Cseh Tamás Program

Hangszert a kézbe

Hetedik állomására, Kecskemétre érkezett a Cseh Tamás Program támogatásával megvalósuló Hangszert a kézbe című interaktív zeneoktatási roadshow, melynek eddigi helyszínein csaknem 20 ezer fiatal próbált már ki valamilyen hangszert. A Hangszert a kézbe záró állomását Budapesten, a Várkert Bazárban tartják június 21. és 24. között.

Aki válaszolt: Szűcs Judith

Táncolj, gyere, táncolj még – hangzik a népszerű sláger, a Táncolj még! refrénje. Aki pedig énekelte és énekli a mai napig: Szűcs Judith. Az énekesnővel a Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozatának vendégeként beszélgetett Lévai Balázs újságíró dalokról, fellépésekről, az áttörésről.

A hangszerek vonzásában

Gitár és basszusgitár, dob, billentyűs hangszer, ének- és elektronikus zenei tartozékok. Sok gyerek először veheti kézbe ezeket a hangszereket, elindult ugyanis a nyolc hazai várost meglátogató, majd a Várkert Bazárban záruló Hangszert a kézbe című program. Az első állomás Szolnok, ahova február 28. és március 4. között várják a zene iránt érdeklődőket.

Ünnepelt a Cseh Tamás Program

Három éve már, hogy létezik egy program, amely célul tűzte ki a hazai könnyűzene támogatását. Formációk, klubok, médiumok és még számos más, a zenei életben fontos szereplők számára biztosít anyagi forrást az elinduláshoz vagy a fejlődéshez. Ez a Cseh Tamás Program, melynek harmadik születésnapját ünnepelték a Budapest Music Centerben január 27-én a magyar kultúra napja alkalmából.

Az A38 Hajó működteti tovább a Cseh Tamás Programirodát

Idén is folytatódik a magyar könnyűzenét támogató Cseh Tamás Program, mely a harmadik évadában 625 millió forintból gazdálkodhat.

Mesélnek a csibészek

Mi a közös Bródy Jánosban, Pataky Attilában és Nagy Feróban? Erre a kérdésre nagyon sok választ lehetne adni, mondjuk azt, hogy ők azok a régi csibészek… Azok, akik 11 zenésztársukkal együtt olyan történeteket meséltek el tavaly, amelyekről talán még senki se hallott. Ezeket már olvasni is lehet, egy 2016 decemberében megjelent kötetben, melynek a bemutatóját is megtartották.

Poptörténeti emléktábla Debrecenben

A fénykorát a nyolcvanas években élő Ifjúság Politikai Klub tiszteletére avatták fel a Cseh Tamás Program nyolcadik poptörténeti emléktábláját november 10-én a Debreceni Művelődési Központban.

Poptörténet Debrecenben

A fénykorát a nyolcvanas években élő Ifjúság Politikai Klub tiszteletére avatták fel a Cseh Tamás Program nyolcadik poptörténeti emléktábláját november 10-én a Debreceni Művelődési Központban. Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője az eseményen elmondta: ez az első vidéki helyszín, ahol poptörténeti emléktáblát helyeztek el.