hírek

Rejtélyes középkori temetőt találtak Walesben

A temető a cardiffi repülőtér kifutópályájának végéhez közel, egy jellegtelen mezőn fekszik. A most talált, több esetben meglepő leletek számos kérdést felvetnek.

Elnökségi tagjává választotta az Európai Cirkuszművészeti Szövetség Fekete Pétert

A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatóját Monte-Carlóban választotta meg a szövetség.

A világhírű bécsi Zeneakadémiának magyar orgonaprofesszora lett

A világ egyik legrangosabb, 200 éves komolyzenei oktatási intézményének orgonaprofesszora lett Szabó Balázs, akit több tucat rangos jelentkező közül választott ki az egyetem.

Popzenét hallgattak, 12 év kényszermunka járt érte

Észak-Koreában 12 évi kényszermunkára ítéltek két fiatalt dél-koreai popzene hallgatása és terjesztése miatt – jelentette pénteken a South and North Development (Sand) nevű kutatóintézet.

Ismét emberöléssel vádolták meg Alec Baldwin amerikai színészt

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ismét vádat emeltek Alec Baldwin színész-rendező ellen a 2021 októberében a Rust című film forgatásán történt haláleset miatt.

Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső kapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

Király László Kossuth-díjas költő, műfordító, Sebestyén Aba rendező, színművész és Bede Kincső fotóművész kapta idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A kitüntetéseket Kelemen Hunor adta át pénteken este Kolozsváron.

Ausztriában nyoma veszett, Olaszországban megkerült, most Csehország visszakapta

Évtizedek óta elveszettnek hitt, 500 éves vallási traktátusokat tartalmazó kötetet kapott vissza Csehország.

Van Gogh multimédiás kiállítás érkezik Budapestre

Berlin, Los Angeles, Szöul és Milánó után Budapestre érkezik a világ egyik legnépszerűbb kiállítása, a Vincent van Gogh Immerzív élmény.

Az Oppenheimer és a Szegény párák vezeti a BAFTA-jelöléseket

Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét 13, Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című alkotását pedig 11 BAFTA-díjra jelölte a brit filmakadémia – számolt be róla a BBC News.

5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok

Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban.

Az ifjú Rembrandt négy képe az érzékekről

Első ízben állítják ki együtt Rembrandt 18 éves korában festett képeit a németalföldi mester szülővárosában, a nyugat-hollandiai Leidenben.

Februárban fejeződik be a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása

Februárban fejeződik be a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása, miután a műemléképületnél előre nem látható munkálatok adódtak – közölte szerdán Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke.

Ötmillió forint értékű vadászkürtöt loptak el a győri filharmonikusoktól

A kürtöt az épp soproni koncertjére készülődő zenekar autóbuszából lopták ki a tokjával együtt. A lopás ügyében feljelentés is történt.

A Magyar Zene Háza Európa leginspirálóbb épülete a The Guardian olvasói szerint

A világszerte közel 200 millió olvasóval rendelkező neves nemzetközi lap közönségszavazásán a magyar intézmény ezzel olyan nevezetességek mellé került, mint a Spanyolországban található római amfiteátrum, az angliai Hadrianus Fal vagy a dániai Kronborg-kastély.

Alig lépett trónra a király, már ki is adott egy sikerkönyvet

Kongeord (A király szava) címmel jelent meg könyve pár nappal trónra lépését követően X. Frigyes dán királynak – számolt be róla szerdán a BBC News.

A középkori kardoknál is a méret volt a lényeg

A svédországi Halmstad központjában végzett ásatások során talált ún. hosszúkardot egy valószínűleg nemesi származású férfi csontjait tartalmazó sírban fedezték fel a Szent Anna-templom néven ismert egykori középkori kolostor helyén.