képzőművészet
Derkó online
Idén sem marad el a Derkovits-ösztöndíjas képzőművészek éves beszámoló-kiállítása, a Derkó. Bár jelenleg nincs lehetőség nagyszabású tárlat megvalósítására, a szervezők komplex esemény megvalósítására törekednek, hogy részletes és közvetlen képet kaphassunk a támogatott fiatal képzőművészekről. Roskó Máriát, az online kiállítás kurátorát kérdeztük.
„Mélyebben megérteni a világot”
A Ludwig Múzeum idén második alkalommal írta ki az ARTtransfer-díjat. Olyan pályázatokat kívántak díjazni, amelyek a kortárs képzőművészet közvetítése mellett a közösségépítésre, az életminőség-javítására is kísérletet tesznek. Interjú az idei év első helyezettjével, Don Tamással.
Frida Kahlo mint ikon
Összenőtt, sűrű szemöldöke alapján szerte a világon millióknak jut rögtön eszébe Frida Kahlo neve. Noteszeken, ruhákon, ékszereken, bögréken és még ki tudja, milyen tárgyakon köszön vissza ránk a mexikói művésznő jellegzetes arcéle. Hogyan válhatott Frida Kahlo ikonná? Akart-e azzá válni, milyen tulajdonságai, adottságai vezettek világhírűvé válásához? E kérdések nyomába eredtünk.
Karácsonyi műbalhé: átalakul a Nemdebár
Rendhagyó karácsonyi művészeti aukcióval rukkol elő a járványhelyzetben a Nemdebár. A karácsonyi ajándékvásárlási lehetőséggel összekötött helyszíni és online tárlat a kiemelkedő művészek és a hely számára is könnyebbé teheti a korlátozások időszakának átvészelését.
Vers l’infini – Konok Tamás életmű-kiállítása
Az életmű-kiállítás megnyitóját szeptemberről decemberre halasztották, a falakra került Konok Tamás több mint száz alkotása. A válogatás azonban a legutóbbi járványügyi intézkedések miatt nem nyithat ki, leghamarabb január 12-től lesz látogatható.
Karácsony előttig vár a kortárs butik
A téli időszak páratlan művészeti seregszemléje, a Resident Art Fair közel 120 művésztől kiállított 330 műalkotással várja az érdeklődőket a Palotanegyedben.
Karácsonyról szóló ismeretterjesztő zsebkönyv jelent meg
A karácsony ábrázolástörténetének és szimbólumrendszerének alakulását mutatja be az európai művészetben a Karácsony a múzeumban című ismeretterjesztő zsebkönyv, amely a Szépművészeti Múzeum gondozásában jelent meg.
Otthonra lelt zománcművek: Lantos az arborétumban
Egy efemer kiállítás erejéig Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely alkotóinak munkái a Budai Arborétumban álltak. Az eseményről kisfilm is készült.
Személyesen – Pinczehelyi Sándor képzőművész
Mára már történelmi jelentőségű korszakok személyes lenyomatai jelennek meg Pinczehelyi Sándor emblematikus munkáin. Képein gyakran látunk ismételt változatokat egyes témákra, páratlan megközelítésben. Az egykori Pécsi Műhely alapító tagja ezúttal maga mutatja be legismertebb és legújabb képeit.
Mátrai Erik ellipszisei
Mátrai Erik az aqb Project Space-ben látható önálló kiállításán válogatást mutat be 2016-2017 óta festett vászon-, és papírképeiből, amelyeknek a központi motívuma az ellipszis.
Maurer Dóra: IXEK 7-1
Négyből öt? Háromból négy? És hétből egy? Maurer Dóra legújabb, IXEK 22 (2019-2020) című sorozatával korábbi munkáihoz hasonlóan a látogatóra az aktív megfejtő szerepét osztja, amikor a kiállított hatrészes sorozat lezáratlanságának felmutatásával újabb lehetőségek továbbgondolására biztat.
Kortárs butik nyílik a Palotanegyedben
Harmadszor nyílik meg a Resident Art Fair, a téli időszak művészeti seregszemléje. A közel 120 művésztől kiállított 330 műalkotást nemcsak megtekinteni, de megvásárolni is lehet. A műalkotások több mint fele 50 ezer és 100 ezer forintos kategóriában találhat gazdára.
Falevél acélból
A 17. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion, alkotótábor a K-ARTS Művészeti Alapítvány szervezésében újra megnyitotta kapuit a KÉSZ Ipari és Innovációs Park a kísérletezni vágyó művészek előtt. Az alkotótábor műveiből online nyílik összegző kiállítás november 13-án.
Zero flash show Budapesten
A Flash Show-t Kelet-Európa legújabb, független kortárs képzőművészeti vásárának szánták. Az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett nemzetközi eseményt a járvány felülírta – így született meg a Zero Flash Show „járványbiztos” változata, ami novemberben indul.
Teljesítmény címmel nyílt kiállítás a Miskolci Galériában
Teljesítmény címmel nyílt meg a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria közös kiállítása október 29-én. A több mint harminc alkotást magában foglaló tárlat január 23-ig látogatható.
Új installáció-sorozat indul a pécsi Művészetek és Irodalom Házában
A földszinti Játéktér új szerepet kap: havonta 1-1 installációt rendeznek be itt, az első kiállító művész Sápi Márton szobrász lesz Irányvonalak című munkájával. A Térjáték sorozat első tárlata november 30-ig látogatható.