, amely a 20. század elejéből a boldog békeidőknek nevezett kort idézi meg.

Hamarosan a kastélyban játszanak Alföldi Róberték

Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabját mutatja be szeptember 14-én a Centrál Színház. A Játék a kastélyban-t Alföldi Róbert, Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk.

Balla Eszter: Ne én kapjam a Kaszás Attila-díjat!

Amikor Balla megtudta, ki a másik két jelölt az utolsó körben, azt kívánta, hogy ne ő kapja a Kaszás Attila-díjat, hanem Ecsedi Erzsébet vagy Tóth Ildikó.

Alföldi Róbert, Stohl András és Trokán Nóra is Szigligeten játszik

Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két, Puskás Tamás rendezte Molnár Ferenc-darabbal várja a közönséget a Szigligeti Várudvarba. Július 30-tól augusztus 4-ig esténként a Delila, augusztus 13. és 20. között pedig a szerző talán leghíresebb, de biztosan legszemélyesebb darabja, a Játék a kastélyban lesz műsoron.

Tíz kihagyhatatlan nyári színházi bemutató

A felhőtlenül szórakoztató, habkönnyű vígjátékok mellett musicalklasszikusok várják a nézőket szerte az országban.

Bodrogi után most Stohl utazóügynöke bukik bele az amerikai álomba

Két évtized után Alföldi Róbert ismét megrendezte a nagyzási hóbortban szenvedő, majd kiábrándult kisember drámáját, Az ügynök halálát. Mindkét verziót megnéztük.

Balsai Mónival és Stohl Andrással kerül színpadra Az ügynök halála

Február 24-én a Centrál Színházban debütál Alföldi Róbert rendezésében Az ügynök halála. Arthur Miller 1949-es drámája – mely Bíró Bence friss fordításában kerül színpadra – ma is aktuális, mert pont arról beszél, amiben élünk.

Szilveszterkor csakis az amatőrök isznak

A Centrál Színház operettje a könnyed szórakoztatás igényével készült. Puskás Samu rendezése kiteszi az i-re a pontot, a kikapcsolódásra vágyó néző nem csalódik a Fekete Péterben.

A balekok meséje – Bemutatják a Fekete Pétert a Centrál Színházban

December 8-án mutatja be a Centrál Színház a Fekete Péter című magyar operettet. A darab különlegessége, hogy Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszik egy színpadon.

Ügynökök, balekok és Magyarország jövője – Tíz kihagyhatatlan színházi előadás az év végére

Hogyan kerülnek ma színpadra a klasszikus magyar drámák és operettek? Mennyire billentik ki a rendezők a megírás korából a műveket és hozzák közel napjainkhoz? És mik azok a témák, amelyek a kortárs szerzőket a leginkább foglalkoztatják? Válogatásunkban novemberi és decemberi premierek szerepelnek.

Tíz kihagyhatatlan fesztivál a Balaton környékén

Nagy hagyományú összművészeti és első alkalommal megrendezett közösségi, chillezős fesztivál, irodalmi és népzenei fókuszú események, családi és jazzhétvége, jó néhány ingyenes program egyaránt megtalálható a Balaton környékén. Életvitelszerűen ott-tartózkodóknak és nyaralóknak is!

Hűsítő borzongás a kánikulában – A Centrál Színház ismét Szigligetre költözik

A Centrál Színház nyárra a Szigliget Várudvarba költözik. Idei sikerdarabja július 24-től augusztus 4-ig minden este 9 órakor hűsítő borzongással szolgál majd a fülledt nyári estéken.

Az ártatlanság vélelme – Ősbemutató a Centrál Színházban

A WhatsOnStage Awards legjobb darabja Martinovics Dorina előadásában debütál Budapesten április 29-én.

Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke a Centrál Színházban – költözik a Darázs

Sodró Elizával és Kiss-Végh Emőkével a főszerepben decembertől a Centrál Színház repertoárján látható a Delta Produkció Darázs című krimije.