interjú
„Az őszinte ünnep nem rendezhető és nem rendelhető” – Interjú Zágoni Balázzsal
„Mit akarunk a karácsonytól? Egy tökéletesen megkoreografált ünnepet, aminek mi vagyunk a rendezői? Vagy hajlandók vagyunk kiengedni a kezünkből az irányítást? A meghittség, az őszinte ünnep tapasztalatom szerint nem rendezhető és nem rendelhető. Az inkább meglepi az embert, ha nyitott rá” – vallja Zágoni Balázs író, akivel Karácsonyi kitérő című kötete kapcsán beszélgettünk.
„Minden virágzó kultúra megtanította ünnepelni a fiatalokat” – Interjú Bajzáth Mária mesepedagógussal
A mesepedagógia módszerének megalkotója és a Népmesekincstár-könyvsorozat szerzője, Bajzáth Mária évtizedek óta a népmesékből, mondókákból, találós kérdésekből megszerzett tudását adja át gyerekeknek és felnőtteknek. Az íróval az ünnep lényegéről beszélgettünk.
„Az inspirál, ha látnak” – Interjú Rónai Andrással
Rónai András egy „stage animal”: ezzel az elismerő szóösszetétellel illette a balettművészt próbái során egy neves külföldi balettmester. A Les Enfants Terrible (Veszedelmes éden), A diótörő, A vágy villamosa, a Párizs lángjai, a Dózsa-gála és a KON-TAKT(S) című előadásokban az a közös, hogy András kiemelt szerepet táncol bennük. Nem csoda, hogy nem lesz karácsonyi szünete, és 24-én két Diótörő között rohanja körbe a családot.
„Szeretnénk erős bástyaként működni a hazai zeneipar életében”
Idén először a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb tehetségeit bemutató showcase fesztivállal egészült ki az évente megrendezett Music Hungary Konferencia. A szervezőkkel beszélgettünk.
Török-Illyés Orsolya: „Nem tudhatjuk, mit hoz a múlt, de soha nem késő szembenézni vele”
A színésznő a Toxikoma romániai bemutatója kapcsán elmondta, miért volt szimpatikus számára Herendi Gábor projektje, és arról is beszélkt, hogyan tekint vissza a családról szóló előadásokra, miután férjével és korábbi alkotótársával, Hajdu Szabolccsal már nem él együtt. Zsizsmann Erika interjúja.
„Az emberi sorsokkal kapcsolatos érzékenység és empátia a fotóimon és a szobraimon is megjelenik” – Interjú Szabó Györggyel
Szabó Györgyöt elsősorban szobrász- és éremművészeti munkássága révén ismerjük, Talált képek című tárlatán viszont eddig ismeretlen, fiatalkori szociofotóit is megtekinthettük az Artphoto Galériában. A Munkácsy-díjas szobrászművészt különleges képeiről, szolnoki művésztelepi életéről és legújabb, díjazott érmeiről kérdeztem.
„Lehet terápiás hatása” – Csókási Anna a táncmeditációról
Szent Ferenc szamár testvérnek nevezte a testet: ez kedves, de némi lenézés is vegyül belé. Ma állítólag testkultusz van, de hogy ez egyet jelentene a testünk elfogadásával, a testi-lelki harmóniával, azt sokféle válságjelenség cáfolja. Csókási Anna nővér, a Szent Szív Társaság szerzetesrend tagja a táncmeditáció elkötelezettje. Nagyon hisz ebben az útban, és egységet lát ott, ahol mi feloldhatatlan ellentéteket „Táncolj, és a zaklatottság kisimul” – mondja.
„A tápláló, a gyógyító, a növelő, az igazi csönd számomra Isten tudatosított jelenléte”
Sajgó Szabolcs nem hivatásos irodalmár, hanem elsősorban szerzetes. Gazdag és mozgalmas élete során a világ számos pontján megfordult Kanadától Szíriáig, Egyiptomtól Kongóig. Jelenleg a jezsuita rend budapesti kulturális centrumát, a Párbeszéd Házát vezeti. Lelkipásztori feladatai mellett íróként, költőként és versfordítóként is tevékeny, idén jelent meg a meztelen Isten című verseskötete.
