Finnország
Nyolcvanévesek lettek a muminok
A kedves finn mesehősök, a muminok születésének nyolcvanadik évfordulóját ünneplik idén világszerte – a rajongók a hétvégén gyűltek össze a finnországi Tamperében.
Hőhullámtól szenvednek a rénszarvasok Finnországban
A rénszarvasok nem képesek megfelelően szabályozni a testhőmérsékletüket, és túlhevülnek. Néhány egyed el is pusztult – ismertette Anne Ollila, a finn rénszarvastartók egyesületének elnöke.
A finnek fele már kevesebbet vásárol
Finnországban az emberek többsége már érzi a klímaváltozás hatásait és a biodiverzitás csökkenését, és ennek megfelelően változtat fogyasztási szokásain.
Szauna, jeges merülés, közösség és bizalom – ez lenne a boldogság receptje?
A boldogságot nem egyszerű mérni, az ENSZ mégis minden évben megpróbálja. A boldogság világnapján utánanéztünk, hogyan állunk és mitől lehetnénk boldogabbak.
Új bemutatókkal készül 2025-re a külföldön is sikereket elérő Szegedi Kortárs Balett
Helsinkiben, Brüsszelben és Párizsban is vendégeskedett a szegedi társulat, utóbbi városban tizennégy alkalommal töltötték meg a táncművészek a Fekete hattyú és a Carmina Burana előadásaival a nézőteret. A Szegedi Kortárs Balett a jövő évben is sok izgalmas produkciót ígér.
Asterix, a ravasz gall vigyázza a svéd ajkú finnek nyelvét
Ritka svéd tájszólásban, amelyet csak néhány ezren beszélnek Finnország nyugati részén, adták ki Asterix egyik történetét. A nagy átkelés, amely eredetileg 1975-ben jelent meg, hétfőtől grondspraatsi tájszólásban is olvasható.
Finnországban bezár Európa utolsó Lenin-múzeuma
Finnországban rövidesen bezár Európa utolsó Lenin-múzeuma – jelentette be az intézmény igazgatója szerdán. A lépés bírálatokat és összeesküvés-elméleteket vált ki Oroszországban.
Az első finn, aki irodalmi Nobel-díjat kapott
Hatvan éve, 1964. június 3-án halt meg Frans Eemil Sillanpää Nobel-díjas finn író. Leghíresebb, a rangos elismerést is megszerző műve a Silja, mely egy parasztcsalád sorsán keresztül mesél életről, halálról, valamint természet és ember harmóniájáról.
Akit tíz nyelven sem lehet zavarba hozni
Patat Bence műfordítóra már gyerekként ragadtak a nyelvek, s bár azóta megtanult németül, angolul, olaszul, franciául, neve leginkább a norvég, svéd, dán, izlandi, finn és észt nyelvekkel forrt össze. 2000 óta műfordít, s több mint száz északi művet ültetett már át magyarra, s naptára 2025-ig már most betelt.
A sárba ragadt szekér és Isten ereje
Balázs öcsém gyerekként azt a különös elvet vallotta, hogy kizárólag olyan filmeket hajlandó megnézni, amelyekben felhőkarcolók és számítógépek vannak. Kaurismäki új filmje, a Hulló levelek limlom tájai és tárgyi környezetének igénytelensége miatt biztosan nem lett volna a kedvére.
Ingyenes mesterkurzuson tanulhatjuk meg a finn boldogság titkát
A világ legboldogabb országa nemzetközi pályázaton keresi azt a tíz szerencsést, akiknek átadják a finn boldogságreceptet. Magyarországra kollektíve ráférne egy ilyen tanfolyam, hiszen Ukrajnán kívül az összes szomszédunk beelőz minket boldogság tekintetében.
Februárban érkeznek a finn filmek a Toldi moziba
Február 15. és 19. között a magyarországi Finn Intézet (Finnagora) szervezésében újra belekóstolhatnak az érdeklődők a finn életbe és megismerhetik az északi ország gondolkodását, hiszen érkezik a 12. Finn Filmnapok a Toldiba.
Brad Pitt és Nick Cave képzőművészként egy finn galériában debütál
A tamperei Sara Hildén Múzeumban láthatók a világon először Brad Pitt szobrai és Nick Cave kerámiái. A tárlat 2023. január 15-ig látogatható.
Finn Filmnapok: Haptikus mikrotájkép, avagy északi érzelmek Keleten
Február 5. és 9. között kilencedik alkalommal látogatható a Finn Intézet szervezésében a Finn Filmnapok a budapesti Toldi moziban.