építészet

Eredményt hirdettek az MMA építészeti ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát fiatal építészek számára. A pályázati kiírás szerint Nagyharsányi csata emlékhelye 2023 címmel innovatív, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak egy magas színvonalú emlékpark kialakítására az 1687. évi nagyharsányi csata emlékezetére. A 40 év alatti építészek arra kaptak lehetőséget, hogy megmutathassák szakmai tudásukat, kreativitásukat.

Emberek az épületek, városok mögött

Az emberi történetekre fókuszál az idén március 7–10. között a Toldi Moziban zajló Budapesti Építészeti Filmnapok a Kortárs Építészeti Központ szervezésében.

Közgyűjteménybe került Tomay Tamás építész hagyatéka

Családjának felajánlásaként a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ gyűjteményébe került Tomay Tamás építész hagyatéka. A három évvel ezelőtt, 2021 januárjában elhunyt alkotó az utóbbi évtizedek meghatározó mestere, számos díjjal elismert életműve szokatlanul koherens és konzekvens, lakóházai és középületei időtálló építészeti értéket közvetítenek.

Negyed évszázada áll üresen, most felújítják a romosodó palotát

Eredményt hirdettek az esztergomi Sándor-palota felújításának építészeti tervpályázatán. A város ikonikus épülete a MOL – Új Európa Alapítvány székhelyeként, valamint közösségi és kiállítótérként működik majd.

A melegedő városok hűtésére keresnek megoldást magyar építészek

A klímaváltozás hatására 2050-re a melegedő városok hűtése akár 60 százalékkal több szén-dioxid-kibocsátással járhat, mint a fűtés. A szakemberek ennek minimalizására keresnek megoldásokat.

Különleges hazai indóházak

Sok izgalmas vasúti pályaudvart találunk hazánkban, amelyek mindegyike az idő egy kimerevített pillanata. Pontos lenyomatai annak, hogy építésük idején mit gondoltunk szépségről, várakozásról, utazásról és megérkezésről.

A Magyar Zene Háza Európa leginspirálóbb épülete a The Guardian olvasói szerint

A világszerte közel 200 millió olvasóval rendelkező neves nemzetközi lap közönségszavazásán a magyar intézmény ezzel olyan nevezetességek mellé került, mint a Spanyolországban található római amfiteátrum, az angliai Hadrianus Fal vagy a dániai Kronborg-kastély.

Épületek, amelyeket Finta József tervezett – képekkel

„Én csak építeni szeretnék, emberül és magyarul” – vallotta a hazai modernista építészet kiemelkedő alakja. Budapest és jó néhány vidéki település arculatát határozzák meg épületei: a több mint hatvanéves sikeres építészi pályafutásnak számtalan emblematikus épületet köszönhetünk.

Fürdőszoba nélküli kezdetektől a világ legexkluzívabb szállodájáig

A Comói-tótól Kolumbiáig, Thaiföldtől a Kodály köröndig Varró Zoltán designer világszínvonalú belsőépítészeti projekteken dolgozik, de élete is csaknem olyan mesés, mint a terek, amiket tervez.

Aki megteremtette a modern magyar építészetet

Lajta Béla épületei komor külsejükkel a középkort idézik, ám részletgazdag belső kidolgozottságuk rendkívül kreatív, játékos személyiségről árulkodnak. Ha a nevét nem mindenki ismeri is, az általa tervezett épületeteket annál inkább.

Amit a semseyt és andorit névadójának köszönhetünk

Semsey Andor a 19. század legbőkezűbb magyar mecénása volt, aki legtöbbször névtelenül adományozott. A föld- és ásványtan tudománya állt hozzá legközelebb, a Magyar Állami Földtani Intézet Stefánia úti szecessziós palotája sem épülhetett volna meg nagyvonalú támogatása nélkül.

Reformkori városrészt újítottak fel Balatonfüreden

Megújultak Balatonfüred reformkori városrészének épületei. A beruházás csaknem 900 millió forintos uniós forrásból valósult meg a Jókai-villában, a Kerektemplomban, a Vaszary-villa kertjében és a Hurray-villákban.

Templomot tervezett, regényt írt, de IV. Károly koronázási ünnepségét is ő készítette elő

Száznegyven éve, 1883. december 16-án született Kós Károly posztumusz Ybl Miklós-díjas építész, író, grafikus, könyvkiadó, politikus, Erdély politikai és művészeti életének jelentős alakja. Idén születésnapját a magyar építészet napjává nyilvánították, ekkor adják át a róla elnevezett életműdíjat is.

Innováció a magyar építészetben

A parlament idén ősszel döntött arról, hogy Kós Károly születésének napját, vagyis december 16-át a magyar építészet napjának nyilvánítja. Ebből az alkalomból mutatunk néhány érdekes építészeti szabadalmat.

Hordszékből festette utolsó alkotását Lotz Károly

Százkilencven éve, 1833. december 16-án született Lotz Károly festőművész. Számos arcképet, idealizáló kompozíciót és frivol aktot festett, de legjelentősebbek falképei. Többek között az Operaház nézőterének mennyezetfreskóját is neki köszönhetjük.

Közgyűjteménybe került Nagy Tamás Ybl-díjas építész hagyatéka

Értékes makettekkel, számos dokumentummal és fényképpel gyarapodott a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ gyűjteménye Nagy Tamás Ybl Miklós-díjas építész hagyatékának megszerzésével, mely vásárlással és az örökösök nagyvonalú felajánlása révén kerülhetett közintézménybe.