költészet

Maszaoka Siki: 120 haiku

Maszaoka Siki és a „betegség”, hogy embernek születtünk.

Az is bolond?

A tíz legismertebb magyar költőnk.

Költészetünk remekeivel készül a debreceni Csokonai Színház

Dalban csendülnek fel a magyar költészet nagyjainak versei a magyar kultúra napján a debreceni Csokonai Színház műsorában, amelyet a felújítás alatt lévő, már a vakolatig lecsupaszított épületben rögzítettek.

„Legnagyobb félelmem, hogy önmagam epigonja leszek” – Interjú Zalán Tiborral

Nemrég jelent meg Papírváros című regényfolyamának negyedik része, a Rózsavölgyi Szalonban pedig múlt hónapban lett volna új drámájának ősbemutatója. Zalán Tibor azt mondja: a rendszerváltás össztársadalmi trauma volt, ő mégsem történelmi tablót akart színpadra vinni, a személyes sorsok érdekelték. A József Attila-díjas költő-íróval túlélési stratégiákról, hűtlenségről és rögtönzésekről is beszélgettünk.

Állapotváltozások – Rakovszky Zsuzsa 70. születésnapjára

Rakovszky Zsuzsa legkedvesebb verseit válogatta az Állapotváltozások című kötetbe.

Pályázat Sziveri János költő műveinek népszerűsítésére

Sziveri János költő halálának 30. évfordulójára emlékezve, zenészeknek hirdet nyílt, pénzdíjas pályázatot a Kertész Imre Intézet. A pályázat célja a fiatalon elhunyt Sziveri János költő műveinek, szellemi örökségének újragondolása és népszerűsítése.

Kenéz Ferenc költő kapta az Arany János-díjat

Az elismerést október 23-án, az 1956-os forradalom 64. évfordulóján adták át Budapesten a Magyar Írószövetség udvarán.

Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben

Sziveri János a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója 1954-ben született és 1990-ben, mindössze 36 évesen hunyt el. Hagyatékát a Kertész Imre Intézet gondozza. A szélherceg címmel megjelent verseskötetét mutatták be tegnap az intézet új székházában.

Magyar származású amerikai költőnő kapja az irodalmi Nobel-díjat

A magyar származású költőnő december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján veszi át a díjat.

„Nincs bennem hiányérzet”

A lét vonalkód-fényei címmel jelent meg Kovács István versgyűjteménye. A könyvheti kötet apropóján az első szerelmes versről, Nagy László lektori jelentéséről, történetírás és költészet kapcsolatáról is mesélt.

Dsida Jenőre emlékeztek Kolozsváron

Dsida Jenő emlékplakettet avattak pénteken a költő egykori kolozsvári lakhelyén.

Három és fél perc útravaló

Egyre több helyen szól Vers a peronon a Balatonnál.

Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének új elnöke

Egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választotta meg Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet küldöttközgyűlése.

VersKép online

Kedveléssel lehet szavazni a Facebookra feltöltött alkotásokra.

Nemzetközi díjjal jutalmazták Gyukics Gábort

Hungary Beat Poet Laureate címmel díjazta Gyukics Gábort az amerikai National Beat Poet Foundation Inc. Magyarországon kívül eddig négy ország és egy amerikai állam költője kapta meg a kitüntetést.

Pénteki kultúrrandi Hevesi Judit költővel, szerkesztővel

Sorozatunkban fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.