Erzsébet királyné

Sisi csodálatos nő volt, ám volt egy sötét oldala is

Majdnem pont harminchárom évvel a bécsi ősbemutató után vitte színre Szente Vajk az Erkelben Sylvester Levay és Michael Kunze Elisabeth című musicaljét.

Elárverezték Sisi két esküvői medálját

Elárverezték Wittelsbach Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, azaz Sisi két esküvői medálját Osnabrück városában 100 ezer euróért (40 millió forint) – közölte kedden a Künker aukciósház szóvivője.

Sisi kultusza tovább él Gödöllőn

Aszimmetrikus lovaglóharisnya, hermelin kézmelegítő muff, szentkoronás pecsétnyomó, monogramos napernyő, delfinmintás fürdőköpeny. Erzsébet királyné halálának 125. évfordulóján a Schönbrunn kincsei Gödöllőn kiállításon nyerhetünk bepillantást nem mindennapi családi és magánéletébe.

December 24-én történt

„Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete” – hangzik el az ikonikus Casablancában, amelyet az ezen a napon született Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály rendezett. A korai magyar filmgyártás megkerülhetetlen alakjához kapcsolódik többek között első jelentős filmünk, a Ma és holnap is.

Így lett merénylet áldozata Erzsébet királyné

Százhuszonöt éve, 1898. szeptember 10-én gyilkolta meg egy anarchista Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét, avagy ahogy becenevén emlegették, Sisit.

Sisi és a foltos nyakorján

Milyen egzotikus élőlényt ajándékozott Erzsébet királyné a fővárosi állatkert megnyitásakor? Kit emlegetünk az utolsó magyar polihisztorként? És hogyan lett Valero Antal a magyar selyemgyártás atyja? A Talpig magyar e heti adásában ezekre az izgalmas kérdésekre is választ kapunk. Podcastajánló.

Gödöllőre érkezik Ausztria legnagyobb Sisi-gyűjteménye

A Gödöllői Királyi Kastélyba érkezik szeptemberben a Sisi on Tour című időszaki kiállítás, amely Erzsébet királyné személyes tárgyainak gyűjteményét mutatja be.

Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában

A Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában című kiállítás Wittelsbach Erzsébet magyar királyné magyar népművészet iránti érdeklődését mutatja be, ezzel a magyar néprajz egy eddig még rejtett szeletét tárva a látogatók elé. A kiállítás március 30-tól látogatható a Hagyományok Házában.

A szép akasztott – Kétszáz éve született Andrássy Gyula miniszterelnök

Alakját legendák övezik, amikhez romantikus és deheroizáló filmek szolgáltattak anyagot. Andrássy Gyula sármos jelenség volt, párizsi emigrációjában hölgyrajongói a „szép akasztottnak” emlegették. 1851-ben távollétében jelképesen kivégezték, ám 1867-ben ő tette a magyar koronát Ferenc József fejére.

Fűzőtől a koronázási ruháig – Sisi gardróbja

A Magyar Nemzeti Múzeum Wittelsbachok – Sisi családja című tárlatán öltözékeinek kutatója és újraalkotója, Czédly Mónika avatta be az érdeklődőket a királyi és császári gardróbok titkaiba.

Erzsébet királyné feltételezett hajtincse a Móra-múzeumban

Egy különleges, Sisihez köthető relikviát mutatnak be Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban: egy olyan hajtincset, mely a legendárium szerint Erzsébet királyné hajkoronájából származik. Az ereklyét, melyet a történet szerint Sisi egykori fodrásznője vágott le a császárné hajából, egy magángyűjtő vásárolta meg nemrég. A tárgyat két héten keresztül láthatják az érdeklődők a Móra Ferenc Múzeumban november 12-től.

Megérkeztek Erzsébet királyné bútorai a gödöllői kastélyba

Megérkezett Erzsébet királyné üveges vitrinje és fésülködőasztala a Gödöllői Királyi Kastélyba.

Koronázási hétvége lesz Gödöllőn

Találkozz személyesen is a császári párral! Különleges koronázási ünnepségekkel és múltidéző programokkal várják a közönséget a hétvégén, június 9-én és 10-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. Hagyományőrzők idézik fel Ferenc József és Erzsébet királyné 1867. június 8-ai koronázásának különböző jeleneteit, miközben számos kísérőprogrammal is készülnek a szervezők.

Bepillanthatunk Sisi gardróbjába

Erzsébet királyné legismertebb, legszebb ruháinak rekonstrukciót csodálhatjuk meg a Gödöllői Királyi Kastélyban. Bár mindannyiunkban él egy kép Sisi öltözékeiről a festmények és filmek alapján, ezek nem mindig tükrözik a valóságot. Czédly Mónika ruhatervezőnek és Pálinkás Patricia történésznek köszönhetően azonban most sok titokról lehull a lepel, és megtudhatjuk, milyen ruhát viselt valójában a királynénk a koronázáskor.

Ahol híres elődeink sétáltak?

Sétalovagolt itt Ferenc József és Erzsébet királyné. Egy fiatal költőnőnek itt bérelt szigetet az édesanyja, hogy maga köré gyűjthesse híres íróbarátait. Arany Jánost pedig megihlette a hely szépsége. Melyik városrészről van szó? Természetesen a Városligetről, amely a Liget Projekt keretében újul meg. Mit jelentett a 19. században a városlakóknak és a híres embereknek? Kattints és sétálj velünk!