Gyula

Átadták a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyát

Magyarország nem létezhet sikeres helyi erőközpontok nélkül, a kastélyok és várak megőrzése része kell, hogy legyen a közös nemzeti minimumnak – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyának átadóján szerdán.

A 18. századi arisztokrácia életéről szóló könyvet mutatnak be Gyulán

A 18. századi arisztokrácia életéről szóló könyvet mutatnak be kedden a gyulai Almásy-kastélyban. A könyv két, a Harruckern-családdal kapcsolatban álló személy korabeli naplója alapján készült.

Elkészült a japánkert Gyulán

Átadták szerdán a gyulai könyvtár udvarán kialakított japánkertet. Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete a két országot összekötő kapocsnak nevezte a gyulai civil szervezet által létrehozott közösségi teret.

A 21. Körös-völgyi Sokadalommal kezdődik a fesztiválszezon Gyulán

Június 25. és 27. között 21. alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalom elnevezésű népművészeti fesztivált Gyulán, amely egyben a Gyulai Várszínház 58. évadának nyitánya is – közölték a rendezvény főszervezői kedden sajtótájékoztatón.

Erkel-ösztöndíjasok adnak koncertet Gyulán

Erkel-ösztöndíjban részesülő gyulai fiataloknak rendez hangversenyt az Erkel Ferenc Társaság június 18-án. Aznap adnak át a gyulai Erkel Ferenc Emlékház részére öt, egykor a zeneszerző személyes használatában lévő tárgyat is.

Öt éve nyitott meg a felújított Almásy-kastély Gyulán

Március 18-án lesz öt éve, hogy megnyitották a felújított gyulai Almásy-kastélyt, amelynek azóta már több mint 360 ezer látogatója volt.

Ablakba teszik eldugott kincseiket a gyulai múzeumok

Ablaktárlat formájában mutatják be a gyulai múzeumok ritkán vagy sosem látott műtárgyait az Almásy-kastély télikertjében és az Erkel Ferenc Emlékház bejáratánál.

Interaktívvá válik a gyulai Erkel Ferenc Emlékház kiállítása

Saját fejlesztésű, országosan egyedülálló interaktív elemekkel, okostükörrel és zenélő paddal bővül a gyulai Erkel Ferenc Emlékház kiállítása a Kubinyi-programból elnyert nyolcmillió forintos támogatásból – közölte Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője.

Adventi kalendárium a gyulai Almásy-kastélyban

Az ünnepvárás örömét, a régi korok karácsonyi hangulatát szeretné felidézni a zárvatartás idején is a gyulai Almásy-kastély, amely adventi kalendáriumi díszvilágítással és két életnagyságú Diótörő bábuval kedveskedik a városlakóknak.

Online programokat szervez a gyulai művelődési központ

Élő online koncertek és gyermekelőadások mellett egy szabadtéri fotótárlatot szervez a gyulai művelődési központ a zárvatartás ideje alatt.

Felújítják Gyula legrégibb lakóépületét

Nagyrészt pályázati forrásból, 150 millió forintból újítják fel Gyula legrégibb, 1775 körül épült lakóépületét, a Máriás-házat.

Megkezdődött a Harag György-emlékév Gyulán

Megkezdődött a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezőjének, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művészének, Harag Györgynek szentelt emlékév csütörtökön Gyulán.

Rendhagyó módon ünneplik augusztus 20-át Békéscsabán és Gyulán

A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások ellenére, de a szabályokat betartva a békési megyeszékhelyen és a Viharsarok fő turisztikai központjában is megünneplik államalapító Szent István ünnepét augusztus 20-án.

Heti menü – melegen ajánljuk (07.30.–08.05.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Erdélyi Hét Gyulán – új bemutatókkal

A Gyulai Várszínház nyári évadának, idén kéthónapos összművészeti fesztiválprogramjának szerves része az Erdélyi Hét (augusztus 1-7.) elnevezésű színházi fesztivál, amelyet idén már harmadszor rendeznek meg.