kultpol
Múzeum volt, mecset lett belőle
Mecsetként nyitották meg a hívők előtt Isztambulban az egyik legrégebbi bizánci templom épületét, a Khórát, amely az utóbbi hét évtizedben múzeumként működött.
Szorosabbra fűzte kapcsolatait a Magyar Nemzeti Levéltár és a Batthyány család
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Batthyány Alapítvány – adta hírül a Magyar Nemzeti Levéltár. A dokumentumot Szabó Csaba, az intézmény főigazgatója és Batthyány-Schmidt Margit, a szervezet vezetője látta el kézjegyével.
Megnyílt III. Építészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
Május 11-től látható a budapesti Műcsarnokban HelyiÉrték címmel a III. Építészeti Nemzeti Szalon. Az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegző kiállításon a látogató a mai kor legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg építészeti gondolatokat.
Cziffra György zseni volt, aki a művészi szabadságért küzdött
Cziffra György zongoraművész élete a művészi szabadságért való küzdelem jegyében telt, a zseni pedig győztesként került ki ebből a küzdelemből – mondta a kultúráért felelős államtitkár Pécsen.
Idén is 350 millió forint áll rendelkezésre vallásos könnyűzenére
Az idén is 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására, pályázni június 6-án éjfélig lehet – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Kiállítássorozattal zárul ASzakkör évada
A 2023/2024-es évadban működő szakköri közösségek országszerte szerveznek nagyszabású kiállítássorozatot május utolsó heteiben.
Huszadik alkalommal rendezik meg Bukarestben a Magyar Zene Fesztivált
A fesztivál az évek során csaknem ötszáz fiatal romániai előadóművészt bátorított arra, hogy repertoárjába magyar zeneszerzők műveit is felvegye – közölte az MTI-vel Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója.
Már kilencven tagja van a Magyar Teátrumi Társaságnak
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) látta vendégül a Magyar Teátrumi Társaság idei első közgyűlését az Uránia Filmszínházban.
Újabb fejlesztés valósul meg az esztergomi Vármúzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) sikeresen pályázott az Interreg Szlovákia–Magyarország program keretében, a zselízi Esterházy-kastéllyal közösen több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre, amelyből az Európai Fejlesztési Alap több mint másfél millió euróval támogatja a projekt megvalósítását.
Megnyílt a Hangzó Helikon fesztivál
A szellem és lélek nincs földrajzi határokhoz kötve, időkön, generációkon nyúlik át – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a felvidéki Nádszegen, a Hangzó Helikon fesztivál megnyitóján vasárnap.
Koncertekkel emlékeztek Cziffra Györgyre Kecskeméten
Az eseményt Csák János kulturális és innovációs miniszter nyitotta meg.
Megjelent a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek számára kiírt pályázat döntési listája
A szakmai kuratóriumok javaslata alapján a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezeteket támogató pályázat keretében Csák János kulturális és innovációs miniszter 122 előadó-művészeti szervezet támogatásáról döntött.
2025 Jókai Mór- és Klebelsberg Kunó-emlékév lesz
A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés a 2025-ös évet Jókai Mór- és Klebelsberg Kunó-emlékévnek nyilvánította – írta a KIM közleményében.
A kultúraközi párbeszédet állítja fókuszba a Bakuban rendezett világfórum
A szerdán kezdődött háromnapos konferencián több mint száz ország delegáltjai mellett az ENSZ tudományos és kulturális szakosított szervezete, az UNESCO révén képviselteti magát a legtöbb felszólalóval.
Megjelent a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek számára kiírt pályázat döntési listája
A kormány támogatja az értékalapú kulturális kínálat létrehozását – írja a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye. A szakmai kuratóriumok javaslata alapján a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezeteket támogató pályázat keretében Csák János kulturális és innovációs miniszter 122 előadó-művészeti szervezet támogatásáról döntött.
Hankó Balázs: Versenyképességi fordulat kell Európában
Olyan versenyképességi fordulatra van szükség az EU-ban, amelynek alapját a közös európai értékek, kultúránk, történelmünk adja, mindez a felsőoktatásra, a szakképzésre, az innovációra alapozva – mondta Hankó Balázs kedden egy budapesti konferencián.