L. Simon László

Klebelsberg Kuno szobrát avatták Kápolnásnyéken

Születésének 140. évfordulója alkalmából felavatták Klebelsberg Kuno mellszobrát Kápolnásnyéken. A november 13-án tartott ünnepségen beszédet mondott dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, valamint L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára is.

A Szahara nemesei

Gróf Almásy László és herceg Esterházy Antal közös afrikai vadászatát megörökítő archív fotógyűjteményt, afrikai trófeákat, valamint vadászati témájú porcelánokat mutat be „A Szahara nemesei” című tárlat, amelyet L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nyitott meg a Herendi Porcelánmúzeumban.

Már ötvenezren látták a Csontváry-kiállítást

„A magányos cédrus – Csontváry géniusza” című kiállítás július 7-én nyitotta meg kapuit a budapesti közönség előtt. A Csontváry életművet gyakorlatilag teljesen felölelő tárlat azóta töretlen sikernek örvend: november 11-én L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Gyutai Csaba, a Várgondnokság ügyvezetője már az 50 ezredik látogatót köszöntötték.

Könyvtár és borház költözött össze Sukorón

Könyvtár és borház költözött össze Sukorón, ahol a település lakosai méltó körülmények között kölcsönözhetnek könyveket, miközben például a Sukorói Zenei Nyár alkalmából megkóstolhatják a helyi nedűket. A Sukorói Könyvtár és Borházat L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára adta át október 30-án.

Megnyílt a Csernus Emlékműterem a Várkert Bazárban

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nyitotta meg Csernus Tibor festőművész Emlékműtermét. A megnyitó előtt egy másik fontos eseményre is sor került: Gyutai Csaba, a Várgondnokság igazgatója, valamint Fertőszögi Péter, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke aláírta a két intézmény együttműködéséről szóló megállapodást.

A kondorosi Battyhány-Geist-kastély is megújul

Több mint egy­mil­li­árd fo­rint­ból az el­kö­vet­ke­ző évek­ben fel­újít­ják a Kondoros kül­te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó Battyhány-Geist-kastélyt – je­len­tet­te be a L. Simon László, a Miniszterelnökség ál­lam­tit­ká­ra a kastély parkjának avatásán.

Felavatták a keszthelyi Festetics-mauzóleumot

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter avatta fel Keszthelyen a felújított Festetics-mauzóleumot. A Helikon Kastélymúzeum a Miniszterelnökség által biztosított mintegy 175 millió forint támogatás felhasználásával valósította meg az építmény rekonstrukcióját.