Hódmezővásárhely
Lebontani, átalakítani, megőrizni
Lebontva, átalakítva, megőrizve: hódmezővásárhelyi épülettörténetek a Tornyai Múzeumban
Az „ecsetölő polgár” gyűjteménye
Kezdetben Munkácsy Mihály látta el Párizsban jó tanácsokkal a tehetséges festőművészt, Tornyai Jánost, de ő mégsem választotta a világhírt. Hazatért szülővárosába, Hódmezővásárhelyre, ahol megpróbálta felpezsdíteni a kulturális életet és mentette egy eltűnő világ emlékeit.
Emlékévvel ünneplik Tornyai János születésének jubileumát
Kiállításokkal, kiadványokkal, rendezvényekkel ünneplik Tornyai János születésének 150. évfordulóját Hódmezővásárhelyen.
Spirituális témák és színdarabok
Két bérletsorozatban kínál színházi előadásokat ősszel kezdődő évadában a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ! Újdonságként a spirituális témák iránt érdeklődőknek is ajánlanak előadásokat – közölte Varga Anikó, a kulturális intézmény vezetője az MTI-vel. De lesz bűnügyi történet, vígjáték, monodráma, valamint többek között a Hyppolit, a lakáj is a 2018/2019-es színházi évadban.
Új évad a Mártélyi Alkotóházban!
„A kis település és a csodálatos part óriási kultúrát vonzott maga köré.” Jól jellemzi ez az egy mondat Mártélyt és az ottani alkotóházat, ahol június 15-én megnyílt az új évad. A program keretében tartott irodalmi kerekasztal-beszélgetés résztvevői saját szonettjeikkel örökítették meg a mártélyi életérzést.
Új bérletekkel vár a Filharmónia
A Filharmónia Magyarország szervezésében az új évad előadásai a legnívósabb komolyzenei koncertek élményét ígérik. Szegeden a Tisza-bérlet, Hódmezővásárhelyen pedig a Steinway-bérlet programjai várják a közönséget: a programok a magyar és a nemzetközi zenei élet meghatározó előadóit vonultatják fel, ezzel is színesítve a városok zenei kínálatát.
Miért fontosak a művésztelepek?
Mert rangot adnak a városnak, ahhoz azonban, hogy fennmaradjanak, a művészvilágnak közösen kell fellépnie. Fontos, hogy nemzetközi szinten is nyitottak legyenek a hazai seregszemlék, és hogy az önkormányzatok is kivegyék részüket a fenntartásból. A Mártélyi Alkotóház szezonnyitó, június 16-ai rendezvényén beszélgettek a kérdésről.
Hódmezővásárhely patinája
Patina címmel nyílt kiállítás a XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium alkotásaiból május 20-án Hódmezővásárhelyen. Az Alföldi Galériában negyvenkét fotó tekinthető meg, melyek mind Hódmezővásárhely patináját kívánják bemutatni, pontosabban a város építészeti, szellemi, tárgyi és természeti értékeit. A Patina című tárlat július 2-ig tekinthető meg Hódmezővásárhelyen, szeptemberben pedig a fővárosban is látható lesz a Bartók1 Galériában.
Szentendre Hódmezővásárhelyen
Tíz szentendrei művész alkotásából nyílt meg a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a Szentendre Hódmezővásárhelyen című kiállítás február 7-én. Nem ez az első alkalom, hogy a szentendrei és a hódmezővásárhelyi művészet közel kerül egymáshoz, több olyan festményt is ismerünk ugyanis, amelynek egyik oldalán a szentendrei Barcsay, a másik oldalán a hódmezővásárhelyi kötődésű Tornyai műve látható.