Ha valaki fél évszázadot élt idegenben, akkor az egész országot szereti – Ferdinandy György múltról, jelenről
Ferdinandy György mintegy harminc évig volt úgynevezett nyugati magyar író, aki emigrációjából a nyolcvanas évek végéig nem térhetett vissza Magyarországra, mégis mindig hazahúzta a szíve. 2000 óta Budapest és Miami között ingázik, már amikor a járványhelyzet ezt megengedi. Az idén 86. életévét betöltő író magyarul írt műveinek bemutatására életműsorozat indul.
„A kedvenc történeteimet szeretném megosztani” – Interjú Zalka Csenge Virággal
Zalka Csenge Virág mesemondóval képzeletbeli vándorlásról, történetek okozta ujjongásról és mesemondó-egyetemről is beszélgetett Ágoston Szász Katalin.
„Felszabadultabb lettem az évek során” – Beszélgetés Teszárek Csaba színművésszel
„A színpadot könnyen belakom. Nekem időnként a hétköznapi, prózai dolgok szorongatóbbak, nehezebben tudok velük mit kezdeni” – mondja a Budapest Bábszínház művésze. 17 éve tagja a társulatnak, ahol egy ideje zeneszerzői feladatokkal is megbízzák. Érzelmi tartalékokról, krimikről és az aktuális bemutatókról is szót ejtettünk.
Kicsit templom, kicsit játszótér – Batta András a Magyar Zene Házáról
A héten átadják a Városligetben a Magyar Zene Házát, amelyet a CNN és a World Architecture Community is az év legjobban várt épületei közé sorolt. A ház hamarosan megtelik élettel: január végétől kiállításokkal, koncertekkel, zenepeadagógiai programokkal várják az érdeklődőket. Batta András ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
„Magamnak szeretnék megfelelni” – Interjú Szurcsik Józseffel
Nagyon érdekel, hogy ebben a korban, amiben élek, miket csinálnak művésztársaim – mondja Szurcsik József. A Munkácsy-díjas képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettesével cenzúráról, szervilizmusról és kiszolgáltatottságról is beszélgetett Gáspár Kinga.
„Csak annyit kértünk a táncostól, hogy lakja be a teret, és használja az eszközöket"
Roskó Mária ékszertervező, Ádám Zsófia képzőművész, Ayumi Toyabe táncos és Bolcsó Bálint zeneszerző az Ékszerek Éjszakáján mutatta be közös performansz-installációját, amit december 27–29. között három estén a Trafó Kabinban láthatunk újra, az AV Composers sorozat részeként.
Zavarba ejtő karácsonyi kérdések – Gyöngy Zsuzsa a K2 Színház Béke! című előadásáról
December 18-án 17 órától Szentendrén láthatjuk a K2 Színház Béke! című darabját, egy izgalmas, felemelő, zavarba ejtő előadást. Úgy indul, hogy a pásztorok hagyományos népi betlehemi játékkal köszöntik a Kisjézust, majd szépen hazaballagnak otthonaikba, ahol gyermekeik vérbe fagyott testére és zokogó anyákra találnak. Hát persze, hiszen Heródes minden kisfiút lemészároltatott Betlehemben, egyetlenegyet kivéve… Ezután hogyan őrizze meg a három apa a hitét Jézusban és a megbocsátást hirdető kereszténységben?
Interjú a Resident Art Fair 2021 szervezőivel
Negyedik alkalommal is megrendezik december 9. és 20. között a Resident Art Fair kortársművészeti karácsonyi vásárát, amely minden évben valamilyen újdonságot hoz. Idén nemzetközi klasszikus és kortárs portfólió gazdagítja a válogatott műtárgycsoportot. A művészeti vásár szervezőivel, Bánki Ákossal és Schneller Jánossal beszélgettünk.