Fekete György

Köszönet legkiválóbb művészeinknek

„Amikor írok, hiszek abban, hogy amit alkotok, az jó. De ugyanennyire fontos, hogy mások is higgyenek benne” – mondta el Csukás István író, költő. Ő, valamint Kiss Anna költő, drámaíró, író és Dévényi Sándor építész kapta idén a Nemzet Művésze-díjat. Az elismerés mutatja: nemcsak hiszünk művészi teljesítményükben, de szeretnénk megköszönni is mindazt, amit nekünk adtak eddigi pályájuk során.

Vashegyi György az MMA új elnöke

Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új elnökévé a szervezet október 10-ei közgyűlésén a Pesti Vigadóban. Vashegyi György elmondta: az akadémia fontos feladata lesz többek között a művészeti nevelés erősítése a közoktatásban, illetve a művészeti ismeretterjesztés erősítése a közmédiában.

85+85

Fekete György belsőépítész, iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke mozaik-kollázs kiállítása 85 kompozíciót mutat be a művész 85. születésnapja alkalmából. A 85+85 című kiállítás november 26-ig megtekinthető a Pesti Vigadóban.

Jókai Anna vall nekünk

„Amit leírok, abban nem lesz hazugság. De nem írok le mindent” – üzeni Jókai Anna utolsó, Átvilágítás című könyvében. Az írónő önmagát adja át a könyvben az olvasóknak, műve vallomás, számadás is egyben. Ajándék. Nekünk. Ráadásul nem is akármilyen, hiszen sosem fájdalommentes szembenézni a múltbéli kudarcokkal, tévedésekkel. Ő mégis megtette, nemcsak magáért, hanem értünk is. Az Átvilágítás könyvbemutatóján jártunk.

Konferencia a kínai művészetről

Érintkezések… címmel rendezett közös konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia április 11-én a Pesti Vigadóban. Az esemény nyitóbeszédét Jankovics Marcell, az MMA alelnöke tartotta, a szakmai előadásokat megelőzően pedig köszöntőt mondott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Az alkotótelepek története

Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására – mondta Fekete György, az MMA elnöke február 18-án a magyarországi alkotótelepek állami és önkormányzati támogatásáról, társadalmi elfogadottságáról és eredményeiről szóló, 25. Országos Symposion Találkozón.

Tükröm-tükröm

Avagy: Másságról másképp. Ez a címe Boba Bódi Barbara roma festőművésznő legújabb kiállításának, mely a Párbeszéd Házában látható. A tárlat különböző nemzetiségű emberek arcain mutatja be a közös, elementáris érzéseinket és gondolatainkat. A 12+1 részes sorozat utolsó, 13. darabja a néző maga, a Tükörkép, mellyel a befogadó aktív szereplővé válik.