kultpol
„Ez nem pusztán segély, hanem lehetőség a vészterhes időkben”
A Raktárkoncert-sorozatot tavaly augusztusban hívta életre az Antenna Hungária azzal a céllal, hogy támogassa a koronavírus miatt bevétel nélkül maradt zeneipari szereplőket és élményt nyújtson a zenére kiéhezett közönségnek. Hamarosan startol a „második felvonás”, a Raktárplusz, ami amellett, hogy szélesebb körben lesz elérhető, bemutatja az előző rostából kimaradt zenekarokat is. Póka Egonnal beszélgettünk.
Osztrák állami díjat kap Krasznahorkai László
Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda idén az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért elismerést – közölte csütörtökön Andrea Mayer osztrák kulturális államtitkár.
Kihirdették a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőrverseny nyerteseit
Hat kategóriában osztották ki a negyedik alkalommal megrendezett Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőrverseny díjait szombat este a Pesti Vigadóban. A koronavírus-járványra való tekintettel a közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt.
Fekete Péter: A cirkuszművészetnek fontos szerepe lesz az élet újraindításában
„A színház, a zene, a szó, a tánc, a látvány maga az élet. Mindezeket a cirkusz mint nagy hagyományú előadó-művészeti ág egyesíti magában; így különös felelősség hárul a cirkuszművészetre az élet újraindításakor ” – írta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos a magyar és a világ artistaművészeinek címzett levelében a szombati cirkuszi világnap alkalmából.
74 évvel ezelőtt indult az első transzport a Felvidékről
Április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja 2012 óta, amikor a magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött erről.
Ringer István múzeumigazgató kapta az idei MúzeumCafé Díjat
Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A MúzeumCafé szaklap az intézmény ambiciózus, újító szellemű vezetéséért ítélte oda az elismerést.
Május 15-ig lehet nevezni a Bujtor István Filmfesztiválra
Lutter Imre fesztiváligazgató elmondta: a seregszemlére már az elmúlt években is több száz filmes produkciót neveztek, és hagyományosan sok ezer vendég kíváncsi a programokra.
A romániai forradalom relikviája a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállításán
A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor segélyszállító teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása.
„A Herendi egy örök szerelem” – Interjú Dr. Simon Attilával, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójával
Magyarország legsikeresebb kulturális nagykövetének is nevezhetnénk, hiszen a világ hatvan országában rajonganak érte. Egyedüli magyar brandként van jelen a top luxusmárkák piacán, ugyanakkor sokunk vitrinjében vagy konyhaszekrényében is ott díszeleg. A csaknem kétszáz éves Herendi Porcelán sikerének titkaiba Dr. Simon Attila vezérigazgató avatott be minket.
Őze Áron további öt évig lesz a dunaújvárosi színház igazgatója
Újabb öt évre Őze Áron színművészt nevezte ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Pintér Tamás polgármester. A megbízatás július 1-től lép életbe.
Egy szívvel, egy lélekkel – várják a jelentkezéseket a Közösségek Hetére
A közösségi értékekre, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melyet idén május 10–16. között virtuális formában rendeznek meg.
„Rákóczi a magyar önállósági gondolat első szabadságharcos hőse” – interjú Diószegi Lászlóval
Nyáron – ha a járványügyi helyzet engedi – átadják a megújított borsi Rákóczi-várkastélyt, amelyben interaktív kiállítás, szálloda és étterem is helyet kap majd. Diószegi László, a felújítást koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója arról is beszélt a Kultúra.hu-nak, hogy érdemes lenne megemelni a határon túli templomok megóvását segítő Rómer Flóris terv büdzséjét, mert sok a megalapozott igény.
Átadták a Fonó-díjakat – Életműdíjas Dresch Mihály
Tizenegy kategóriában adta át a Fonó Budai Zeneház az első alkalommal odaítélt Fonó-díjakat vasárnap este. Az életműdíjat Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas magyar zenésznek ítélte oda a zsűri a közönség szavazatai alapján.
Veszprémbe költözik a Magyar Mozgókép Szemle
A Veszprém-Balaton régióba költözik a Magyar Mozgókép Szemle, együttműködésben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozattal – mondta el Káel Csaba, a magyar mozgókép fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A 150 éve elhunyt Eötvös József levélhagyatékát kutatják a BTK kutatói
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Történettudományi Intézetében egy tízfős kutatócsoport dolgozik Eötvös József levélhagyatékának összegyűjétésén és teljességre törekvő kiadásán. A politikai gondolkodó és államférfi halálának 150. évfordulója alkalmából Cieger András tudományos főmunkatárs számolt be a kutatómunka eddigi eredményeiről.
Megtalálhatták a jáki templom alapítójának csontjait
A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait. Erről Pap Ildikó régész, a helyreállítás alatt álló, román kori műemlék régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott pénteken a Szombathelyi Egyházmegye sajtótájékoztatója és a helyszíni sajtóbejárás után.