Juhász Anna
„Viszonylagos öröklét” – centenáriumi sorozat a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes tiszteletére
A kiemelt év, ami irodalmi koncepcióját tekintve is követi a 2021-es Pilinszky 100 centenáriumot, okot és lehetőséget ad arra, hogy sokszínűen elemezzék a XX. század egyik legjelentősebb költő(nő)jének életművét, a két alkotó egymás mellé helyezésével egyfajta kerek képet kapjon a közönség a XX. századi magyar irodalom számos alkotói periódusáról, szereplőjéről, barátságról, írásról.
Téli piknik: beszámoló a Felhőpárna – Versek léten innen és túl című kötet bemutatójáról
A Petőfi Kulturális Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának (IGYIC) rendezvényén Juhász Anna beszélgetett a megvalósult projektekről a szervezet munkatársaival.
Két neves művészcsalád a Várkert Irodalom sorozat szezonzáró estjén
A december 14-i eseményen Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek, Kelemen Hanna színész, valamint Trokán Péter és Trokán Anna színész vesz részt.
Kétnapos irodalmi piknikkel ünnepelték a 100 éve született Pilinszky Jánost
Könyvbemutatók, felolvasószínház, filmklub, koncert, tárlatvezetés, beszélgetés, irodalmi séta és érdeklődők százai – két nap koncentráltan a 100 éve született és 40 éve elhunyt Pilinszky János költő tiszteletére. Ez a hétvégén megrendezett Pilinszky Piknik mérlege.
Esély az újrakezdésre
November 18-án, születésének centenáriumi évében 19. alkalommal emlékeztek Pilinszky János költőre a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezvényén. Halmosi Sándor és Győrffy Ákos költőkkel Juhász Anna beszélgetett.
Harangok zúgtak bennünk – Csoóri-est a Petőfi Irodalmi Múzeumban
November 11-én egy telt házas esttel emlékezett az idén öt éve elhunyt Csoóri Sándorra, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőre, esszéíróra, prózaíróra a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum.
„Kulcs az életemhez”– A Várkert Irodalom estje
November 7-én Juhász Anna és Kovács Ákos beszélget: egy este Arany Jánostól Krúdy Gyuláig, Hrabaltól Updike-ig és saját novellákig.
Vers harangszóra – Telt házzal indult a Pilinszky 100 szezonnyitó estje
Óriási érdeklődés mellett, több száz fő részvételével indította szezonját a Pilinszky 100 centenárium irodalmi rendezvénysorozata. Harcsa Veronika, Háy János és Pindroch Csaba a másfél órás szabadtéri programon – mely az Ars Sacra fesztivál egyik nyitóeseménye is volt – személyes és szakmai kötődésükről meséltek, és itt debütált több versfeldolgozás is az énekesnő előadásában.
A Nehru-parton randizik a magyar irodalom és a zene
Hogy hangzik dalban Kosztolányi Dezső kultikus verse? Miként emlékezzünk a 100 éve született Pilinszky Jánosra? Miként kapcsolódik össze Jónás Vera és Zalán Tibor egy-egy vers kapcsán? Milyen mesét zenél el Dresch Mihály és Szalóki Ági? A Művészkertben kiderül!
„A boldogság nem azt jelenti, hogy nem csinálunk semmit” – Beszélgetés Juhász Annával
Az irodalom világnézet – vallja Juhász Anna. Az ő neve pedig fogalom a magyar irodalmi életben, a kétszeres Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Juhász Ferenc lánya ugyanis újraindította az irodalmi szalonok hagyományát a fővárosban, és elképesztően sikeres közösségépítő, irodalom-népszerűsítő tevékenységet végez.
Kivételes vendéggel indult útjára a Pilinszky-séta
Július 24-én, kivételes érdeklődéstől övezve, a Petőfi Irodalmi Múzeum udvaráról indult útjára elsőként a 2021-es Pilinszky-centenárium irodalmi sétája Juhász Anna irodalmár vezetésével.
Irodalmi szerelmek – Kaffka Margit és Lesznai Anna élete
Június 29-én a közönség kedvenc sorozatával, az Irodalmi szerelmek nyolcadik részével folytatódik a Várkert Irodalom Aposztróf sorozata. Az esemény során újra a valós térben találkozhat közönségével az Aposztróf, ráadásul ezúttal rendhagyó helyszínen, a Budavári Palotanegyed Oroszlános udvarában.
„A szobám gyülekezőhelye az egész Akadémiának" – Rómába érkezik a Pilinszky100 centenáriumi sorozat
Június 17-én Rómából közvetítenek élő adást a szervezők, erről az útról kérdeztük Juhász Annát.
Negyven éve hunyt el Pilinszky János – Megemlékezések több helyszínen
Idén kettős évforduló van: száz éve született és május 27-én negyven éve hunyt el Pilinszky János Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő, a huszadik századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a centenáriumi év alkalmából Juhász Anna irodalmár a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Petőfi Irodalmi Ügynökséggel együttműködve elindította a Pilinszky 100 programsorozatot.
Ismeretlen Pilinszky-kézirat került elő
Pilinszky János negyven éve lappangó álomleírásaira bukkantak egy füzetben Székesfehérváron.
„Pilinszky felismerte, hogy az írásnak tétje van”
A Pilinszky 100 online programsorozat legutóbbi vendége Erős Kinga József Attila-díjas kritikus, szerkesztő, a Magyar Írószövetség elnöke volt. Juhász Anna a költő publicisztikájáról és művészi törekvéseiről beszélgetett vele.