MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV-szignálból komponáltak szimfonikus művet

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyén, március 2-án Dénes István karmester vezényletével elsőként saját szerzeménye, a MÁV START S.O.S hangzik el, emellett Dohnányi Ernő, David Popper és Liszt Ferenc művei szerepelnek, kicsit másképp.

Mesék és táncok a MÁV Szimfonikusok koncertjein

Csaba Péter karmesterhez nagyon közel állnak Brahms művei, köztük a Magyar táncok, különösen a kevésbé ismert darabok. Manapság legtöbbször az I., az V. és a VI. Magyar táncot játsszák a koncerttermekben, a MÁV Szimfonikus Zenekar február 22-i és 23-i kaposvári és budapesti hangversenyein azonban megismerkedhet a közönség a kevésbé ismert No. 17–21-es darabokkal is.

Hangversennyel ünnepli elődje jubileumát a MÁV Szimfonikus Zenekar

Február 15-i koncertjén többszörösen is ünnepel a MÁV Szimfonikus Zenekar: megemlékezik a 191 éve született Johannes Brahmsról, valamint arról, hogy 100 évvel ezetlőtt, 1924 februárjában alapították elődjét, a Vasutas Ének- és Zenetársaságot.

A féltékenység ezer arcát mutatja meg a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar január 25-i hangversenyén két zenemű is az örök idők óta létező, sok bánatot, sőt tragédiát okozó érzelmet, a féltékenységet járja körül, illeszkedve a Farkas Róbert vezető karmester által az aktuális évadra tervezett „szerelem és szenvedély” tematikához.

Orosz klasszikusok csendülnek fel a MÁV Szimfonikus Zenekar idei első hangversenyén

A MÁV Szimfonikus Zenekar az új év első hangversenyén híres orosz zeneszerzők remekműveit szólaltatja meg Takács-Nagy Gábor vezényletével 2024. január 12-én a Zeneakadémián.

Karácsony a MÁV Szimfonikus Zenekarral

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2023. december 23-án ünnepi koncerttel zárja az idei évet a Zeneakadémián, Dénes István vezényletével.

A MÁV Szimfonikusok Latin-Amerika üzenetét hozzák el

A MÁV Szimfonikus Zenekar november 23-i hangversenye átfogó képet ad a brazil és a latin zenék hangulatáról Marcelo Lehninger karmester vezényletével és a tehetséges fiatal hegedűs, Guido Sant’Anna vendégszereplésével.

Dora Pejačevič zeneszerzőre emlékezik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Dora Pejačevič horvát–magyar származású zeneszerzőre emlékezik a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely karmester, Láng Dorottya énekesnő és Balog József zongoraművész közreműködésével.

Zenében utazók, avagy a közösség ereje – Látogatóban a MÁV Szimfonikus Zenekarnál

A pandémia idején az online koncertek és színházi közvetítések, a zene, a filmek és a könyvek, vagyis épp a kultúra jelentette a gyógyírt a bizonytalanságban, sokszor ez adott hitet, reményt és erőt az élethez. A legnehezebb időkben derül ki igazán, milyen nagy szükség is van a művészetre.

Liszt művével emlékezik a MÁV Szimfonikusok Zenekar az aradi vértanúkra

Liszt Ferenc Funérailles című művének zenekari átirátával emlékezik meg az aradi vértanúk kivégzésének 174. évfordulójára a MÁV Szimfonikus Zenekar október 6-án a Zeneakadémián, ahol Bartók I. hegedűversenye és Mahler V. szimfóniája is felcsendül.

Tucatnyi klassz(ikus) hangverseny őszi napokra

Bár a címben tucatnyi szerepel, valójában tizenkettőnél több hangversenyt ajánlunk olvasóink figyelmébe Budapesttől Debrecenig, Miskolctól Pécsig az ország nagy koncerttermeiből. Hogyan lehetséges ez? Böngésszék végig a listát figyelmesen, és meglátják!

A szerelem és szenvedély jegyében indul a MÁV Szimfonikus Zenekar új évada

A 2023/2024-es évadban öt bérletes és három gyermekeknek szóló koncertsorozatot, valamint számos hangversenyt hirdetett meg a MÁV Szimfonikus Zenekar olyan kiváló vendégszólistákkal, mint Baráti Kristóf, Balog József, Berecz Mihály, Kelemen Barnabás, Pusker Júlia, Perényi Miklós és Sümegi Eszter.

A világhírű finn karmester, Jorma Panula tart mesterkurzust Budapesten

Jorma Panula finn karmester augusztusban nemzetközi karmesterkurzust tart Budapesten, amely augusztus 19-én gálakoncerttel zárul az Olasz Kultúrintézetben.

Beethoven szimfóniáit vezényli új lemezén Takács-Nagy Gábor

Rendhagyó lemezbemutató beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők a MÁV Szimfonikus Zenekar új székházában június 24-én. Az apropó: megjelent Takács-Nagy Gábor, a MÁV Szimfonikusok állandó vendégkarmesterének vezényletével Beethoven kilenc szimfóniáját tartalmazó CD-je.

10+5 nyáresti koncert és zenei fesztivál júniusra és júliusra

Beethoven Martonvásáron ad randevút, a jazzrajongókat rozéval és rinzlinggel várják Veszprémben, Johann Sebastian Bach Budavár rezidense lesz. Programajánló a klasszikus, nép- és világzene, valamint a jazz rajongóinak, illetve a műfajokkal most ismerkedőknek.

A szerelem és a szenvedély áll a MÁV Szimfonikus Zenekar következő évadának középpontjában

A szerelemet és a szenvedélyt állítja a középpontba 2023/2024-es évadának hangversenyein a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely szeptembertől új székházban kezdi meg működését a Ferencvárosban – hangzott el az évadot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.