fotókiállítás

Fotókiállítás a kamaszkorról

Golden Boundaries címmel december 4-étől látható a Capa Központban az a fotókiállítás, amely neves külföldi és magyar fotósok anyagából válogatva a kamaszkorra fókuszál. A megnyitón jelen voltak a kiállító művészek: a brit szubkultúrákat a hetvenes évek óta megörökítő fotográfus, Derek Ridgers és a középgeneráció új sztárjai, a dán Fryd Frydendahl vagy a lengyel Zuza Krajewska is.

Hiányzó történetek

Minden embernek megvan a saját története, de vannak olyan életutak, amelyek nem csak a rokonoknak szólnak, amelyekről beszélni kell, hiszen tanulhat belőle a világ. Hermann Ildi fotós pontosan ilyen történeteket osztott meg július 6-án megnyílt kiállításán, amelyben holokauszttúlélők mesélik el az életüket. A Hiányzó történetek augusztus 6-ig volt megtekinthető a 2B Galériában.

Két Nemzet, Egy Kamera

Magyarország Ankarai Nagykövetsége szervezésében 2016-ban indult útjára az a kezdeményezés, amely során egy csoport lelkes magyar és török fotós közös élményein, de egyedi látásmódján keresztül mutatja be saját és egymás kultúráját. A Várkert Bazár ad otthont március 31-étől annak a fotókiállításnak, amely az utazó szemével láttatja Ankara és Budapest szépségeit.

Fotókiállítás a Vigadóban

Az együttműködés, a barátság, a szellemi közösség megteremtése áll a Kép-Társak címmel február 3-án nyílt fotókiállítás középpontjában a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Film- és Fotóművészeti Tagozatának tárlata a barátság mint kötelék, mint gondolkodási forma köré szerveződik.

Töredékek a magyar irodalomból

Rendhagyó kiállítás nyílt a Balassi Intézetben: írók és költők portréit láthatjuk olyan képek társaságában, amelyek lazábban vagy szorosabban, érthetően vagy csak érezhetően kötődnek a lefényképezett művész életéhez, sorsához, műveihez. A Balla Demeter Kossuth-díjas fotóművész képeiből álló tárlaton többek között láthatjuk Szabó Magda, Esterházy Péter, Juhász Ferenc portréját, de Kassák Lajos asztalát is.

és mégis itt vagyok

„A kiállított fotók az 1956-os forradalom és annak a magyar népre gyakorolt elementáris és pusztító hatásának dokumentumai.” Az 1956-os forradalom után a szovjet megszállás elől nyugatra menekülő magyarok tapasztalatait mutatja be az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a fővárosi Mai Manó Ház közös "...és mégis itt vagyok." című fotókiállítása.