L. Simon László

Műtárgy-kereskedelem: tisztaság, ösztönzés, innováció

A Napi.hu által megrendezett Reneszánsz korszak előtt a magyar műkincspiac? című szakmai konferencián L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára nem csak fejlesztésekről, kormányzati célkitűzésekről, de az élénkülő hazai műtárgy-kereskedelem tisztaságának eléréséről is beszélt.

Folytatja a munkát a Hauszmann Bizottság

A Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testülete március 12-én tartotta második ülését a Várkert Bazárban, ahol L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tartott tájékoztatót a Nemzeti Hauszmann Tervhez kapcsolódó eddigi intézkedésekről, valamint a testület ülésének napirendjéről.

Csók István emlékkiállítás nyílt a Várkert Bazárban

Idén ünnepeljük Csók István születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból emlékév keretében, számos különleges programmal emlékeznek meg a festő munkásságáról. Ezek közül az egyik első a CSÓK – A derűs élet festője című kiállítás, melyet L. Simon László nyitott meg a művész születésnapján, február 13-án a Várkert Bazárban.