fotóművészet

Tánc a fotópapíron: online kiállításon a Rave

A Rave című előadást a MU Színház és az Atelier 21220 koprodukciójában mutatták be Cserepes Gyula kortárstáncos koreográfiájában tavaly októberben. Két kisképzős és egy MOMÉ s-hallgató fotósorozatokat készített az előadásról. Ezt láthatjuk június 10-től online kiállításon.

Otthon lenni, képben lenni

A tavaly meghirdetett Magyarország 365 fotópályázat amatőr és profi fotósok közel húszezer képéből kiválasztott alkotásai az ország ismeretlen arcát is megmutatják.

Személyesen – Mucsy Szilvia fotóművész

Sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy műveikről beszéljenek. Ezúttal Mucsy Szilvia fotóművész, a RANDOM kortárs fotográfiai szervezet elnöke, a Budapest FotóFesztivál igazgatója mesélt néhány sorozatáról.

Játék a fotóművészetben

Művészet és játék összefüggéseit kereső sorozatunkban ezúttal magyar fotográfusok munkái közül válogattunk.

„Ahogyan a lassú idő folyik medrében" − Zsila Sándor fotói

Zsila Sándor műterme a nagybetűs természet, de képei egyre kevésbé sorolhatók a hagyományos természetfotózás kategóriájába. A művész most összegyűjtötte 12 kedvencét, amikről maga mesél nekünk.

Magyar fotográfusok járvány idején

A magyar fotósok a járványhelyzetre reflektáló képeiből válogattunk.

Hazai fotográfusok az orvosokért és nővérekért

A RANDOM – kortárs fotográfusok csoportja izgalmas kezdeményezést indított a magyar fotográfusok és fotóművészek körében, amellyel segíteni kívánja az egészségügyi dolgozók munkáját a jelenlegi nehéz helyzetben.

Ők képviselhetik hazánkat az Unseen fotófesztiválom

A Capa Központ kiválasztotta az öt feltörekvő fotográfust, akik a magyar fotográfiát képviselhetik 2020 októberében az amszterdami Unseen fotófesztiválon.

„Engem mindig a valóság megmutatása érdekelt”

A Balogh Rudolf-díjjal nemrég kitüntetett Szigeti Tamás fotográfussal egyediségről, negatívokkal teli szekrényről és az időtlenségről is beszélgettünk.

Hosszúra nyúlt pillanatok - Thomaz Farkas fotói

Thomaz Farkas magyar származású brazil fotográfus egyedi művészeti örökséget hagyott hátra. Képeit a mások iránti érzékenység, az emberekhez való őszinte odafordulás jellemzi. Íme egy tucatnyi a legszebbekből.

Erdélyi Lajos csodái

Kiskamasz korában izgalmasabb élményt elképzelnie is nehéz lett volna, mint órák hosszat ülni a sötétkamrában, mert percenként a semmiből felmerültek az új csodák: hófehér papíron lassanként előkúszott egy tájkép, strandjelenet, fürdőruhás lány alakja. Íme néhány csoda Erdélyi Lajos kincseskamrájából.

Az elveszett magyar, aki megmutatta Brazíliát a braziloknak

Thomaz Farkas magyarnak született, de élete nagy részét Brazíliában élte le. Műveit a New York-i MoMA és a londoni Tate Modern is őrzi, itthon most először, a Capa Központban nyílt kiállítása. Hagyatékát gyermekei gondozzák, velük beszélgettünk.

Egy háborús fotós készítette el a fotótörténet első romantikus képeit

A 166 éve készült romantikus sorozaton egy viktoriánus-kori szerelmes pár látható.

Arcokba írt tájak

Bálint Zsigmond fotóművész Emberközelben címmel a Hagyományok Házában kiállított munkáin egy a városi forgatagtól nagyon különböző, eltérő életritmust követő univerzum tárul elénk.

Festészet és fotográfia határán

Jean-François Lepage francia divatfotós, képzőművész Zombie című kiállítása március 4-én nyílik a TOBE Gallery-ben.

Díjazott képek

Minden évben nagy várakozás előzi meg, vajon a Magyar Sajtófotó Pályázaton a szakmai zsűri kiket értékel a legjobbnak.