Felvidék

Helyzetek a természetben: IN SITU Vajkán

Immár ötödik éve ad otthont a felvidéki Vajka község az IN SITU művésztelepnek, amelyen természetművészettel és helyspecifikus művészettel foglalkoznak az alkotók. A műveket fotók, illetve videók segítségével mutatták be.

I. Felvidéki Szépművészeti Biennále az elmozdulás jegyében

Hetven vajdasági, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, magyar- és csehországi magyar alkotó 121 művéből nyílt kiállítás augusztus 6-án a komáromi Limes Galériában. A biennáléra csak hivatásos képzőművészek nevezhettek be az utóbbi három évben készített alkotásaikkal.

„A múltat elemezve alkotnak valami jövőbe mutatót”

A felvidéki Rovás alkotócsoport évtizedes értékteremtő tevékenységével számtalan képzőművésznek adott már bemutatkozási lehetőséget határokon innen és túl. Idén sincs ez másként: a héten Debrődön nyílt, Értékes barangolás határokon át című kiállításon felvidéki, magyarországi és erdélyi alkotók munkáit mutatják be. A kiállítás kurátorát, Kovács Ágnest kérdeztük.

Elhunyt Gál Sándor író

Életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

A versek kiapadhatatlan erőforrásaink – Interjú a Gorlo Volka zenekarral

A zenekart a Pilinszky100 centenárium kapcsán kérdezték.

Öt felvidéki magyar zenekar, amit érdemes megismerned

A Felvidék sorra termeli ki a jobbnál jobb zenekarokat, amelyek összetartó közösségként képviselik a magyar nyelvi hagyományokat. Őket gyűjtöttük össze és mutatjuk be most nektek.

74 évvel ezelőtt indult az első transzport a Felvidékről

Április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről.

Felvidéki turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes

A Felvidéken vendégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes augusztus 13-tól 16-ig. A Megidézett Kárpátalja című táncantológiát Királyhelmec, Fülek, Komárom és Somorja közönsége előtt adják elő.

Szerdán nyit a füleki vár és a Városi Honismereti Múzeum

Szerdán újra megnyitja kapuit a füleki vár és a Városi Honismereti Múzeum. A várban, amely a felvidéki város leglátogatottabb nevezetessége, az idei szezon egyik újdonsága lesz a régészeti tanösvény.

Nyolcadik Felvidéki Fonográf Fesztivál

November 15-én kezdődik a Felvidék legrangosabb zenei folklór-seregszemléje, a Fonográf Fesztivál.

Potápi: csak egy közös magyar múlt van, s ezt segíteni kell megismertetni

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Oroszkán mondott köszöntőt a helyi hadimúzeumban az ott megvalósult fejlesztések átadásán november 5-én.

Felvidék kincsei

A Hagyományok Háza tematikus rendezvénysorozatának legutóbbi részében a Felvidék sokszínű hagyományos népi kultúráját mutatták be.

Felvidéki napot rendez a Hagyományok Háza

A tematikus napot gyermekprogramokkal, népzenei összeállításokkal, film- és lemezbemutatókkal október 26-án tartják.