képzőművész
A hibából és a véletlenből merítettek ihletet az idei BAR művészei
Egy művész számára a jól megválasztott rezidenciaprogram további lökést is adhat a karrierjében, feltéve, ha az esemény szakmailag is megalapozott. Az immár hetedik éve, augusztusban megrendezett Balaton Art Residencyről (BAR) mindez elmondható, mivel nemcsak remek helyszínen, Szóládon található, de kiváló feltételeket is ad az alkotóknak.
Elhunyt Bill Viola, a videóművészet egyik úttörője
Bill Viola 73 éves korában, július 12-én hunyt el Long Beach-i otthonában, halálát Alzheimer-kórhoz kapcsolódó szövődmények okozták. A magyar közönség az Ernst Múzeum 2013-as Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításán, illetve a Concerto Budapest – Ligeti Ensemble 2023-ban adott koncertjén találkozhatott munkáival.
A festészet és a lelkem állapota két teljesen különálló dolog
Szlávik Barbara védjegyévé váltak a monokróm képek: a művészethez való zsigeri kötődéséről, az alkotás folyamatáról és a terveiről is beszélgettünk.
A közölnivalóhoz próbálom megtalálni a legmegfelelőbb kifejezési formát
Tóth Norbert festőművész már óvodáskorában alkotói pályára készült, ennek ellenére tanárként diplomázott. Alkotási vágya a Képzőművészeti Egyetemre és a Dél-balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residencybe is elvezette.
A nem látás ambivalens érzés: megnyugtató, mégis izgalmas
Kun Fruzsina kompozíciói a nem látás alapélményéből kiindulva belső utazásra invitálják a nézőt, amelynek során zsigeri szinten fejthetjük fel a traumáinkat.
A művészet soha nem a vég, hanem a kezdet – Exkluzív interjú Ai Weiwei-jel
Ai Weiwei korunk egyik legjelentősebb művésze, fáradhatatlan aktivista és a hatalom kritikusa. Életútja tele van küzdelemmel és kihívásokkal, művei azonban vagy talán épp ezért bátrak, és mindig aktuális problémákra reflektálnak. Megtisztelő volt beszélgetni vele néhány művéről és az általuk felvetett kérdésekről.
Sokszor a józan észnél jobban le kell redukálni a munkákat – Horváth Lóczi Judit-portré
Horváth Lóczi Judit képzőművész egyik nagy szerelme a régi tárgyak megmentése, a másik pedig az absztrakció. A kettő hogyan válik műalkotássá a keze alatt? Mekkora szabadságot adnak a geometriai formák az érzések, vélemények leképezésére?
Radák Eszter műveiből nyílik ingyenes kiállítás a Virág Judit Galériában
A Virág Judit Galéria legújabb kiállításán Radák Eszter utóbbi két évben készült, eddig be nem mutatott alkotásait lehet megtekinteni. A Naplementék, bizsergő retinák című tárlat szeptember 6. és 23. között ingyenesen látogatható, ezen idő alatt a festőnő tárlatvezetéseket is tart.
Kortárs magyar művész sikere a Sotheby’s aukcióján
A Blitz Galeria egyik művésze, Noon Azaki műve jóval a becsérték felett kelt el a Sotheby’s árverésén Kölnben.
„Letakarítsam az utat levélfújóval?” – Szőke Lili festővel beszélgettünk
„A közeg, amibe születünk, erősen meghatározza az életpályánkat. De ha kiszakítjuk onnét az embereket, és valami másba állítjuk, kvázi teljesen új életutat adhatunk nekik. Ezt akarom létrehozni, megfesteni” – mondja Szőke Lili festőművész.
Elhunyt Prutkay Péter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész
Életének 76. évében elhunyt Prutkay Péter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
Pénteki kultúrrandi Koltay Dorottya Szonja képzőművésszel
Koltay Dorottya Szonja festményein esendő alakok jelennek meg kínos-komikus helyzetekben.
Szentendrétől Marosvásárhelyig
Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festő és szobrász életművének kiemelkedő munkái láthatók csütörtöktől a szentendrei MANK Galériában, a Szentendrétől Marosvásárhelyig – Aknay János a Szepessy-gyűjteményben című kiállításon.
Az örök kísérletező
Weininger Andort és a 100 éves Bauhaust ünnepli a pécsi Janus Pannonius Múzeum kiállítása.
A szuperhős nyomában
Amorf szuperhősök, Guccit viselő Jézus Krisztus, kitetovált Marilyn Monroe és újragondolt diszkófények. Csernátony Lukács László avantgarde művészete éles kritikát formál társadalomról és médiáról, új távlatokat nyit a képzőművészetben és az evolúcióban. Jelenlegi munkáiról, a szuperheroizmusról és külföldön tett utazásairól is beszélgettünk a festővel.