interjú
Alulértékeljük a gesztusok szerepét – Interjú Navracsics Tiborral
A siker nem a professzionalizmusban, hanem az együttműködési szándékban rejlik – állítja Navracsics Tibor. Veszprém és a Balaton-régió közös Európa Kulturális Fővárosa programjának kormánybiztosa Veszprém szülötte, korábban országgyűlési képviselője, aki az Európai Bizottság biztosaként töltött öt évben is rendszeresen hazalátogatott szülővárosába. Interjú.
„Szeretném a saját utamat kitaposni”
Rudolf Szonja frissen végzett a Színművészeti Egyetemen, szeptembertől már nem gyakornokként, hanem tagként lép a Vígszínház deszkáira. Vele beszélgettünk.
Életem nagy lehetősége
A Pesti balhéval egyszerre két gyereke született Lóth Balázsnak: amikor a filmjére rábólintottak, felesége világra hozta kisfiukat. Benedek azóta másfél éves lett, a rendező első játékfilmje pedig hamarosan debütál a mozikban. Zsánerfilmről van szó, igazi vicces képrablássztori kifordítva.
Természetközeli élet, archaikus gondolatiság – Beszélgetés Madaras Péter képzőművésszel
Mi a tájmisztika, miről szól a természetművészet, hogyan fonja körbe a képzőművészt a gazdálkodó élet szépsége és egyszerűsége – egyebek mellett erről is beszélgettünk Madaras Péter erdélyi szobrásszal, akinek különös című térinstallációja a Műcsarnok Szalonkiállításán is látható.
A legnagyobb üzenőfal a tested
Barta Dóra Harangozó-díjas, érdemes művész táncalkotóval otthonában beszélgettünk.
Mitől érdekes az opera?
Kondor Kata és Csabai Máté zenekritikus az opera műfajának népszerűsítéséről, egyéni élményekről és arról beszélt, hogy szerintük hogyan érdemes operát játszani.
Pénteki kultúrrandi Tóth Dóra Lilla hegedűs-énekes dalszerzővel és holisztikus énektanárral
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.
Amire a ló és az íj tanít
Kassai Lajos, a lovasíjász sport megteremtője élő legenda. Róla készült Kaszás Géza A lovasíjász című filmje, amelyet 2016-ban óriási sikerrel játszottak a hazai mozik. Most újra megtekinthető az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Händel operája kitár minden ajtót, ablakot
Händel népszerű, Agrippina című operáját mutatja be július 17-én a Szegedi Szabadtéri Játékok Pányik Tamás rendezésében. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Pál Tamás karmester vezényli, aki szerint az Agrippina kortalan történet a hatalomért folyó intrikákról.
A pillanat, ahol átfordul a mese – interjú Herbszt László illusztrátorral
Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén című népmesegyűjteménye nyerte el idén az Év Gyerekkönyve Díjat. A kötethez Herbszt László készített illusztrációt. Vele beszélgettünk.
„A vonal, a rajziasság, a különböző konkrét és elvont struktúrák érdekelnek"
Bernáth Dániel nevére a 2019-es Derkó-kiállítást nézegetve kaptuk fel a fejünket: a festő szokatlan képkeretezésével és élénk színeivel hívta fel magára a figyelmet, ám mint kiderült, ez csak egy apró szelete teljes munkásságának.
Pénteki kultúrrandi Kárpáti Judit Eszter art-tech textilművésszel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.
„Dukay, Messiaen, Satie zenéje korai élményem volt”
Az őszi hangversenyévadot, amely reményeink szerint úgy valósul meg, ahogy eltervezték, egy tavaszról átcsúszott koncerttel szeptember 23-án kezdi Ránki Fülöp a Zeneakadémián. A Solti-teremben Dukay Barnabás műveit szólaltatja meg. Vele beszélgettünk.
„Se sznob, se gagyi”
Enyém a felelősség, de csapatban gondolkodom – mondja Rudolf Péter, aki hivatalosan július elsejétől vezeti a Vígszínházat. A színész-rendező úgy véli: az élete most ért abba a fázisba, hogy háttérbe szorítsa a személyes ambícióit és egy csapatért dolgozzon. Vígszínházi ifjúságról, Real Madridról és a rendezői színházról is beszélgettünk.
„Durván véstek, hogy finom legyek”
A Kaszás Attila-díj egyik idei jelöltjével, Vlahovics Edittel magamutogatásról, gyermekkori álmokról és színpadi virtuozitásról is beszélgettünk.
„Egyébként is így éljük az életünket, előre gondolkodunk”
Interjú Sárközy Bencével, a Libri Kiadói Csoport kiadási igazgatójával.