magyar irodalom

Németül kezdte és úgy is zárta pályáját első nemzeti regényünk írója

Kétszázharminc éve, 1794. április 28-án született Jósika Miklós báró, író, akadémikus, a magyar nemzeti regény első jelentős képviselője. A Walter Scott-i mintára készült Abafi kijelölte a magyar történelmi regény későbbi útját. Jókai Mór szerint Jósika egyenesen a hazai regényírás kezdetét jelentette.

Püspök is lehetett volna az első magyar nyelvű újság szerkesztője

Kétszázhetvenöt éve, 1749. április 13-án született Rát Mátyás evangélikus lelkész, az első magyar nyelvű újság szerkesztője. Kazinczy Ferenc Pázmány Péter és Szenczi Molnár Albert mellett emlegette mint a hazai kultúra kiemelkedő fontosságú ápolóját.

József Attila-emlékhelyek B-től B-ig

A József Attila-emlékház-zarándoklat három helyszínt érint, az év bármelyik szakában, a költészet napján innen és túl is teljesíthető.

Férfi-női játszmák a világháborúk és '56 árnyékában

A Karinthy Színház előadásában nem a címszereplő Vonó Ignác a főszereplő, hanem a Se veled, se nélküled alcímmel ellátott előadás női karaktere, özvegy Mák Lajosné. Balázs Andrea érezhetően komoly színészi energiákat mozgat meg az alakítás kedvéért. Kritika.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön.

Már jobban érdekel a gyógyulás

Kali Ágnes költő és dramaturg Sepsiszentgyörgyön született, élt hosszabb ideig Kolozsváron, most pedig Budapesten. Tavaly jelent meg második verseskötete a Kalligram Kiadónál, a Megvakult angyalok. Nem ez volt az egyetlen fordulópont az életében mostanában: a másik Merse, aki beszélgetésünk alatt vígan alussza álmát a babakocsiban.

Hazánk nagyhatalmi játszmák terepe lesz az RS9 színpadán

Kemény Zsigmond Zord idő című regényének színpadi adaptációja kizárólag az elitet mutatja, kaland helyett pedig a politikai játszmák kerülnek a középpontba az RS9-ben.

Magyar versekkel járnak a belgrádi buszok és villamosok

A költészet világnapja alkalmából, az Ismerjük meg egymást! mottó jegyében a magyar irodalom tíz leghíresebb versét ismerhetik meg a belgrádi tömegközlekedési vállalat járatain utazók.

Élt, ahogy tudott

125 éve, 1899. március 13-án született Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író.

A ferencvárosi koktél feltalálójának könyvei tízmilliós példányszámban keltek el

Moldova György Kossuth-díjas író, az elmúlt évtizedek egyik legolvasottabb magyar szerzője kilencven éve, 1934. március 12-én született. A vegyes megítélésű művészben sokan a szocialista rendszer szellemdús kritikusát, mások pedig a „proletár szent”, Kádár János védelmezőjét látták.

Megjelent a Pálos olvasókönyv

A magyar történelemmel és kultúrával szorosan összefonódó pálosok történetének felelevenítése, irodalmi vonatkozásaik összegyűjtése most Pálos olvasókönyv címmel egy új, gazdag gyűjteménnyel gyarapodik a Magyar Pálos Rend és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) együttműködésének újabb eredményeként.

Több mint másfél millió forintot fizettek ezért a dedikált Kossuth-fotóért

Egészen pontosan 1.660.000 forintért kelt el az Antikvárium.hu aukcióján Kossuth Lajos 1877-ben készült, a „ceglédi százas küldöttségnek” dedikált fekete-fehér portréja. Az árverésen Ady Endre iskolai bizonyítványáért 868.000 forintot fizettek.

Az ideiglenes győztes

A férfi magabiztosan sármos. Mindenre talál frappáns és elgondolkodtató magyarázatot. A nő kissé unott, és nem kíváncsi a másikra. Az utóbbi túl szeretne jutni a számára a minisztérium által előírt kötelező kommunikációs penzumon, mert nem hisz abban, hogy valójában segítségére lehetnek az elkövetkezendők. Kritika az Orlai Produkció Mikor hazudtam? című előadásáról.

A Kék rókától a Majdnem menyasszonyig

Hetven éve, 1954. február 24-én hunyt el Herczeg Ferenc író, újságíró, az irodalmi konzervativizmus vezéralakja, „a művelt szórakoztatás mestere”.

Égető kérdések, veszélyes dilemmák a Nemzeti Színházban

Kultúrák, világnézetek összehangolása egy kevert etnikumú, megosztott országban. Ismerősnek, aktuálisnak tűnik a problematika, pedig mindezt most egy több mint ezer éves helyzet kapcsán gondolhatjuk végig. Készül Sík Sándor István király című művének különleges színpadi adaptációja a Nemzeti Színházban, Berettyán Nándor rendezésében. Az előadás bemutatója 2024. március 2-án lesz.

Vegye meg Ady Endre iskolai bizonyítványát!

Ady Endre az elemi iskola befejezése után a Nagykárolyba, a piarista gimnáziumba került. 1888-tól tanult itt négy évig. Itt írta meg első verseit, itt kötött életre szóló barátságokat is. Ennek az időszaknak dokumentuma a harmadik év végén kapott iskolai bizonyítványa, amelyet az Antikvárium.hu kézirat- és könyvaukcióján árvereznek el.