interjú

„A karantén leple alatt létrehoztuk az Ex katedrát” – Interjú Boross Martinnal

Boross Martin, a STEREO AKT vezetője az Ex katedra című előadásról mesélt a március 4-ei online preimer kapcsán. Bordás Katinka interjúja.

A kultúra hídőrei Párkányban

Az esztergomiak és a párkányiak annak idején, amikor sem híd, sem komp nem teremtett kapcsolatot a két város között, a víz hanghordó képességét kihasználva átkiabáltak vagy áténekeltek egymásnak a túlsó partról. 2004 óta hasonló feladatot látnak el a világ minden tájáról ideérkező, a párkányi Hídőr programba bekapcsolódó művészek.

„A színpadon is jól bánok a színészekkel” – Interjú Török Ferenc rendezővel

Török Ferenc tíz év után ismét színházban dolgozik, egy kortárs komédiát állít színpadra többek közt Halász Judittal és Stohl Andrással a Pesti Színházban. A szombati bemutatóról a főpróbahéten beszélgettünk.

Pénteki kultúrrandi Vecsei Kinga Réta tervezővel

Már óvodás korában divatrajzokat készített, és a „mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre azt felelte: divattervező. Dolgozik színházban és a saját tervein, többek közt a Secondland upcycled projekten. Interjú.

„Rituáléim lettek” – Exkluzív interjú Duda Évával az új darabjáról

Visszaverődő reflexiók, egymásra ható impulzusok, eklektikus zenei montázs és expresszív látvány jellemzi a Duda Éva Társulat legújabb és egyben elsőként streamelt darabját, a PRIZMÁt. Az arctalan, magukba zárkózott táncosok a járvány okozta kényszeres hétköznapi cselekvéseik és félelmeik zűrzavarában rájönnek, mi az emberi létezés legfontosabb szüksége.

Történetek a hétköznapi helytállásról

Magyar hősök címmel jelent meg a közelmúltban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága gazdagon illusztrált kötete, amely történelemformáló, ám többnyire elfeledett huszadik századi sorstörténeteket elevenít fel. Kiss Rékát, a szervezet elnökét, a kötet egyik szerkesztőjét kérdeztük.

Űrbéli fantáziák porcelánba öntve – Interjú Knetik Dóra iparművésszel

Kerámia- és porcelántárgyai hétköznapi tevékenységeinket – mint amilyen például egy fagyi elnassolása – egészen új dimenziókba varázsolják. Knetik Dóra tervező az űrbéli fantáziakészletek kialakításáról, valamint a papírkerámiától egészen a 3D nyomtatásig tartó technikai kísérletezéseiről is mesélt.

„A történetek áthallásosak” – Interjú Kelemen Kristóffal

A magyar kultúra napján a közönség is hallhatta Kelemen Kristóf A nemzet özvegye című drámájának első felvonását. Az ősbemutatót a járvány miatt kénytelen volt elhalasztani az Örkény Színház, ám a darabról szóló beszélgetésre sort kerítettünk. A valósághoz való viszony elmosódásáról, az állambiztonsági levéltár aktáinak böngészéséről és az államszocializmus köztük maradt „romjairól” is szó esett.

„Alternatív olvasószobaként kezelem a világot” – Interjú Szabados Ágival

Szabados Áginál a Harry Potter hozta el az olvasás szeretetét, amiből aztán misszió, majd hivatás lett.

„A megtalált útnak van értelme” – Dunai Tamás a kultúra lélekformálásáról

Dunai Tamás színművésszel göröngyös lélekről, tangóharmonikáról és az első anyai pofonról is beszélgettünk.

„Az ikon másik létezési szférába vezet át” – Ruzsa György új könyvéről

Ruzsa professzornak mindenről van egy története, az ikonokról pedig számtalan. Ezek néha kedvesen viccesek, sokszor komorak, és az egyikben még Sztálin is szerepel. A nagy hatalmú diktátor, aki a birodalma vesztétől rettegve egy ikontól remélt segítséget.

Pénteki kultúrrandi Nagy Emma jazzénekesnővel

Nagy Emma csak három éve kezdett el komolyan foglalkozni az énekléssel, s már két lemeze jelent meg zenekarával, a Nagy Emma Quintettel. Baján született, Szegeden hegedűsnek készült, mégis Budapesten, a jazzének szakon találta magát, mert rájött, az énekléssel jobban ki tudja fejezni magát. Pályájáról, zenekaráról, álmairól mesélt.

„Csak a tehetség számít”

Nagy Koppány Zsolt íróval a magyar széppróza napjáról, kreatív írásról és a magyar irodalom utánpótlásáról beszélgettünk.

„A prózavilágom az álom és az ébrenlét határán él”

Angyalt reggelire címmel jelent meg Döme Barbara új novelláskötete, melyben a drámai történetek mellett humoros írások is helyet kaptak. Az Orpheusz kiadó Az év legsikeresebb szerzője 2020 díjával kitüntetett írójával egyebek mellett a dicséret hatásáról és esendő emberi tulajdonságokról is beszélgettünk.

„Salzburg sok lehetőséget nyitott meg az életemben”

Nemrég, 11 hónapnyi szünet után végre ismét a Bécsi Állami Operaház színpadára állhatott Vörös Szilvia Fenéna szerepében. Aki Verdi Nabuccójának élő közvetítésére regisztrált, a címszerepben Placido Domingót láthatta.

,,Velem az írás inkább megtörténik” – Beszélgetés Izer Jankával

Az Ezért nem alszom nálad című novelláskötet szerzőjével Szilágyi Zsófia Emma beszélgetett a Helyőrség.ma oldalán.